Negyvenedik rész

Erről a filozófiai és esztétikai holtpontról kellene valahogyan elmozdulnunk.

A gondolatmenetemben meglehetősen nehéz részek következnek, ezekről próbálok hétköznapi emberi nyelven beszélni.

A holtpontról nem könnyű kimozdulni – de nem is lehetetlen.

Anélkül azonban nemigen lehet, hogy újra fel ne vessem a korábban már tárgyalt problémát: mi is a költészet, egyáltalán, a művészet, mi a küldetése a világban.

Talán megbocsátja nekem az Olvasó, ha a korábbiakkal összhangban ezúttal is egyféle spirál alakban haladok.

Mint rozsomák a rozson át,

Araszol a sötét;

Gyorsan leissza nappalunk

Még világos fölét.

——

Dallamtalan tücsökzene

Visít, mint jó rokon;

S vonít egy tépett hangulat

Műszálas bokrokon.

——-

Rímet gyilkolni indul el

A posztmodern menyét;

S Heidegger foszló szelleme

Csócsál  egy jegenyét.

——–

Irdatlan sok csalán között

Tipródik már Manyi;

S a nyolcvanéves kurtizán

Varázsa: alanyi.

——

Verssorba szomorítva mind

A lomha fellegek;

És botcsinálta oszlopuk

Formátlanul hebeg.

A laikus hajlamos azt feltételezni, hogy az írók világosan emlékeznek a műveik minden alakjára. Azt természetesnek tekintik, hogy a tanár nem emlékszik az összes tanítványára, ahogy a rendőr sem mindenkire, akit megbírságolt.

Az író számára is adott a felejtés adománya.

Móricz Zsigmond valamikor a harmincas években Németh Lászlóval beszélgetett.  A Kelet Népe kapcsán akkoriban közeli munkatársak voltak.

Beszélgetés közben – alighanem Németh Lászlónak köszönhetően – pedagógiai kérdésekre terelődött a szó.

Forró por volt,

Ma reggelre: porra sár;

Pityeregve

Búcsúzkodik már

A Nyár.

——-

Zokogott az ég.

A föld sártól dagad;

Tegnapi nyarunk

A friss sárba ragad.

—–

Megy az Élet,

Porra sár jön;

Sárra por;

Csendben bandukol az Isten

Valahol.

——

Minden perc

És minden Öröklét

Lejár;

Ősz jöttével

Mindig elköszön

A Nyár.

——

Pörög minden,

Porra sár jön

Sárra por;

Egy helyben tán

Csak a Sátán

Rostokol.

—–

Kocog az Idő,

Mint rozzant, vén batár;

Emlékektől lesz ködös

A láthatár.

Több helyen is olvastam.

Állítólag valamikor az 1880-as években történt, helyhatósági választás idején. Valahol Magyarországon.

Fekszik a vezérkortes, csaprészeg az elfogyasztott néhány vödörnyi bortól és pálinkától. Kóbor eb lép elé, nyalogatni kezdi a pofázmányát.

A főkortes felserken, de ki se nyitja a szemét, úgy motyogja:

- Ne csókolgass! Már hiába hízelegsz! Van jobb jelölt! Nem te leszel az alispán!

Van tömérdek ellenséged,

Sznobnak divat szidni téged,

Mert hogy rajtad

Sok butaság hömpölyög;

Az ostobák légiója

Mind tenálad

Ömbölyög.

Facebook,

Facebook;

Csupa derű,

Ritka könny;

Facebook,

Facebook,

Pofázmányos

Pofakönyv.

—–

Konzervatív, liberális;

Prédikálhat akár máris.

—–

Van százféle tarka marha,

Sok disznónak nyitva marka.

——-

Süketnek van hangos posztja;

Ki felteszi, ki megosztja.

——–

Facebok,

Facebook:

Árnyékod is van,

De nagy;

Mégis, mégis

A Szabadság része vagy.

Harminckilencedik rész

 Az előzőekben két igen fontos tényezővel foglalkoztam, ezek pedig a következők voltak:

• A földi civilizáció egyszeri és nagyjából egyenletes fejlődésének elve
• A profit elv szükségszerűségének, egyetemességének alátámasztására hivatott végzet-elképzelések; amelyek általában a „szükségszerűség” álnév alatt jelennek meg a modern kultúrában.

Azért kell ezekkel behatóbban foglalkoznom, mert a jelenlegi kanonizált költészet az ezek által határolt rendszer eklatáns része többértelműségével, ellentmondásosságával együtt; sőt ezek tökéletesen illeszkednek a szisztémába.

