Álmok helyén hó terem,

Fagy kúszik a földeken.

—–

Sátáni köd sompolyog,

Kihunynak a csillagok.

—-

Szél agyarán vékony él,

Csikorogva jön a Tél.

—–

Dideregnek a hitek,

Átjár mindent a hideg.

—-

Fagy ver a fába szeget,

Üres csuklya integet.

Kétszázharmincegyedik rész

A helyiség, amelybe betaszigálták, hagyományos börtöncella volt ócska priccsel, és apró, nagyon magasan vágott ablakkal. Kőpadló, koszos vakolat. Hátul apró vécéfülke.

Karen gyorsan szétnézett. Miért hozták ide? Talán le akarnák hallgatni? Vizsgálgatta a falakat és a mennyezetet, kereste az eszközöket.

Ekkor hallotta meg a neszezést. Villámgyorsan a lába elé nézett.

A néhány héttel ezelőtti Karen Boczhana Kadlecikova kétségbeesetten felsikoltott volna, talán még el is bőgi magát.

(Vasi Szabó János Levegőkovács című kötete)

Vasi Szabó János eléggé keveset ír, de sokat publikál. Írásai mennyiségéhez képest igen sokat. Ebben a jelenlegi kortárs magyar írók közül talán még a politikai és kánon alapon legtöbb verejtékkel futtatott nagyágyúk sem előzik őt meg.

Nemrég jelent meg az író Levegőkovács című novelláskötete, ami a 2013-as esztendő legjobb hazai prózakötetei közé sorolandó.

A kis kötetben öt mű kapott helyet.

Száznegyedik rész

 A magánember lelkileg és fizikailag sérülékeny, esendő, tévedésre, hibára, bűnre hajlamos. Lehetnek rossz napjai, rossz pillanatai. A viselkedésén azonban – ha semmi jóvátehetetlen nem történt – utólag módosíthat, tévedéseit, hibáit jóváteheti, korábbi elhatározásait megváltoztathatja, véleményét korrigálhatja.

A lírai mű azonban teljesen más dimenzióba tartozik, a maga létmódjában állandó. Akkor is, ha a költője esetleg egy egész életen keresztül folyamatosan változtatja, javítgatja.

Fagyot ásít a november,

Ködfoltok zihálnak,

Csikorgó hideg estében

Duzzognak a házak.

—–

Közelgő tél regulázza

A szomorú fákat,

Délutáni alkonyatban

Sötétlik a bánat.

—–

Szkeptikus ősz ajánlgatja

Jussát az ördögnek,

Gonosz szelek motorjai

Dühödten hörögnek.

—–

Fagyot ásít a november,

Didereg a Lélek,

Minden egyes lépésemmel

Vénülök, ha lépek.

—-

A Tél-zsarnok seregei

Elindultak szembe,

Ilyenkor kell bezárkózni

Várba, szerelembe.

XXVII. rész

Maglianinak valamikor meg kellett érkeznie Csáktornyára. Nyilván több vadászaton is részt vett, tájékozódott. Volt alkalma alaposan megfigyelni mindent. Ha még nem ismerte Pakát, fel kellett vele vennie a kapcsolatot.

A gyilkosság végső terve az utolsó napok során készülhetett el. Számos probléma akadhatott, mert a tettesek elképzelése mindenképpen kockázatos volt. Talán ezért is halogatták, ezért halasztották a lehető legutolsó alkalomra.

Őszutó, hideg eső,

Didereg a Teremtő;

Sivár pusztája közepén

Vigyorog

A vén Idő.

—–

Jéghideg eső szitál,

Fagyok ígérete száll,

Világvégi stadionban

A Remény

Vesztésre áll.

—–

Az őszutó ócska szán,

Sötét lett a délután,

Kegyvesztetten síró szelek

Zúgnak a vén

Körtefán.

—-

Őszutó, hideg eső,

Fáradt hajnal, reszkető;

Gyürkőzni kell, hideg télre,

Kell kitartás,

Friss erő.

—–

A reggel lassan terem,

Köd tanyázik a hegyen;

Igyekeznünk kell, hogy a tél

Ünnepélyes,

Szép legyen.

Csak sejtjük…

Talán kunnak született;

És nemzetünk felett

Vállával tartotta fel

A vérengző és sunyi

Végzetet.

——–

A gonosz túlerőt sose

Számolta, vagy mérte,

Minden délben megkondulnak a harangok

Érte.

—-

Amikor az elit harácsoló,

Vagy céda,

S világ rablójának a magyar

Könnyű préda;

Kell az ilyen

Példa.

