Egyszer egy fiatal németalföldi festő ezzel a kérdéssel fordult Peter Paul Rubenshez: 

- Nem tudok magam körül alkotó magányt teremteni, mester! Állandóan tele a műtermem hívatlan látogatókkal. Naphosszat kíváncsiskodnak.

- Örüljön  neki, barátom.  Látogatóból lesz a vevő.

Az ifjú erre is a fejét csóválta.

- Zavarnak.  Nem megy tőlük a munka. Nem jön az ihlet.

- Ne bolondozzon! – magyarázta Rubens. – Örüljön neki, ha népszerű! Más mit meg nem adna ezért, önnek meg az ölébe hullik!

- Alkotó magányra vágyom! – nyafogta az ifjú titán. – Azt akarom, hogy ne jöjjenek. Hogyan szabadulhatnék meg tőlük?

Rubens vállat vont. Ha ennek a tökfilkónak ennyi esze van…

- Lenne módja.

A fickó mohón kapott a szón:

- Mi az a mód,  mester?

- A szegényeknek adj kölcsön. A gazdagoktól meg állandóan kérj valamit. Pénzt, támogatást, ajándékot, szívességet.  Meglesz az eredménye.

-  Gondolja, mester?

- Biztos vagyok benne. Akkor sem jönnek majd, ha hívod őket!