SZÁZHETVENKILENCEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Ed Philips mély lélegzetet vett.

-         Soha többé nem jártam a Földön.

-         Miért nem?

-         Már nem volt módom visszajutni. A lázadás kitörésének pillanatában egy távoli gyarmaton tartózkodtam. Deltapolisban, a Pelopidas-8 felszínén. Igazából éppen a lázadás szervezése körül szimatoltam.

-         A lázadás szervezése körül? A Nagy Lázadást megszervezték?

-         Igen, és jó előre. Emiatt kerültem veszélybe.

Most nyugodtan felállt, és ő maga töltött mindhármuknak.

Karen Bozchana Kadlecikova rezzenéstelen arccal szemlélte volt rabszolgatartóját. Hány réteg van még ezen a férfin, kicsoda is valójában? Mikor látja meg végre az igazi arcát?

Valami azt súgta, Ed Philips most már valóban az igazi énjét ássa elő emlékeinek mélyéből. Ez lehet talán az igazi Ed Philips. A valódi. A neve persze nem valódi, ki tudja, hogy is hívták valaha.

Helmut Schellenberg feszülten figyelt. Láthatóan lenyűgözte őt a másik férfi hosszú elbeszélése.

Ed Philips kényelmesen helyet foglalt, utána folytatta:

-         Rájöttem, hogy vadásznak rám. Gyilkosokat küldtek a nyakamba, csak azért menekültem meg, mert valaki értesített. Igazából nagy hibát követtem el.

-         Hibát?

-         Az információk egy részét már korábban hazajuttattam a Földre, de végig az volt a meggyőződésem, hogy az egész készülődés közönséges blöff. Szimatolgattam szorgalmasan, de igazából sokáig csak a felszínt karcoltam, mert nem gyanakodtam eléggé. Amikor teljes mélységében feltárult a nagyvállalatok tervezte káosz, más késő volt.

-         Miért?

-         Nem napok, hanem órák alatt követték egymást az események. Kezdetben azt hittem, gigantikus felültetésről van szó, és a blöff csak azt szolgálja, hogy a földi ellenőrzésen lazítsanak. Meg sem fordult a fejemben, hogy valóban meg akarnak szabadulni minden földi állami irányítástól. Pedig ez volt a cél.

-         Megszabadulni minden földi irányítástól, miért jó ez?

-         A nagy cégek szabad kezet akartak maguknak a világmindenségben. Perek százai zajlottak a Földön akkoriban illegális gyarmatok alapítása, adócsalás és hasonló ügyekben. A nagy cégek egy csoportjának vezetői elhatározták, hogy elvágják a köldökzsinórt. Igazából sokkal könnyebb dolguk volt, mint azt a Föld urai képzelték. Már évtizedek óta törvény mondta ki, hogy a világmindenségben érdekeltséget szerző cégeknek kötelező földi központot tartaniuk, ahol az igazgatóság legalább hatvan százaléka tartózkodik. Persze, a korrupció virult, a rendelkezést nevetve játszották ki. A legtöbb nagy cég címzetes vezetőket tartott az anyabolygón, aggastyánokat, a tulajdonos távoli rokonait, strómanokat, és a valódi vezetők feje nem fájt a túszok miatt.

Az emlékek hatására megcsóválta a fejét.

-         A Föld vezetői süketek és vakok voltak. A szépapám is. Biztosak voltak benne, hogy a Föld a gyarmatokkal szemben hatalmas katonai fölényben van. Nem számoltak a pénzzel, a korrupcióval és a gyarmatok illegális fegyverkezésével. Mindezekről tömérdek adatot szereztem, de már nem sikerült ezeket hazajuttatnom a Földre. Üldöztek, az életemre törtek.

-         Miért nem menekültél haza a Földre?

-         Már késő volt. Sokan ismertek. A földi adminisztráció fejvesztett menekülésbe kezdett, kivonult, ahonnan csak tudott. Több csapda is várt rájuk, én pedig hiába figyelmeztettem őket. Sikerült a szépapámat szolgáló fegyveres alakulatokat a Föld számára megőriznem, de el voltam tőlük vágva, még csak a közelemben sem volt egy se. Közben zajlott a politikai földcsuszamlás.

-         Földcsuszamlás?

-         Inkább mindenség-csuszamlást kellene mondanom. Egyik gyarmat a másik után kiáltotta ki a függetlenségét, lényegében órák alatt. Ahogy a földi adminisztráció kitette a lábát, máris hatalomra került valami ostoba politikus. Fel sem foghatjátok, miféle söpredék alkotta a bábkormányok tagjait. Tömérdek bunkó politikust ástak elő valakik valahonnan, jó részük írni-olvasni sem tudott. Hőzöngve deklarálták itt is, ott is a függetlenséget. Akadt olyan pár száz négyzetkilométer kiterjedésű gyarmat, ahol hetvennégy önálló államot kiáltottak ki. Tipikus bábkormányok voltak, a nagy cégek rakosgatták őket ide-oda. Akadt olyan rekedten hörgő, ordító, alkoholista megjelenésű politikus, aki egymás után hét különböző állam elnöke lett. Mindössze néhány óra alatt. Ha valahol nem felelt meg, átpasszolták egy másik helyre, ott őrjöngött a nemzeti érzületeiről. Az új hatalmasságok mindent megszálltak, minden űrkikötőt elfoglaltak, minden kapcsolatot megszakítottak. Életveszélyes volt a helyzetem.

