(Az Eggenbrekker névvel az önkényuralom korának többé kevésbé féllegális vagy egészen illegális szatirikus irodalmának vagyok adósa. A név több helyütt is felbukkan, gyaníthatóan egyikből vándorolt a másikba, eredete kideríthetetlen.)

Az 1850-es években az osztrák birodalom számos hirdetést tett közzé német földön; vállalkozó szellemű telepeseket kerestek a barbár magyar faj civilizálása céljából.

(Madách Imre egy ilyen hír olvastán epébe mártott tollal írt az ilyesféle civilizátorokról.)

A jóérzésű németek persze kutyába sem vették a fekete-sárga felhívásokat; ők inkább Heinrich Heine felfogását fogadták el a magyarországi helyzettel kapcsolatban.

Akadtak azonban – igaz, a vártnál sokkal kisebb számban -  mindenféle kétes egzisztenciák, akik vállalkoztak a civilizátor szerepére.Ebben komoly szerepet játszottak az anyagi körülmények; a jelentkezők nemcsak adómentességet kaptak Magyarországon, hanem kivégzett, bebörtönzött és külföldre menekült hazafiak házait és földjeit is – ajándékba.

Ilyen ember volt Adolf Eggenbrekker. Odahaza nem sokra vitte, nosza, hátha Ungarn-ban több csurran-cseppen. Eléggé korlátolt fickó volt, de úgy vélte, a buta és barbár magyarokhoz képest nyugodtan tekintheti magát a bölcsesség mintaképének.

——-

Eggenbrekker és felesége nagy megtiszteltetésnek érezték, hogy az őket szállító batárt dragonyosok kísérik – pedig az csak egyszerű óvintézkedés volt. Jozefin asszony arca ragyogott, tripla tokája dagadt az elragadtatástól, mint őfelsége hadihajóinak vitorlái valahol Trieszt környékén.

Valahol a Kisalföldön vetettek a magyar parasztemberek, mellettük poroszkált el a batár, meg a kísérő dragonyosok csapata.

Az egyik káplár kissé kapatos volt, nem állta meg kötekedés nélkül.

- Minek hiába vesződni ungarische páhászt! – kurjantotta el magát. – Úgyis lenni minden a miénk!

Nagy bajuszú atyafi egyenesedett fel a barázdából.

- Isten adja, hogy úgy legyen, katona uram! – kiáltotta vakmerően. – Kendert vetünk éppen!

Eggenbrekker és a neje semmit sem értettek, de kihúzták magukat. Nekik dolgozik a magyar paraszt.

——–

A Balaton déli partjának egyik városkájában telepítették le őket. Herr Eggenbrekker tüstént felelősségteljes hivatali beosztást kapott – akkora fizetéssel, amekkoráról álmodni sem mertek. Nem zavarta az idilljüket, hogy a bennszülöttek nemigen akartak szóba állni velük.

Jozefin asszony hamarosan kivonult frissen felfogadott magyar cselédjével a piacra. Utóbbi a tolmács szerepét is betöltötte. Frau Eggenbrekker fura, külhoni módi színegyvelegben pompázott, meg is bámulták a népek. Erre kihúzta magát, akár a páva.

- Wieviel kostet, kérdezd meg,  a tojás?

A lány megkérdi.

- Párja két garas!

- Was? Micsoda? Túl drága! Hát a körte?

Sorra mindent végigkérdeznek, Jozefin asszony határozottan drágállja az árut.

- Hallatlan! Botrányos drágaság! Odahaza fele annyiba se került.

Az egyik fejkendős kofanéni megszólítja a cselédet:

- Mit mondott ez a paradicsommadár, lányom?

- Azt mondja, náluk odahaza fele ekkora árak vannak.

- Kérdezd meg tűle, hogy akkor mér’ nem maradtak otthun!

- Odahaza egy vasuk se volt. Sokszor elmondják egymásnak.

Jozefin asszony leereszkedően mosolyog – és egy szót se ért.

——

Esztendő múltával Herr Eggenbrekker már törte a magyart. Szenvedélye lett a Balaton. Nyár végén és ősszel gyakran kivitette magát a halászok csónakján a nyílt vízre, horgászott, vagy csak gyönyörködött a tájban.

