A laikus hajlamos azt feltételezni, hogy az írók világosan emlékeznek a műveik minden alakjára. Azt természetesnek tekintik, hogy a tanár nem emlékszik az összes tanítványára, ahogy a rendőr sem mindenkire, akit megbírságolt.

Az író számára is adott a felejtés adománya.

Móricz Zsigmond valamikor a harmincas években Németh Lászlóval beszélgetett.  A Kelet Népe kapcsán akkoriban közeli munkatársak voltak.

Beszélgetés közben – alighanem Németh Lászlónak köszönhetően – pedagógiai kérdésekre terelődött a szó.

Móricz Zsigmondnak eszébe jutott, hogy a több mint egy évtizeddel korábban írt Légy jó mindhalálig című regényének egyik figuráját volt debreceni tanárjáról mintázta. Közölte is a tanár nevét, aztán váratlanul felnézett:

- Hogy is hívják a regényben?

Németh László meglepődve nézett rá. Móricz nem tudja, hogy’ hívják a regényhősét?

De Móricz türelmetlenül intett:

- Mondd már, édes öcsém, nem jut az eszembe!