Késve jött a kánikula,

Amikor a nyár már oda,

Felrobban a levegő,

Holnap talán fű se nő.

——-

Holnap talán fű se nő,

Ránk hengeredik a kő.

——

Hőség lángpallosa perzsel,

Sunyi képű halál nyergel;

Nem néz az Ég sehová,

Mentő száguld fel-alá.

——

Fel-alá száguld a mentő;

Szomjas lehet a Teremtő.

——-

Zörgő kóró-esküvő;

Holnap talán fű se nő.

——-

Hőség-démon fülbe béget,

Súgja: relatív az Élet;

Hogy a kiadós halál,

Jobb, mint a végső fatál.

A sorozat tizenharmadik tagja legyen egy – tizenharmadik…

Lengyel József egyszer azt mondta, tudja, ki a világ legnagyobb marhája. Amikor valaki rákérdezett, hogy mégis, ki az, önmagára mutatott:

- Én.

- De miért?

- Mert okos embernek akarok mutatkozni olyan hitvány népség előtt, mint a magyar irodalmi közvélemény.

Nem őrzi kripta, temető,

Elrejti mélyen az Idő,

És halkul a szava;

Emléke áll még dacosan,

Miközben hull rá fagyosan

A Történet hava.

—–

Akkor volt kard, akadt kereszt,

Isten kezét el ne ereszd,

A templomot becsült;

És sok-sok tegnapi pogány

Fejét meghajtva tétován

Országgá lelkesült.

——

Köd gomolyog, és iszapos a part;

Múzeumban pihen a régi kard.

—–

Most szertenézünk cifra romokon;

Mária földje voltunk egykoron.

—–

Emlék-bolondok hajladozva járnak;

Öltöny-tatárok profitot kaszálnak.

A lóbarát kufár történetét Rousseau bevette az epigrammái közé, de Ariosto írásai közt is megtalálható.

Egyszer egy velencei kalmár arról volt hírhedt, hogy epés megjegyzéseket tett azokra a lovagokra, akik képesek a hátasaikat sarkantyúval oldalba vágni. Állatkínzó bitangoknak nevezte őket.

A lovagok tűrték. Vagy tartoztak a kufárnak, vagy ezután akartak tőle kölcsönt kérni, nem akarták magukra bosszantani.

A kalmár széltében dicsekedett vele, hogy ő ugyan sose bántja a lovát.

Barátaim!

Most újra köszönöm,

Hogy Veletek

Találkozni:

Öröm.

——-

Lehet siker, míg él a szorgalom;

Boldog kevesek Szent Crispin napon.

——-

Önként,

Ingyen -

Mint minden, ami szép;

Fogjuk a jövő remegő kezét.

——

Ügyünk szép,

Mint levélen erezet;

A szent célhoz csak

Tiszta út  vezet.

——-

Szétfoszlik a pokol bakacsin éje;

Ha megszólal a líra

Szent zenéje.

——-

Nyálkásan nyögő posztmodern helyett

Az igazi vers

Végre eljöhet

SZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips mély lélegzetet vett.

-         Soha többé nem jártam a Földön.

-         Miért nem?

-         Már nem volt módom visszajutni. A lázadás kitörésének pillanatában egy távoli gyarmaton tartózkodtam. Deltapolisban, a Pelopidas-8 felszínén. Igazából éppen a lázadás szervezése körül szimatoltam.

-         A lázadás szervezése körül? A Nagy Lázadást megszervezték?

Harmincnyolcadik rész

Az egyenes vonalú fejlődés elve azt próbálja velünk elhitetni, hogy a bolygónkon az első és egyetlen civilizáció vagyunk, és nagyjából egyenletesen gyorsulva fejlődünk az evolúció által megszabott úton.

Az ember az állatvilágból emelkedett ki, lassú és körülményes módon, mégpedig Afrikában. Afrikát az őstörténeti tudományok legfőképpen azért favorizálják, mert – ahogy már Darwin is kifejtette – ott találhatók az ember legközelebbi főemlős rokonai.

Minden sanda jövendöli végét most a világnak;

Nem lesz szilveszter, mert becsapódik a kő.

——-

Régi maják naptárát használják fedezéknek;

És hisztérikusan zengik a vég-napokat.

——

Rongyos próféták óbégatnak tele mindent;

Kocsmai bűnbánat terjed a fröccsökön át.

——-

Tán a lepusztult ócska világ a halálra megérett;

“Többé nincs kegyelem” – harsan a rossz bariton.

