A múlt örökségére  minden valamirevaló ország úgy vigyáz, mint a szeme világára. Ha pedig megfosztották tőle, mindent elkövet az  elzabrált kincsek visszaszerzéséért.

Az egykori  velencei köztársaság, a Serenissima elsőnek hozott Európában olyan törvényt, amely szigorúan  megtiltotta a műkincsek elidegenítését.

De próbálkozni ott is próbálkoztak.

Marcus Vipsanius Agrippa hatalmas szobra Rómából, az Agrippa által építtetett Pantheonból került Velencébe. Sokáig a Grimani család palotájának előcsarnokában állt a Santa Maria Formosa negyedben.

Valamikor a XVIII. század közepén egy angol lord vendégeskedett a Grimani-palotában. Hosszan ácsorgott Agrippa szobra előtt. Elutazás előtt mesebeli összeget ígért érte.

A lord távozása után az öreg Grimani gondolatai állandóan visszatértek a fontsterling-kötegekre.  Kapzsi ember volt, a műkincseket nem sokra tartotta, a pénz volt az istene.

Csakhogy…

Velence törvényei szigorúan büntették a műkincsek külföldre vitelét. Az öreg Grimani élete végéig börtönbe kerülhetett, esetleg kötél várhatott rá.

És mindkét esetben vagyonelkobzás.

Grimani ettől csuklani kezdett.

De – a font sterling mégiscsak font sterling. Sok font sterling. Mámorítóan   sok font sterling. Egy vacak szoborért cserébe.

- Úgy vélem, nagyméltóságod bajba kerülhet miatta – mondta a főkomornyik, amikor Grimani felvetette neki a szobor eladásának tervét.

- Ki tudhatná meg?

- Itt áll nagyméltóságod palotájának előcsarnokában. Bárki láthatja.

- Szokta nézni valaki?

- Feltűnne a hiánya.

Grimani gondolkodott. Majd állít valamit az előcsarnokba a szobor helyére. Ha valaki hiányolja, legfeljebb azt feleli, hogy megunta nézni azt a nagy marha szobrot.

Csakhogy…

Nagyon kell az a sok font sterling! Még annál is jobban kell!

Este! Késő este kell leszerelni talapzatáról azt a nyavalyás szobrot, aztán egy erős gondola  majd elviszi a Lidón túl várakozó angol vitorláshoz. Így kell ezt!

Az elhatározást tett követte. A háznép tagjai az előcsarnokban összegyűlve, vegyes érzésekkel a lelkükben figyelték, amint néhány tagbaszakadt ember hozzáfog leszerelni a szobrot. Több tucat markos munkás várakozott.

A főkomornyik vette észre az idegent. Magányos férfi állt az egyik oszlop tövében összefont karokkal.

A főkomornyik lóhalálában futott a gazdához.

- Uram!

- Ki az?

- Nézze meg nagyméltóságod!

Grimani odanézett, és minden vér kifutott az arcából. A hosszú, kék kaputot viselő férfi nem más volt, mint a Signoria félelmetes hírű, megvesztegethetetlen őrparancsnoka, Christoforo de Christofori kapitány.

Ajaj!

- Hátha látogatóba jött? Vagy hátha csak véletlenül járt erre?

A főkomornyik szeme elkerekedett:

- Ő, uram??

Grimani kezdett elszontyolodni. Mi a csudát tegyen?

- Eredj, próbáld kipuhatolni, mit keres itt!

A főkomornyik odaóvakodott az idegenhez.

Óhajt valamit, uram?

A kapitány végigmérte a főkomornyikot.

- Nem óhajtok semmit – felelte ádáz mosollyal. – Csak azért jöttem, hogy Marcus Vipsanius Agrippa őkegyelmességének a Serenissima nevében jó utat kívánjak.

A szobor maradt. A tagbaszakadt fickók csalódott képpel kotródtak el.

Grimani úr másnap bánatos arccal nézegette a tengert amelyen elvitorlázott az angol hajó szobor nélkül, de az ő font sterlingjeivel a fedélzetén.

Drága szép font sterlingek! Nehéz nektek végső istenhozzádot mondani…

Agrippa szobra ma is Velencében található.