Luther Mártont, amikor még Ágoston-rendi szerzetesként egy katolikus egyetem tanára volt, megszólította egy ifjú káplán:

- Reverendissime doctor! Kérem, adjon tanácsot!

- Miről van szó, testvérem?

- Kezdek meghasonlani, atyám.

- Mi a baj, fiam?

- A pápai bullák. Meg enciklikák.

- Mi van velük?

- Ki kell prédikálnom, amire utasítanak.

- Tudom. Kötelességünk.

A káplán aggodalmasan nézett körül. Senki sem volt rajtuk kívül a kerengőben. Így is csak suttogva merte megjegyezni:

- Magam sem mindig hiszem, amit prédikálok, reverendissime doctor.

Luther nagyot sóhajtott. Töstént keresztet vetett.

- Hála neked, Uram! – kiáltott fel. - Azt hittem, egyedül én vagyok így!