Nehéz és boldog napokon,

Vermet akárki ás;

Rágyújt két jelenés között

A garabonciás.

—–

Nehéz és boldog napokon,

Tárló és paraván,

Bízunk benne: a sok üveg

El nem törik talán.

——

Nehéz és boldog napokon,

Ha megjön a Király;

Tüstént üdvözlik: “Befelé,

És jól artikulálj!”

—–

Nehéz és boldog napokon,

Ha nyitott a plató,

Eső szakad, de a világ

Még megszárítható.

——

Nehéz és boldog napokon,

Ha fals a jelenet,

Ne félj, estig még százszor is

Megismételheted.

Nehéz és boldog napokon,

Vermet akárki ás;

Rágyújt két jelenés között

A garabonciás.

—–

Nehéz és boldog napokon,

Tárló és paraván,

Bízunk benne: a sok üveg

El nem törik talán.

——

Nehéz és boldog napokon,

Ha megjön a Király;

Tüstént üdvözlik: “Befelé,

És jól artikulálj!”

—–

Nehéz és boldog napokon,

Ha nyitott a plató,

Eső szakad, de a világ

Még megszárítható.

——

Nehéz és boldog napokon,

Ha fals a jelenet,

Ne félj, estig még százszor is

Megismételheted.

A 48-as szabadságharc után az osztrák katonai bürokraták kisütötték, hogy egy aprócska dunántúli faluból féltucatnál is több ember állt be az egykori kormánybiztos, Noszlopy Gáspár csapatába. Büntetni nem lehetett őket, mert Noszlopy alakulata ‘49 augusztusában bevonult Komáromba, és minden tagja a menlevél hatálya alá esett.

Nosza, valamit csak lehet kellemetlenkedni.

Beszállásoltak hát egy szakasz svalizsért.

Az alig száz lelket számláló falucska számára a lovasok eltartása igen komoly terhet jelentett.

A feledés örvényébe lehullt,

Vak ködével takarta be a Múlt,

Titkát tagadja néha még az ég is,

S emlékét őrzi minden ősi  mégis.

—-

Az ember fennen tagadja, de sejti,

Hírét-nevét a lelkek mélye rejti,

Ott rejtőzik, mint hitünk meghitt éke,

S mint a Jövő utolsó menedéke.

A XIX. század végén ismert vándoranekdota volt a következő történet. Az alföldi pásztoremberek olyan mértékben kiszakadtak a környező civilizációból, hogy anekdoták százai beszéltek róluk.

Magam ezt a történetet már legalább öt-hat változatban olvastam. Sok visz szaladt le Tiszán és Dunán a születése óta, mintha most egészen másról szólna.

Lássuk:

——–

Egyszer egy pusztai juhászlegény házasodni akart, kénytelen volt bemenni a kijelölt városba, és meghallgatni a plébános oktatását - különben nem köthetett volna érvényes házasságot.

Suttog az éjben az alkonyi körtefa lombja,

Elmegy a nappali száz buta gond nyugalomba.

Nősül a Hold: üde csillagfény a kelengye,

Nászát élvezi áldva az éjszaka százszínű csendje.

Nyár ezer illata száll ma,

Hadd legyen édes a fáradt emberek

Álma.

Az élemedett korú Ikarusban már most is fullasztó a levegő. Az otthonosan kopott, bőr-és izzadságszagot árasztó ülések legtöbbje tele, de még imitt-amott akad ülőhely. Nemrég múlt reggel hat.

Velem szembe jó ötvenes házaspár ül le. Álmosak még, a hölgy cicásan simul az urához. A férj tagbaszakadt ember, jókora, a póló alól kikandikáló sörpocakkal, ősz harcsabajusszal. Hatalmas tenyerét a neje vaskos, rózsás rózsaszín combján nyugtatja.

A busz döcög, levegő süvít a nyitott ablakokon, szundikálni próbálok a tömérdek MP-3 lejátszó egymást túllicitáló lármája keltette idétlen kakofónia közepette.

Ha a Halál boltos lenne,

Minden árnyék hozzá menne,

Árnyék-létet tőle venne,

Árnyék-étket abból enne.

——-

Ha a Halál postás volna,

Fekete biciklit tolna,

Ugatásban kóborolna,

Minden csikkért lehajolna.

—-

Ha a Halál festő lenne,

Mindent feketére kenne,

Mindent feketévé tenne,

Nappal is éjszaka lenne.