—-

Nem volt démon,

Tündér,

Táltos,

Néhai Hunyadi János.

—-

Nem szülte isteni erő,

Ember volt, és sebezhető.

—–

Nem volt vele más mágia,

Mint szívós, kitartó

Munka.

Százharmadik rész

A költőnek önmagával szembeni felelőssége voltaképpen mindig egybeesik az emberiséggel szembeni felelősséggel, révén a mindenkori Lírai én – a versben beszélő költői egyes szám első személy – a magánéleti önmagánál sokkal hangsúlyosabban az emberiség képviselője. Ezért sem azonos a költői én a költő magánéleti énjével.

Az emberiséggel való azonosulás korántsem jelentheti a mindenkor divatos kozmopolita jelszavak puszta ismételgetését, mert azok a konkrétság teljes hiánya miatt mindig nélkülözik a valódi mélységet, és a gyakorlatban általában valamilyen ideológia közvetlen vagy közvetett szolgálatában állnak.

Fúj a novemberi szél,

Szegény ember mendegél.

—-

A szél: szorgos ostoba,

Mint minden bürokrata.

—-

Inognak fáradt hitek,

Parádézik a hideg.

—-

Fúj a novemberi szél,

Brancs-efendi ingyen él.

—–

Adót adni nem akar

A kegyelmes földi kar.

—-

Fent a dolce vita szól,

Lent mord remény araszol.

—-

Fúj a novemberi szél,

Fagyos jövőről regél.

—

Globalizált, rossz dara,

Vásik a pénz agyara.

—

Kocsmafilozófia

Száll a Lét poraira.

—

Fúj a novemberi szél,

A hallgatag nem beszél.

XXVI. Rész

A vasvári békéből hasznot húzók csoportja számára Zrínyi személye megkerülhetetlen akadálynak látszott. A horvát bán eltökéltsége, tehetsége, intelligenciája, következetessége útjában állt a gyalázatos békének.

Nem hinném, hogy Zrínyinél vesztegetéssel próbálkoztak volna, ennyire nem lehettek rossz emberismerők. Úgy gondolom, tüstént a gyilkosságra gondoltak, már akkor, a vasvári béke napjaiban. A bűntény merészsége, átgondoltsága mindenképpen erre vall.

Messzi, szürke rengeteg,

Vén, nehézkes fellegek.

—-

Fenn az ég szürke kova,

A késő ősz tétova.

——-

Sejtelmes árnyék-bozont

A távoli horizont.

—-

Messzi, szürke rengeteg,

Ott az idő sem pereg.

—–

Pajkos fergeteg-gyerek

Lesi-várja a telet.

—-

A Jelen lusta melák;

Lombjukat vesztik a fák.

—-

Messzi szürke rengeteg

Rossz jövővel fenyeget.

—–

Jövőnk tán pénz-mocsarak

Híg posványába ragad.

—-

Minden kopott pillanat

Reményt vesztetten dagad.

Egyszer egy fiatal németalföldi festő ezzel a kérdéssel fordult Peter Paul Rubenshez: 

- Nem tudok magam körül alkotó magányt teremteni, mester! Állandóan tele a műtermem hívatlan látogatókkal. Naphosszat kíváncsiskodnak.

- Örüljön  neki, barátom.  Látogatóból lesz a vevő.

Az ifjú erre is a fejét csóválta.

- Zavarnak.  Nem megy tőlük a munka. Nem jön az ihlet.

- Ne bolondozzon! – magyarázta Rubens. – Örüljön neki, ha népszerű! Más mit meg nem adna ezért, önnek meg az ölébe hullik!

Öreg őszi napsugár,

Hőség-glédába nem áll.

——

Hűvös marad a világ,

Nyirkosak a  pocsolyák.

——-

Nehéz lábon áll az Ősz,

Karja zsibbadt, feje bősz.

—–

Öreg őszi napsugár

Csendes szél-mankóval jár.

—–

Reggelente sír a dér,

Fagy-alamizsnát remél.

——

Dülöngélnek rossz hitek,

Cseperedik a hideg.

———

Öreg őszi napsugár;

Szép emlék marad a Nyár.

—–

Jeget hoznak rút ködök,

De csak az Élet örök.

—–

Fonnyad hazugságözön ,

Vissza csak a Lét köszön.

Kétszázharmincadik rész

Nagyon gúnyos kifejezés ülhetett ki az arcára, mert a fickó jobbnak látta megismételni:

-         Karen Bozchana Kadlecikova vádlott! – harsogta rekedten. – a Forradalmi Törvényszék előtt áll!