A halászok már többször is odáig jutottak, hogy kezdték volna megkedvelni, de valahogy mindig elrontotta a dolgát a civilizátor. Végül már csak az öreg Buzsáki bácsi volt hajlandó ladikáztatni a beamtert, a többieknek tüstént dolguk támadt, vagy eltűntek valahová, ha közeledni látták.

Egy verőfényes őszi napon Eggenbrekker azt vette a fejébe, hogy Buzsáki bácsi vigye át őt a zalai oldalra. Jó pénzt ígért, az öreg ráállt.

De hosszú volt az út. Herr Eggenbrekker kezdte unni magát. Agya valami poshadni kezdő alsó rekeszéből kezdte előpiszkálni a hajdani gimnáziumi években tanultakat. Homályosan emlékezett mindenféle fogalomra.

Elvégre is: ő civilizátor. Azért van itt, hogy ezeket a vadember magyarokat kultúrára kapassa. Mivel is kezdje?

Szétnézett.

A tó szelíden fodrozódott, a barátságos őszi Nap sugarai játékosan ringatóztak a víz tükrén. Szemközt a Badacsony impozáns tömbje magasodott, köröskörül takaros falucskák tornyai. Csupa szépség.

Kezdjük talán a földrajzzal.

- Bácsi, tudsz te geográfia?

Az öreg nagyot nézett.

- Tudsz te geográfia?

- Mit tudom én, ki fia! – dörmögte Buzsáki bácsi.

- So te vesztesz el életedből schon ety Viertel.

- Egy fertály?

- So, so. Úgy van.

Hallgattak egy verset.

Eggenbrekker kedvtelve nézegette a közeledő Badacsonyt. Remek bor terem ott, mint ebben az országban oly sok helyen. Mögötte a síkon nyilván búzatáblák. Van itt kenyér bőven. Ez egy tejjel-mézzel folyó kánaán, ez az ország a felséges császár gazdagságának egyik legfőbb forrása. Hát persze, hogy nem engedhette, hogy holmi rebellisek elszakítsák tőle.

A zsebén is érzi, hogy virágzik a gazdaság.

- Bácsi, tudsz te Staatsökonomia?

Buzsáki bácsi nagy szemeket meresztett.

- Nem tudom, mi a’. – dadogta félénken. A Szűz Mária se tudja, mit akar most ez a német.

Herr Eggenbrekker jóindulatúan mosolygott. Szegény buta bennszülött.

- Te elveszt tied Leben még ein Viertel.

- Még egy fertály?

- Ja, ja.

Buzsáki bácsi ezen elgondolkodott, a beamter meg tovább mélázott. Most az eget vizsgálgatta. A Nap nem tűzött a szemébe, mert éppen vastag felhőbodrok takarták el.

A halász is észlelte a gyülekező felhőket, és ugyancsak szaporázni kezdett az evezővel.

Eggenbrekker arra gondolt, egy jó távcsővel talán átláthatna azokon a bosszantó felhőkön.

- Bácsi, tudsz te astronomia?

Buzsáki bácsi fél szemmel a felhőket kémlelte.

- Nem tudom, hogy az mi az istennyila, de megvagyok nélküle! - vetette oda.

- So te vesztesz magad Leben noch ein Viertel.

- Még egy fertály?

- Ja, natürlich.

Már akkor ott volt a vihar. Buzsáki bácsi keményen evezett, közben bosszantotta, hogy a beamter a csónak farán ül, egészen a szélén, és úgy hátrahajol, hogy csaknem kiesik.

- Tud-e úszni az úr?

Most a beamter meresztett nagy szemeket.

- Was?

Ha Eggenbrekker törte a magyart, hát Buzsáki bácsi is törte a németet. Ha kellett.

- Können Sie schwimmen? – rivallt az utasára.

- Nein! – makogta immár megszeppenten Eggenbrekker.

- Hát akkor csúsztassa le a méltóságos ülepit a ladik farárúl, lapuljon az aljára, és kapaszkodjon, mert ha kiesne, egyszerre veszítené el mind a négy fertályát az életinek!