——-

Ha a Halál hentes volna,

Csigolyákat darabolna,

Bárdjának a hús hódolna,

A kés lelkeket rabolna.

—–

Ha a Halál zenész volna,

Véres háborút dobolna,

Tébolyultan kaszabolna,

A Négy Lovas lovagolna.

Toldy István - Toldy Ferenc fia - egyszer csaknem párbajba keveredett.

Történt pedig a következőképpen:

Toldy színdarabíró, valamint hírhedt szigorú színikritikus volt. Régóta begyében lévén valami Viharfi nevű ripacs tehetségtelen handabandázása, egyszer úgy döntött, szépítés nélkül írja meg a véleményét a kulisszahasogató aktorról.

Ez a Viharfi amúgy képviselő rokonokkal rendelkezett, bejáratos volt több előkelő kaszinóba, és színészkollégáitól a nagyságos úr megszólítást várta el.

Elég súlyos tétellel kezdeném ezt a részt: A jelenlegi Európa minden országának ideológiai-szellemi alapjához szervesen hozzátartozik az alternatív történelem. Egy-egy ország lakosságának történelmi tudatát elsősorban ez alakítja.

Ha csak a szomszéd országokra vetjük tekintetünket, a tétel rájuk nézve aligha tagadható.A nagy-morva vagy a dákoromán birodalom ugyanúgy hagymázas fantazmagória, mint az, hogy Kárpátalja bármikor bármiféle hajdani ukrán államhoz tartozott volna.

A roppant tágas lenti sík

Sárgán pislog reám,

És játékszerré törpül el

Alant a kis

Hazám.

Nem látszik már az otthonom,

Hol gyertya lángja ég,

Jó itt nagyon,

De messze még

Az Ég.

——–

Hangyabolynál is apróbbak

Ott lent az emberek,

Szemem sarkában reszketeg,

Kis könnycsepp ténfereg.

Hány célt villant

A messzi köd?

Fény lesz-e majd elég?

Mert látom már,

Hogy messze még

Az Ég.

——-

Ha majd az ember azt hiszi,

A világ mind övé,

És fém madárban pénzért száll

A láthatár fölé,

Gőg és anyag marad neki,

Nincs már Kezdet,

Se Vég…

Akkor még sokkal

Messzebb lesz

Az Ég.

(Hogy tudok-e még rímet a Nevedre̷

Húsz év után egy csendes házikó,

Szerelmünk a legfontosabb lakó,

Drága Anikó.

—–

Szomszéd kocsmában poshadt dáridó,

Ablakunkban kis feketerigó,

Drága Anikó.

—–

Legyen hőség, vagy szakadjon a hó,

Veled közös életet élni jó,

Drága Anikó.

—–

Ma már a hajam ritka és fakó,

Közelebb van már az Égi Bakó,

Te meg maradtál büszke, csillogó,

Cudar, kötözködő és izgató,
Drága Anikó.

—-

Még mindig bitang vagy és csábító,

Kacagó démon, égetnivaló,

S ha menekülnél, mint a rossz manó,

Elkaplak, Anikó.

Ezt a történetet régen az ország több részén is mesélték, lehetetlen kinyomozni, hol esett meg valójában.

——

A tekintetes úr nehezen kezelhető, goromba és fösvény ember volt, rettegett tőle az egész falu. A plébánosok is nehezen értettek szót vele; tudták is odafönt a káptalannál, hogy farkas van a nyájban, erős kezű pásztorra kell bízni az eklézsiát.

Találtak is megfelelő plébánost. Kemény, szigorú tekintetű, középkorú pap volt, korábban idegen országokban teljesített missziókat.

Uram!

Teremtő szavad

Lényegében

Késleltető

Mozzanat;

Erősítsd meg,

mert a világ

Leszakad.

——

Uram!

Teremtő igéd

A piacon

Most cibálják

Szerteszét.

Teremts olyan

Igét, amely

Mindig véd.

——-

Uram!

Dől a szennyes ár,

Jeges tűzben

Szénné ég

A láthatár,

Öltönyben jár,

S újra nyilaz

A tatár.

—–

Adj hitet

És adj türelmet,

Fékezd meg

A veszedelmet,

Tarts meg

Hitet,

Reményt,

Elvet.

Tarts meg

Családot,

Szerelmet.

Szóval Mohács. Szóval animáció.

Továbbra is zavar, hogy a videón remekül begyakorolt magyar csapatok vonulnak fel, amikor a források szerint részben éppen az ilyen gyakorlottság hiánya, a kiképzetlenség volt a katasztrófa egyik oka. 