——-

Nem hiszem én azt, hogy maja naptárból üzen Isten;

Üzletel ezzel csak pár tucat ócska ripők.

Szomory Dezső és Molnár Ferenc közismerten nem ettek egymás tenyeréből. A korabeli magyar színpadok két közkedvelt szerzője rossz viszonyban volt egymással, és az irodalmi rivalizálást személyes ellentét mélyítette el. A viszályt a fáma szerint Szomory kezdte, de Molnár sem maradt adósa.

Borsot törtek egymás orra alá, ahol és amikor csak tudtak.

Egy társaságban arról volt szó, hogyan kell kiejteni a franciául alkotó flamand író, Maurice Maeterlinck nevét.Három-négyféle elképzelés is volt.

Nyár végéhez közeledve

Lanyhul már vén Napunk kedve.

——-

Búcsúzkodik már a nyarunk,

Fogytán kenyere, bora;

Borzas égen gyülekezik

Esőfelhők tábora.

—–

Hull a levél, mint ezernyi

Elfeledett ismerős;

A Létezés hangulata

Ősszel, téllel viselős.

——

Lassan fordul a nagy kerék

Erős idő-kereten;

Méltósággal gördül végig

Heteken és – hiteken.

—–

Nyár végéhez közeledve

Áll a Hajnal – dideregve.

—–

Méltósággal zabolázza

Őrült fényét vén Napunk,

Valamit az  életünkből

Mindig, mindig elhagyunk.

Ezt a darabot a hét közepéig mindenképpen be kell fejeznem. Ezen a nyáron feltűnően sok darabot kell írnom, és szinte mind ilyen “Add Uramisten azonnal!” jellegű.

Nem lövök le semmiféle poént, talán jobb, ha egyelőre semmit sem mondok a cselekményéről.

Az elejéről idézek:

——-

4. Jelenet

Bródy, Szomory, Jablonsky, Czernin, Löwenburg

LÖWENBURG:

Uraim! Franz Ferdinand Karl Ludwig Josef von Habsburg-Lothringen, Erzherzog von Österreich-Este. Ferenc Ferdinánd, a trónörökös!

Csillaghulló augusztusban

Nyújtóznak a fák,

Kihasználják, hogy még tart

A nyári jó világ.

——-

Csillaghulló augusztusban

Felsóhajt a Lét;

Virágokban gyönyörködik

Még a tarka rét.

—–

Csillaghulló augusztusban

Élni egyszerű;

Hajnal kopogtatására

Éled a Derű.

——

Csillaghulló augusztusban

Tiszta még az ég;

Nyüzsög körülöttem

Egy aranyos Feleség.

——-

Csillaghulló augusztusban

Szellő menetel;

Fecske mama a fióka

Röptére figyel.

SZÁZHETVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

-         Nagy korszak lehetett! – szólt közbe lelkesen Helmut.

Ed Philips elhúzta a száját.

-         Talán. Egészen biztosan az volt. Mi nem sokat értettünk belőle, csak kapkodtuk a fejünket összevissza. Teljesen másról szólt a világ, mint amire mi emlékeztünk, nem voltunk felkészülve ekkora változásokra.

Karen teletöltötte a poharát, ő pedig ivott. Hosszan, mohón.

-         Már javában folyt a Mars terraformálása.

Harminchetedik rész

Az előző néhány rész fejtegetéseire legfőképpen azért volt szükség, hogy most visszatérhessek a fejlődés fogalmának boncolgatásához.

A fejlődés azt jelenti: előre mutató változás: ami fejlődik, az önmagához viszonyítva jobb, nagyobb, teljesebb lesz. A fogalom tartalmazhatja a következő motívumokat:

• Biológiai értelmű fejlődés; a fajfenntartásra alkalmas egyed fokozatos létrejötte.
• Funkcionális fejlődés; valamely dolognak vagy élőlénynek a feladatának ellátására való fokozatos alkalmassá válása.

Néhányan ott a messzi Albionban

Eveznek, úsznak, vívnak,

Küzdenek;

S míg tombol kint a rekkenő meleg,

Egy ország izgul Értük boldogan.

——-

Egy ország izgul Értük boldogan,

S olyan földindulást okoztak itthon,

Amiben nem is reménykedtünk titkon,

Amihez minden szónoklat kevés.

——

Amihez minden szónoklat kevés,

Feledve minden undokságos érdek,

És hű Szeretet özönlik Felétek,

Hajrá, Magyarok, igyekezzetek!

——

Hajrá, Magyarok, igyekezzetek,

Az itthoni keserves némaságba,

Flaszter-dübörgő kocsma-pusztaságba

Békét és boldogságot hozzatok!

