Kétszázharmincadik rész

Nagyon gúnyos kifejezés ülhetett ki az arcára, mert a fickó jobbnak látta megismételni:

-         Karen Bozchana Kadlecikova vádlott! – harsogta rekedten. – a Forradalmi Törvényszék előtt áll!

A szőke nő tovább mosolygott. A legszívesebben hangosan felnevetett volna, annyira nyilvánvaló volt a férfiakon a verejtékesen összetákolt, teátrális műforradalmiság.

-         Tehát vádlott vagyok?

Mind csodálkozva nézett rá, és ő éppen erre számított.

-         Ha vádlott vagyok, hol a vádlottak padja? – kérdezte jól kiszámított, színlelt álnaivitással.

Tátott szájjal bámultak az arcába mindannyian.

Elégedetten bólintott. Így, pontosan így. Meg kell lepni őket. Pimaszul és hatásosan. Széles mozdulattal széznézett, mint aki keresne valamit. Persze, nem volt semmiféle ülőalkalmatosság előkészítve a számára.

-         Hol a vádlottak padja?

Nem feleltek, szinte levegőhöz sem jutottak.

-         Megfelel a vádlottak széke is! – gyors mozdulattal megkerülte az asztalt, és a szélen ülő loboncos hajú suhancot egyszerűen lelökte a székről. – Szabad lesz? Köszönöm!

Fogta a széket, kifordult vele, és leült rá az úgynevezett törvényszékkel szemben. Látta a fiatal fiú méltatlankodó tekintetét, és csúfondáros arccal nézett vissza rá. Még a lábát is keresztbe vetette, és hátradőlt a széken.

A fickók láthatóan idegesek voltak, Karen ebből merített erőt.

- Miféle törvényszékkel van dolgom? – kérdezte angyali nyugalommal az arcán.

-         Karen Bozchana Kadlecikova vádlott elvetette a sulykot! – morogta a szemüveges fiatalember.

-         Igazán? – mosolygott a szőke nő. – Ki az ügyvédem?

Csend támadt. Karen ütötte a vasat.

-         Azt kérdeztem, ki az ügyvédem.

Magabiztosnak látszott, mert annak akart mutatkozni. Félt, igazából rettenetesen félt, de túlságosan sok megrázkódtatáson ment keresztül sikerrel ahhoz, hogy most egy ilyen jelentéktelen banda előtt összeomoljon. Azt már nem!

-         Ki az ügyvédem?

-         Karen Bozchana Kadlecikova vádlott…

-         Azt kérdeztem: ki az ügyvédem!

A középen ülő éltesebb, kopasz férfi türelmetlen mozdulatot tett.

-         A forradalmi törvényszék előtt nincsenek ügyvédek, asszonyom! Az ügyvédek haszonlesők, az elnyomó hatalmak talpnyalói és szolgái!

-         Akkor rendeljenek ki hivatalból egy talpnyalót és szolgát a védelmemre! – replikázott Karen. – Olyan szolga és talpnyaló legyen, aki a jogot jól ismeri!

Dühöngtek.

-         Nincs ügyvéd, hölgyem! – felelte a kopasz. – Nem kérünk az univerzális kapitalizmus üres formaságaiból.

-         Elfelejtette közölni, hogy mi ellenem a vád! – bökött vissza neki a szőke nő.

A fickó keze remegett, igyekezett megnyugtatni magát.

Karen lázasan gondolkodott. Miféle helyzet ez, és mi áll mögötte? Kihívó tekintettel méregette a férfiakat, közben gondolkodott.

Ha meg akarnák ölni, már megtették volna. Akárkik ezek, jegesen és embertelenül kegyetlenek. Meggyilkolták közülük az egyetlent, akiről úgy vélték, megölhetik. A holttestével őt akarták megfélemlíteni. Kint az udvaron a két fiú kínzásának sincs más értelme, mint az, hogy őt megfélemlítsék. De miért? Mit akarnak tőle?

Bármit is akarnak, ha megkapják, végeznek vele. Ebben is biztos volt.

-         Mi a vád?

-         Mi a vád? Hogy mi a vád ön ellen, hogy mi a vád ön ellen, hölgyem? – állt fel látványos műfelháborodással egy magas kopaszra borotvált férfi. – Majd én elmondom!

-         Hát halljam!

Karen jól szemügyre vette ezt az embert. Pontosan érezte, hogy nem tartozik azonos kategóriába a többivel. Talán nem ő rendezi ezt az ócska komédiát, de ő lehet a rendező munkatársa. Mi lehet a célja?

Nyilvánvaló, hogy akarnak tőle valamit, de mi lehet? Aligha tárgy. Nem is pénz. Talán nem is információ. Akkor már kínoznák, talán már ki is szedték volna belőle. Valami nem szokványos információ megkaparintása lehet a céljuk. Vajon micsoda?

-         Még mindig nem hallottam a vádat! – szúrt oda jéghideg hangon.

A férfi nagyot fújtatott.

-         Azzal vádolunk, hogy az imperialisták szolgálója voltál! – kiáltotta dühösen.

-         Mi ennek a vádnak a definíciója, és miféle törvény fogalmazza meg?

A férfiak némileg tanácstalanul néztek össze.

-         Morgensohn ribanca voltál! – üvöltötte a középső.

Karen vállat vont.

-         Ez a vád?

Karen úgy gondolta, a csőd nyilvánvaló. Az úgynevezett törvényszék nem tud mit kezdeni vele.

-         Vezessék el a vádlottat! – mondta rezifnáltan a kopasz.

Karen értette. Az előadás megbukott, a szcenikus újrattervezi a jelenetet.

Egészen más úton vezették, hamar rájött, hogy nem is a korábbi lyukba, hanem valami cellába kerül. Vajon mit akarhatnak tőle?

Bármit akarjanak, elárultak megukról valami nagyon fontosat. Nem mindenhatók.

Karen szíve nagyot dobbant. Nem tudhatnak mindent!

Miért fontos ez?

Tegyünk csak egy próbát!

Csendben, hangtalanul koncentrált, és csak gondolatban mondta el:

„Admirális a hajónak!”

Szívszorongva várta a választ. Nyolc-tíz másodperc múlva hallotta az elméjében, de olyan élesen, hogy maga is meghökkent:

„Hajó az admirálisnak!”

Alig várta, hogy a cellába érjen.

Folytatása következik.