Százkettedik rész

A lírai érték mindig egyedi, és mindig megismételhetetlen. A maga módján mindig közösséget teremt, közösséget egyesít, mélyen bennünk élő tartalmakat önt szavakba, visszhangot kelt bennünk, és mindig felvillantja előttünk egy pillanatra a bennünk rejtőző végtelent, az isteni szikrát. A lírai érték talapzata az erkölcs, kisugárzása a szépség, de nem valamely elvont filozófiai, hanem a konkrétságában is megfoghatatlan, de mindannyiunk számára érzelmileg átélhető szépség. A líra a szépséget nem alkalmazza, vagy utánozza, hanem teremti.

A líra befogadásának alapja mindig az erős érzelmi élmény, a szépség és erkölcsi igazság valamely aspektusának közvetlen átélése. A líra olyan tükröt tart elénk, amelyben tulajdon legjobb énünkkel találkozhatunk, a megtisztulás, öntudatra ébredés, érzelmi felismerés, a másokkal közös világhoz tartozás szédítő lehetőségeit kívánja. Hogy ebből mennyit tudunk befogadni, pillanatnyi érettségünktől, érzelmi állapotunktól függ. Tetszik, nagyon tetszik, de nem tudjuk megfogalmazni, hogy miért, mert nem is lényeges. Máskor maga a tetszés is csak lassan alakul ki, és csak hosszabb idő elteltével kezd elmélyülni. Egy-egy lírai alkotás befogadásának folyamata élethossziglan is tarthat.

A líra voltaképpen élni segít, élni tanít, az élethez teremt közösségi és egyéni távlatokat. Ez csak erkölcsi alapról, az élet feltétel nélküli tiszteletének alapjáról lehetséges. A líra egyén és közösség számára életforrás, önvédelem, a gonosz – az emberben és az emberen kívül rejlő vak és pusztító dimenziók, puszta tagadások – meghaladásának legfontosabb lehetősége. A líra a mindenkori túlerő legyőzésének legfontosabb fegyvere.

A lírai műalkotásban hagyományos értelemben véve semmi sem tárgyiasul, legfőképpen a nyelv nem. A nyelv a líra számára nem valami ködös, mágikus dimenzió, hanem ugyanúgy a kommunikáció eszköze, ahogy a hétköznapi élet közegeiben is. Itt azonban a kommunikáció az érzelmi szintek között zajlik, gyakran olyan belső tartalmakat tesz tudatosan átélhetővé és befogadhatóvá, amelyek korábban sohasem tudatosodtak, vagy egészen más formában. Az emberi lényeg mind újabb és újabb dimenziói válnak szavakba önthetővé, érzelmi élménnyé, revelációvá, közösséget építő erővé.

A nyelv a líra anyaga, egyben a lírai művek képezik a nyelv legértékesebb dimenzióját. Ezen a folyamaton keresztül fejleszti a költészet a nyelvet, sokkal nagyobb mértékben, mint bármi más, hiszen az érzelmi és erkölcsi tartalmak mind mélyebb kifejezésével előbb a nyelv gazdagodik, utóbb pedig – a gondolkodás.

A puszta nyelvi játék önmagában semleges, az érzelmi alapok nélküli játszadozás pedig nagyon távol áll a lírától. Azzal éppen ellentétes forrásból származik: a líra kiindulópontja a belső emberi tartalom, ezt igyekszik a nyelv segítségével kifejezni, a nyelvi játszadozás pedig a nyelvből kiindulva próbál a nyelvi jelek egy-egy csoportjára olyan jelentést erőszakolni, amelyet azok nem hordoznak.

Szépség és erkölcsi igazság lírai vonatkozásai nem definiálhatók, mert nem tartoznak a kézzelfogható anyagi valóság dimenziójába. A líra alapja a nyilvános személyesség; nyilvános személyesség pedig akkor és csakis akkor keletkezhet, ha a közlésnek erkölcsi alapja van, hiszen csakis ebben az esetben válhat a vers által közvetített élmény átélhetővé a közösség más tagjai számára, azaz a közösség számára. Valóban „semmi sem lehet idegen tőlünk, ami emberi” bármilyen emberi élmény lírát teremthet, ami „valóban emberi”. Az erkölcsi alap jelenti a korlátot, megakadályozza, hogy a  vers a mélybe zuhanjon.

Ebben rejlik a legfontosabb személyes költői felelősség.

Folytatása következik.