Ötven éve alku nélkül;

Nem befektetés – megtérül.

——

Lányaim már felnőtt fővel,

Tele tervekkel, jövővel.

—

A házam is szépen vénül;

Csak szerényen. Alku nélkül.

—–

Túlkoros büszkeségemet

Halálomig nevelem;

Hajnalonként

Továbbra is felébreszt

A Szerelem.

——-

Nem járok hintón a gangra;

Nem vágyom címre, se rangra.

—–

Korosztályomat leírta

Mindenféle dollár-birka.

—–

Hiszek békében, csodában,

De nem globál mennyországban.

Varga Tibor költő az Élő Magyar Líra Csarnokának tagja. Belépésének alkalmából készítettem Vele az interjút.

Enciklopédikus műveltséggel rendelkező, lelkiismeretes és tudatos alkotó, gondolkodó ember.

Részlet az interjúból:

——————-

Pete László Miklós: Szerinted hogyan kellene, és hogyan lehetne a most formálódó új magyar költészetet újra ismertté és sikeressé tenni a magyar nyelvterületen?

Varga Tibor: Borzasztó nehéz lesz… A napjainkban közszájon forgó fogalmak, mint globalizáció, piacgazdaság a költészet ellenségei.

Nyári szép napokon

Izzó napsugáron

Beérik az Álom.

——-

Nyári szép napokat

Gondosan befőzve

Tegyük el az Őszre.

——

Tegyük el az őszre

Nyári lelkes Létet;

Hátha tovább éltet.

—–

Nyári lelkesedés:

Pillangó-röptető;

Csodát tesz az Erő.

—–

Csodát tesz az Erő,

A nyári Nap fénye;

Mintha Minden élne..

——-

Örvénylik az Élet,

Mintha Minden élne;

Tegyük el a Télre.

——-

Tegyük el a Télre

Szebb Létet remélve.

——-

Nyegle profit-csőszök;

Infláció-esős

Sárdagasztó őszök

Sivár birkanyája

Ősz kezdetét várja.

SZÁZHETVENHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

A szőke nő nagyot nézett.

-         Hibernáltattátok magatokat? Létezett már abban akkoriban hibernáció?

-         Létezett – és mégsem létezett.

Karen a fejét csóválta, Helmut azonban nem állta meg kérdés nélkül.

-         Mi az, hogy létezett, és mégsem létezett?

-         A technológia elveit kipróbálták, a használhatóságát állatkísérletekkel bizonyították, de soha senki sem próbálta még ki emberen.

Harminchatodik rész

A valódi líra szükségképpen kötődik a nyelvhez, amelyen íródik. Ez persze végtelenül triviális megállapításnak tűnik, de a mai erkölcsi, szellemi és eszmei zűrzavarban gyakran nem árt tisztázni az ennyire alapvető kiindulópontokat is.

Ha már a nyelvhez kötődik, a líra természetszerűen kötődik a nyelvet anyanyelvükként beszélő emberekhez is. Nem is lehetne másképpen, hiszen alapvetően az ő érzéseiket, félelmeiket, gondolataikat, örömeiket és bánataikat fejezi ki a hétköznapi nyelvhasználatnál magasabb szinten; a líra az emberi lényeg legbelső személyességének nyelvi kifejezője.

Életbokor, sorsvirág

Nyílnak az út mentén,

Talán így van rendjén…

——-

Nyílnak az út mentén,

Biztos így van rendjén.

—-

Virág szirmán pénz, piac,

Meg sok egyéb vegyszer;

Ólálkodó, patás halál

Legeli le egyszer.

—–

Égi emlék a halál,

Földi sírba ásva;

Síremlékén arany terem,

Gyémánt, ezüst, násfa.

——

Életbokor, sorsvirág

Nyílnak az út mentén,

Talán így van rendjén…

———

Jár az idő szemlén,

Talán így van rendjén.

A hatvankettedik születésnapján Lengyel József több kritikát is kapott – mintegy ajándékba.

Ennek örömére a kicsi mérges öregúr arról elmélkedett, mi a különbség az Olvasó és a kritikus között.

Lehetetlen nem idetennem.

Az Olvasó regényt olvasván nem tagadja meg magától a világos és érdekfeszítő cselekmény élvezetét. Az Olvasó általában normális ember. Az író is az, amikor valamelyik pályatárs művét olvassa – ilyenkor Olvasóvá válik.

Az olyan író, aki sohasem képes Olvasóvá válni, írónak se jó.