-         Uramisten!

-         A földi tisztviselőket és hatósági embereket családostul internálták, ami a számomra biztos halált jelentett volna, mihelyt kiderítik a személyazonosságomat. Már az első nap végén itt is, ott is kezdték agyonlőni az internáltakat. A magasabb rangúakat szinte mindenütt azonnal kivégezték. Főtt a fejem, hogy mihez kezdjek.

-         Pokoli helyzet lehetett.

-         Az volt – folytatta mély meggyőződéssel Ed Philips. – Tudtam, hogy személyiséget kell cserélnem, különben nem maradhatok életben. Ez teljesen kilátástalannak tűnt, hiszen ott gyökértelen voltam, senkit sem ismertem, sehová sem tartoztam, a pénz meg könnyen értéktelenné válhatott.

-         Mihez kezdtél.

-         Hihetetlen szerencsém volt. Amikor elmenekültem a szállodából, egy másik űrkikötő felé tartottam, mert onnan még nem vonult el a földi helyőrség. Nyolcvan katona tartózkodott ott, a szépapámnak semmi köze sem volt hozzájuk, de azt reméltem, szót érthetek velük, aztán a csapdákat elkerülve visszajuthatok együtt a Földre. Út közben tudtam meg, hogy a tömeg lerohanta őket, és tízórás harcban mind elestek. Azt hittem, számomra is ez a vég.

-         Ez volt a szerencse?

-         Nem. Vásároltam egy járművet, és elindultam egy ottani sivatag felé. Tudtam, hogy ott található az egyik nagy cég titkos bázisa. Abban reménykedtem, hogy a szépapámra hivatkozva életben hagynak, és az öreg majd kivált. Út közben egy szakadékba futott autóra találtam. Nem voltam rest, leereszkedtem, hogy megnézzem.

-         A szakadékba? Elment az eszed?

-         Nem. Túlságosan előkelő gépjármű volt, nem sok ilyen szaladgál a gyarmatokon. A vezető egyedül ült benne, szörnyethalt. Ismertem, az egyik nagy cég bennfentese volt. Nálam néhány évvel öregebb, kicsit alacsonyabb és testesebb. Felvettem a személyiségét.

-         Vakmerő dolog volt ez, Ed.

-         Még merészebb gondolataim is voltak, de rájöttem, hogy ez a megoldás.

-         Elfoglaltad a helyét?

-         Nem, azt semmiképpen sem tehettem, a család hamar leleplezett volna. Jobb ötletem támadt.

-         Jobb ötlet?

-         Igen. Az egyik félreeső kisbolygón volt egy hibernációs központ. Kizárólag a nagy vállalatok vezetőségének tagjai vették igénybe. Számos cégalapító nagymogult fagyasztottak le ott hosszabb-rövidebb időre, az objektumnak a központ alkalmazottain kívül nem volt egyéb lakossága, nem engedtek ott letelepedni senkit. Megbízható őrség védte. Tudtam, hogy ez a hely kimarad a most kezdődő vérfürdőből, a béke szigete marad, semmiféle fegyveres banda sem jut a közelébe. Ha eljutok odáig, megmenekülök.

-         Elképesztő! – vágta rá Helmut.

-         Eljutottam oda. Eltemettem a halottat, magamhoz vettem az igazolványait, és nyugodtan, ráérősen eljutottam a legnagyobb űrkikötőbe. Kicsit azért féltem, mert már azt is megszállta valamelyik felszabadítási front. Hónaljszagú fegyveresek cirkáltak mindenfelé.

-         Igazoltattak?

-         Igen, de csak egyszer. A gengszter külsejű vezető tisztelettel tovább engedett, és szerencsés utat kívánt. Feljutottam egy olyan járatra, amiről az utasok nyolcvan százalékát leszedték, közülük több tucatok a többi szeme láttára lőttek agyon. Én azonban úgy utaztam, mint aki észre sem veszi, hogy háború zajlik körülötte.

-         Eljutottál a hibernációs központba?

-         Igen. Megragadtam az egyedüli esélyt. Tudtam, hogy innen aztán sehová. Ha a család bármelyik tagjával találkozom, bajba kerülök. Csak egy választásom volt.

-         Hibernáltattad magad?

-         Igen. Száz esztendőre.

Folytatása következik.