KÉTSZÁZNEGYVENHARMADIK RÉSZ 

-         Hogy érted azt, hogy most nálad van? – kérdezte óvatosan Helmut.

A szőke nő vállat vont.

-         Ezzel magam sem vagyok tisztában. Ugyanakkor biztos vagyok benne. Morgensohn rám ruházott valamit. Talán információt. Talán mást. Valamit, ami az egyszerű józan ész számára felfoghatatlan. Nem vagyok a tudatában semmiféle szinten. A tudat alatti szinten sem. Ezért nem próbáltak vallatni.

-         Úgy gondolod, hogy az Ultenberg-csoport tudja, mi van a birtokodban?

Karen keserűen húzta el a száját.

-         Nem tudom, mit tudnak.

Ed Philips összeszedte magát.

-         Ki vele, Karen! Ez nekem túl nagy ugrás. Még nem mondtál el mindent.

Karen elmosolyodott.

-         Mert nem is tudok mindent. Csak sejtelem.

Ed Philips mosolyt erőltetett az arcára:

-         Annál több.

Karen vállat vont.

-         Talán. – felelte kényszeredetten. – Valóságosnak mutatja, hogy nincs más magyarázat.

Ed Philips bólintott. Helmut azonban felhúzta a szemöldökét.

-         Megtennéd, hogy végre nem beszélnél rébuszokban?

Karen igyekezett elmondani az elmondhatatlant:

- A könnyűcirkálóra menekültem. Újra megjelent a csatahajó, ujjat húzott velem, de fordult a kocka.  A kitűnő robotharcosokkal elfoglaltam a csatahajót. Utána kiszabadítottalak benneteket. Együtt felfedeztük a csatahajó titkát: rájöttünk, hogy „Dúvad” Williams admirális és törzskara van hibernálva a Rodney fedélzetén. Alighogy ezt megértettük, elkezdődött a felélesztésük folyamata. Miért.

Némán bámultak rá.

-         Leállítottuk a folyamatot, rátaláltunk Eastman-re, és vallatni kezdtük. Hamarosan megtámadtak bennünket az Ultenberg-csoport emberei. Miért?

Még mindig hallgattak.

-         A ti életetekkel és szenvedésetekkel próbáltak zsarolni engem. Miért.

Ed Philips szeme hirtelen elkerekedett.

-         Várj csak! – nyögte.

Aztán csak bámult maga elé.

Folytatása következik.