HARMINCHARMADIK RÉSZ

A győzelem után Kerecsényi kapitány megjutalmazta az embereit. Minden egyes „bátor magaviselete és vitézsége jutalmául” körülbelül másfél liter bort és friss cipót kapott, ezen felül többeket pénz-vagy tárgyjutalomban részesített a parancsnok. Volt, aki ruhákat, mások zsákmányolt tárgyat, állatokat, vagy éppen török foglyokat kapott jutalmul. Néhányan zsoldemelést is kaptak.

Az utóbbi kivételével nyilvánvalóan az összes jutalom a várkapitány pénztárcáját terhelte. Ebből igen érdekes következtetéseket vonhatunk le.

Mivel Kerecsényi jelentéseiből tudjuk, hogy a parancsnok az ostrom idején sem értékelte túl a török támadók seregét, ráadásul gyenge és szedett-vedett hadinépnek tartotta a Tojgun pasa vezette ostromló hadat, amelynek létszámát legfeljebb ötezer becsülte, és azt írta róluk, hogy „Kétezer lovag és ezer puskás megvívott volna velek.” 

A törököt tehát kevésre becsülte, a védők helytállását azonban nagyon is kiemelkedőnek tartotta.

Mi lehet a magyarázat?

Vajon mekkora lehetett az a helyőrség, amely még egy ilyen jelentéktelen török had támadásának visszaveréséért is ilyen jelentős dicséretben részesült? Magyarán: hány főből állhatott Szigetvár őrsége, ha a nem főnemes és nem is túl gazdag Kerecsényi pénztárcájából futotta arra, hogy egyenként mindet megjutalmazza?

Pedig a győzelem nem volt jelentéktelen. Tojgun pasa 1555 őszén Szigetvár kivételével minden megtámadott várat elfoglalt. A hivatalos török krónika fényes győzelemnek nevezte a pasa hadjáratát, és Tojgunt ilyen jelzőkkel illette:

Ø      „farkas a vitézség küzdőterén”

Ø      „krokodilus a küzdelem tengerében”

Ø      „leopárd az öldöklés zajában”

A hivatalos krónikás – Dzselálzade Musztafa – azonban le sem írja Szigetvár nevét. A török nem szerette emlegetni a fiaskóit.

Vajon mi okozta a török kudarcát? Bizonyára nem az őrség létszáma és erős fegyverzete.

Nyilván a következők:

Ø      Sebtében elkészült erődítési munkák

Ø      Elszánt védelem

Ø      Erőteljes és pontos ágyútűz

Eger után Szigetvár is megállított egy jelentős török hadjáratot. Eger a Felvidék elözönlését és kettészakítását, Szigetvár a Dunántúl elnyelését akadályozta meg. ezeken a győzelmeken múlt, hogy mégis maradt némi Magyarország keresztény kézen.

Kerecsényi szigetvári sikere látszatra nem mérhető Dobó István győzelméhez, már csak a török ostromlók számát és minőségét tekintve sem, de a maga idején igen nagy volt a jelentősége. Talán még nagyobb, mint az egri győzelemnek.

Szigetvár stratégiai jelentősége ekkor nagyobb, mint Egeré. A török is annak érzi. Eger túlságosan keletre esik, elfoglalása esetleg elszigetelhetné Erdélyt, Szigetvár azonban a dunántúli hódító hadműveletek útjában áll, ráadásul mindig azzal fenyeget, hogy bázisa lesz egy veszedelmes keresztény ellentámadásnak.

Ezt pedig nem tűrheti a török.

Az egri kudarc a számára ekkor leginkább presztízsveszteség, míg a Szigetvár alatti sikertelenség stratégiai kudarc. Eger sohasem lehet semmiféle ellentámadás kiindulópontja, Szigetvárt meg minden körülmény erre predesztinálja.

Eger ellen ezekben az években 1552 után nem indul újabb török támadás, Szigetvár ellen annál több. Jellemző, hogy Eger újabb megtámadására legközelebb majd csak a század végén vívott tizenöt éves háborúban kerül sor, amikor a vár stratégiai jelentősége újra megnövekszik, hiszen az Erdélyi Fejedelemség nagy erőkkel vesz részt a Királyi Magyarország oldalán a török elleni harcban.

A török ostrom visszaverése után Kerecsényi és katonái nem tétlenkedtek. Megpróbálták elfoglalni a kis görösgáli erődöt. Október huszonötödikén meg is támadták. Kiderült azonban, hogy a török a közelben nagyobb erőt helyezett el, és a váratlanul megjelenő segédcsapat vereséget mért a magyarokra. Kerecsényi hatvannégy emberét veszítette el.

Kerecsényi a következő hónapban bosszút állt: lest vetett a környéken leselkedő török csapatnak, és a zömét lemészárolta.

Még ebben a hónapban fordulat történet Szigetváron.

Kerecsényi lemondott a tisztségéről.

Folytatása következik.