Bár ebben tévedhetek, az animáció készítői ismerhetnek olyan (új) forrást, amelyről nekem nincs tudomásom.

Viszont sokat elárul, milyen konzekvenciákat vonnak le az animációból. A korábban említett cannae-i csata kapcsán például a következőket mondják:

“Történt mégpedig, hogy a sűrű sorokba rendeződött római légiók összefeszültek a pun arcvonallal, amelynek közepe lassan hátrálva, „behorpadva” csalogatta magára az ellenséget.

Jelenkorunk egy rossz ladik,

Gerince reszketeg,

A gyönge szél is úgy dobál,

Mint mást a fergeteg.

——–

Vakon, kietlen vizeken

Sodor a kis hajó,

Tán partot kéne érni már,

S kilépni volna jó.

—–

De földnek híre-hamva sincs,

A visszhang nem felel,

S az Áramlat sem csillapul,

Hát mindig menni kell.

Éjfél után könyökére

Támaszkodik a csend,

És a világ - mint jó család -

Elnyugszik odabent.

——-

Ha csőstül jöttek a bajok,

Délelőtt, s délután,

Talán pizsamát öltenek

E csendes éjszakán.

——

Széllel vajúdik a jövő,

S míg az eső szitál,

Az álmos Hold felleg ölén

Hálóhelyet csinál.

—–

Valahol mindig születik

A Földön valaki,

Valahol mindig ép jövő

Tör a napfényre ki.

—–

Halál portyázik valahol,

Sötétben ügyködő,

Valahol mindig elindul

Vagy megáll az idő.

Baltavári Tamás történész számítógépes animációt készített a mohácsi csatáról:

http://www.fn.hu/tudomany/20100608/nem_volt_nagy_ruha_mohacsnal/

Meglepő és érdekes. Az ember első gondolata a képsort szemlélve: eddigi ismereteim alapján lehetetlennek tűnik, hogy 1526 augusztus 29-én Mohács mellett ilyen rendezett hadseregünk lett volna…

Bizony: az animáció azt sugallja, hogy a Mohácsnál megsemmisült magyar had helyenként remekül felfegyverzett és begyakorolt kontingensekből állt…

(Bár az is látszik, hogy a vezetés nem nagyon tudja, mit akar.)
Hm.

7. A. A. Grecsko: A Kárpátokon át

A szovjet marsall könyvének egy része annyira nélkülözi az önálló gondolatnak még a látszatát is, hogy azt kell hinnem, valami kliségyűjteményből ollózták össze a marsall elvtárs ezzel megbízott segédtisztjei.

A legellenszenvesebb része természetesen az, amikor azt taglalja, miként történt, hogy a nép akaratából Kárpátalja (azaz itt már: Kárpát-Ukrajna) újraegyesült Ukrajnával…

Van azonban a könyvnek egy másik fontos tulajdonsága: minden más katonai emlékiratnál aprólékosabban és pontosabban meséli el, milyen is volt a szovjet csapatok konkrét taktikai és hadműveleti tevékenysége a Kárpátok és a Felvidék térségében.

Nyári csillag, esti csillag,

Fent az égen tündököl,

Tán egy oly világ központja,

Hol az Élet Létre tör.

—–

Nyári csillag, esti csillag,

Ott fent az égen ragyog,

Emberi léptékkel mérve

Mindörökre csavarog.

—–

Esti csillag, nyári csillag,

Dermedt fényű holdvilág,

Fent az égen csillag mászik,

Lent meg a nyomorúság.

——

Nyári csillag, esti csillag,

Míg az égen mosolyog,

Lenn a Földön bevert orrú

Pesszimizmus sompolyog.

——–
Nyári csillag, esti csillag,

Fent az égen ücsörög,

Tán a szférák zenéje is

Csupán rozsdásan zörög.

Nagyapámnak volt egy lova,

Remény volt a neve,

Apró koromban szekerén

Poroszkáltunk vele.

—–

Én simogattam a nyakát,

És ő húzott: Remény,

Húzta kocsinkat dombra fel,

El is fáradt szegény.

——-

Így húz tán még azóta is

Nap mint nap - hegyre fel,

És válaszol, még akkor is,

Ha senki sem felel.

—

A ködbe bújó távlatok

Közt rejtőző Remény

Vezet, mint meghitt gyertyaláng,

Imbolygó messzi fény.