A szőke nő tovább mosolygott. A legszívesebben hangosan felnevetett volna, annyira nyilvánvaló volt a férfiakon a verejtékesen összetákolt, teátrális műforradalmiság.

-         Tehát vádlott vagyok?

Mind csodálkozva nézett rá, és ő éppen erre számított.

Százkettedik rész

A lírai érték mindig egyedi, és mindig megismételhetetlen. A maga módján mindig közösséget teremt, közösséget egyesít, mélyen bennünk élő tartalmakat önt szavakba, visszhangot kelt bennünk, és mindig felvillantja előttünk egy pillanatra a bennünk rejtőző végtelent, az isteni szikrát. A lírai érték talapzata az erkölcs, kisugárzása a szépség, de nem valamely elvont filozófiai, hanem a konkrétságában is megfoghatatlan, de mindannyiunk számára érzelmileg átélhető szépség.

Barátságos őszi estén,

Hosszú nap után,

Elcsitul a nosztalgia

A vén körtefán.

——

Éj terül a novemberre,

Mint egy nagykabát,

A Hold is magára húzza

Felhőpaplanát.

—–

Emlék-csillagfények égnek

Távol korokon,

A vén Idő körülvesz, mint

Rozzant hegyorom.

—-

Hever a Göncölszekér, mint

Régi, rossz kanál,

Nemlét-nyugalommal házal

Kint a vén halál.

—-

A Meghitt fájdalmon mereng

Az új homlokredő,

Békét köt a fantázia,

Meg a múló idő.

XXV. rész

A vasvári béke megkötése után – vagy még a béke napjaiban – az érdekelteknek számba kellett venniük, kik azok, akik a vasvári béke megvalósulását a gyakorlatban akadályozhatják. Ezek közül pedig Zrínyi Miklós állt az első helyen.

Itt most újra megállnék egy pillanatra. Ma már el sem tudjuk képzelni, milyen roppant fontossági és minőségi különbség volt Zrínyi tervei és az őt meggyilkoló hitvány haszonleső banda szándékai között.

Ezer hulló falevél

Ezer magyar szubkultúra

Ezer felé

Mendegél.

—-

Ezer hulló falevél,

Mindent szertehord a szél.

——

Az éter káromkodással,

Halandzsával van tele;

Örök vita folyik arról,

Sötét-e

A fekete.

—-

Ezer hulló falevél

Télről és fagyról regél.

——

Régi fáról

Késő ősszel

Szertehullik a levél;

Ezer magyar szubkultúra

Száraz kenyérhéjon él.

——-

Ezer hulló falevél,

Háborút üzen a Tél.

——-

Némely magyar szubkultúra

Születésétől poros,

Sohasem lesz mély értelmű,

Ami csupán zavaros.

Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord, röviden Talleyrand, Autun püspöke, később a Francia Köztársaság, majd Napóleon külügyminisztere, utána Lajos Fülöp király londoni nagykövete volt.

Híresen hazug és körmönfont gondolkodású ember volt, a komoly tehetséggel párosult politikai elvtelenség leghíresebb alakja.

Politikus kortársai zöméről nem volt jó véleménye.

Egyszer valaki a társaságában feltűnően magasztalta Lothar von Metternich osztrák kancellárt.

Hull,

Hull,

Egyre hull,

Lassan mind lehull;

Repedezik,

Töredezik,

Barnul,

Pirosul.

—-

A késő Ősz fogyni kezdett,

S gyűlik

Odaát,

De amíg van, élvezheti

A Nap sugarát.

—–

Hull,

Hull,

Mind lehull,

Vénül a világ,

Fehér tél jön,

Amikor mind

Kopaszak a fák.

—–

Morcos zsoldos a vén  Idő,

Folyton menetel;

Tél tátott alagútjában

Sokan tűnnek el.

—-

Hull,

Hull,

Egyre hull,

Végül mind lehull;

Jövő Létet táplál eztán

Barnán,

Fanyarul.

Kétszázhuszonkilencedik rész

A kísérői megkerülték vele a hosszú, romos udvart, emiatt még percekig jól láthatta a két szerencsétlen férfit.

Valami mélyen a tudatában riadót fújt.

Valami itt nem természetes, valami nagyon nem stimmel. De mi?

Lázasan járt az agya. Még mindig látta a két kikötött férfit, mintha éppen olyan útvonalon vezették volna, hogy minél tovább tanúja lehessen a kínlódásuknak.

Miért művelik ezt? Mi értelme?

Őt hagyták aludni.

