A XIX. század végén ismert vándoranekdota volt a következő történet. Az alföldi pásztoremberek olyan mértékben kiszakadtak a környező civilizációból, hogy anekdoták százai beszéltek róluk.

Magam ezt a történetet már legalább öt-hat változatban olvastam. Sok visz szaladt le Tiszán és Dunán a születése óta, mintha most egészen másról szólna.

Lássuk:

——–

Egyszer egy pusztai juhászlegény házasodni akart, kénytelen volt bemenni a kijelölt városba, és meghallgatni a plébános oktatását - különben nem köthetett volna érvényes házasságot.

Mivel kezdte a plébános:

- Tudod-e, édes fiam, kik alkotják a három isteni személyt?

- Tudom hát, atyám: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A plébános nagyot sóhajtott. Eszerint eme pusztai barbár nem teljesen reménytelen eset. De - mivel a legény tekintete nem győzte meg - tovább kérdezősködött:

- Azt meg tudnád-e mondani, édes fiam, hogy a három isteni személy közül ki halt meg?

Nézett ám erre a legény - ugyancsak bambán.

- Hát meghalt? - nyögte boldogtalanul.

- Hát te még ezt se tudod? - csapott le a pap.

A legény összevonta a szemöldökét. Istennek eme dúsgazdag, kövér és tétlen papja úgy bámul most rá, mint éppenséggel birka volna, pedig hát próbálna csak az ilyen csuhás a pusztában boldogulni…

- Kérem alássan  tisztelendő uram, - vágta rá felfortyanva. - tőlünk ugyan meghalhat akár mind a három, mert a mi pusztánkra nem jár újság!

——-

Fejezzem ki magam még érthetőbben?