Mint rozsomák a rozson át,

Araszol a sötét;

Gyorsan leissza nappalunk

Még világos fölét.

——

Dallamtalan tücsökzene

Visít, mint jó rokon;

S vonít egy tépett hangulat

Műszálas bokrokon.

——-

Rímet gyilkolni indul el

A posztmodern menyét;

S Heidegger foszló szelleme

Csócsál  egy jegenyét.

——–

Irdatlan sok csalán között

Tipródik már Manyi;

S a nyolcvanéves kurtizán

Varázsa: alanyi.

——

Verssorba szomorítva mind

A lomha fellegek;

És botcsinálta oszlopuk

Formátlanul hebeg.

——-

Hullajt a rusnya vén bagoly,

Amerre elhalad,

S a borzas posztmodern mocsár

Nyeli a díjakat.

——

Viszket a rongyos árnyalak

Üszkös, rossz vers-húsa;

S recsegve szól a posztmodern

Bús kuruttykórusa.

—–

Zörögve őrzi éjjelét

Az ócska vers-akol;

Miközben minden szép, nemes

Még szunnyad valahol.

—-

Istent temetni tán lehet,

S tagadni is szabad;

De attól még a Virradat

Soha el nem marad.