Százegyedik rész

A költői attitűd alapja a személyes felelősség. Ez voltaképpen három, egymástól elszakíthatatlan dimenzióban érvényesül egyszerre. Ebből fakad tartalomnak, formának és erkölcsi igazságnak a lírában megvalósuló szétválaszthatatlansága, amely itt minden más műnemnél szigorúbban érvényesülő alapkövetelmény. Ha a három közül bármelyik hiányzik, lírai értékről nem beszélhetünk.

A személyes érzelmi hitel dimenziója.

A vers alapja személyes érzés, személyes érzelem.

Ezer apró csillagától

Pislákol a messzi távol.

—–

Tétova kéz rossz kilincsen;

Remény nélkül jövő nincsen.

—-

Sejtelmes őszi éjjelen

Didereg a Történelem.

—

Csillagtávol: Lélek álma;

Az anyag? Utcai lámpa.

—-

Idő Létre szomjúhozik;

Az Isten bennünk lakozik.

XXIV. Rész

 Vissza kell kanyarodnom a vasvári békéhez. Meg a konstantinápolyi osztrák követ személyéhez.

A korral foglalkozó történészek írásaiban nyomát sem leltem annak, hogy valaki komolyan elgondolkodott volna azon, ki, mikor, miféle módon adott megbízást a szentgotthárdi csata után a nagyvezír táborában elvileg fogolyként tartózkodó Renigernek arra, hogy uralkodója nevében békét kössön a törökkel.

Mert hogy ez egy roppant különös békekötés volt.

Ezüstszárnyú vén november,

Falevelet sepreget,

Menetelő felhőrajok

Borítják el az eget.

—–

Repedezik az ősrégi,

Sokat látott Lét-porond,

Éltet minket napról napra,

S megújul a régi Gond.

——-

Megőszült vén esztendőben

Kondul az idő-verem,

Öregedő világunkban

Száz ifjú álom terem.

——

Ezüstszárnyú vén november

Zsörtölődik nagyokat,

Fagy-végzetet, kora telet

Öregesen halogat.

—–

Kemény, őszi munkakedvben

Élet ritmusa kopog;

Bágyadt, szürke holnapokból

Lesznek fényes tegnapok.

A múlt örökségére  minden valamirevaló ország úgy vigyáz, mint a szeme világára. Ha pedig megfosztották tőle, mindent elkövet az  elzabrált kincsek visszaszerzéséért.

Az egykori  velencei köztársaság, a Serenissima elsőnek hozott Európában olyan törvényt, amely szigorúan  megtiltotta a műkincsek elidegenítését.

De próbálkozni ott is próbálkoztak.

Marcus Vipsanius Agrippa hatalmas szobra Rómából, az Agrippa által építtetett Pantheonból került Velencébe.

Derült éggel jött november,

Az öreg Nap mosolyog;

Adhat szépet az öreg Föld,

Míg az életünk forog.

—-

Lassan öregszik a világ,

Sajog ezernyi baja;

Sűrűn kitör belőle a

Globalizált rigolya.

——-

Az emberek világában

Legfőbb íz: a keserű,

Jó ehhez vénülő évtől

A novemberi derű.

——

Derült éggel jött november,

Mézes íz a Lét falán;

Előbb szokd meg, hogy öregszel,

Fájni ráér azután.

——

Szép, borongós őszi napok;

Idő főzte  lét-ragú -

A bágyatag hajnalokat

Belengi a mélabú.

KÉTSZÁZHUSZONNYOLCADIK RÉSZ

 Eastman szomorúan ingatta a fejét.

-         Ezt én is nagyon szeretném tudni, admirális asszony. Láthatóan valami megbízást teljesítettünk, de sejtelmem sem volt, hogy kinek a kérésére, mit és miért. A fedőkarakterem túlságosan kiskutya volt a hajó fedélzetén ahhoz, hogy tudakozódni merjek, ráadásul nem voltam meggyőződve arról sem, hogy a parancsnokaink tudják-e egyáltalán, hogy voltaképpen mi a támadásunk célja.

Századik rész

A jó vers alapja a költő személyes részvétele, hitele. Nincs alibi vers, nincs jó költemény a költő személyes részvétele nélkül.

Természetesen lehet szerepverset írni; amikor a versbe n megszólaló lírai Én hangsúlyosan nem azonos a költővel. A vers alkotója ilyenkor voltaképpen álarcot ölt. A magyar líra számos fontos alkotása ilyen, egyebek között Kölcsey Himnusza is. A költő olyan szerepbe lép, amelytől magánszemélyként különbözik.