ÖTVENKILENCEDIK RÉSZ

A nádor azonban eldöntötte, hogy a rendelkezésére álló hadat a lehető legóvatosabban használja fel. Zrínyi Miklós ellenkezése dacára úgy döntött, hogy Babócsát veszi ostrom alá, és a diverzió eszközével vonja el a budai pasa hadát Szigetvár alól.

A nádor nem bízott abban, hogy a parancsnoksága alá rendelt hadak képesek volnának zökkenőmentesen együttműködni egy nyílt döntő ütközetben. Az ő szemszögéből nézve kétségtelenül ez volt az optimális döntés.

Mégis Zrínyinek kell igazat adnom.

Zrínyi Miklós a nádornál jobban ismerte a törököt, és azt is pontosan tudta, miféle egységek verődtek össze Szigetvárnál Khadim Ali pasa irányítása alatt. Úgy gondolta, a felmentő seregnek minden esélye megvan rá, hogy tönkreverje a pasa hadát.

Sajnálhatjuk, hogy a Szigetvár alatti döntő ütközet elmaradt. Egy nyílt csatában aratott győzelem egészen más folyást adhatott volna a kor történelmének. A nagy nyílt csatákat rendre a török nyerte, magyar földön egészen a század végén vívott tizenöt éves háborúig nem fordult elő, hogy jelentős török erőkre megsemmisítő vereséget mérjenek a harctéren. Kisebb jelentőségű győzelem már ekkor is volt, nem is egy, de mindent megváltoztatott volna a hódoltsági török hadak fő erejét képező, a budai pasa irányítása alatt álló hadsereg megsemmisítése.

A nádor ezt elmulasztotta. Túlságosan óvatos volt. Kr az elszalasztott lehetőségért.

Nádasdy nádor mindenesetre lelkesítő üzenetet küldött az ostromlott Szigetvárba:

„Ti mind… híven és bátran álltatok helyt tudván, hogy nemcsak magatokat véditek, de az egész országot is. Családotokat és utódaitokat is. Neveitek fenn fognak maradni örökre…” 

Azt is megüzente a várkapitánynak, hogy elindult a felmentő sereggel Babócsa alá, hogy annak megtámadásával vonja el a törököt Szigetvár ostromától.

A nádor elképzelésének próbaköve természetesen az volt, mit tesz akkor, ha a pasa rá se hederít Babócsa ostromára, és tovább vívja Szigetvárt. A felmentő sereg esetleg beveszi a sokkal kevésbé értékes Babócsát, miközben a nagyon fontos Szigetvár elvész.

Ez a lehetőség azonban a gyakorlatban általában fel sem merült. A magyar parancsnokok pontosan tudták, hogy a török irtózik attól, hogy elveszítsen egy várat, ahol már egyszer megvetette a lábát. Különösen Szulejmán idején volt így, de a török tisztek később sem kockáztattak ilyesmit. A török az elfoglalt településeket iszlám területnek tekintette, elvesztésüket megengedhetetlennek tartotta. A felelős többnyire az életével fizetett.

Ezért a nádor – biztosra ment. Tudta, hogy Khadim Ali pasa Babócsa megtartása kedvéért abba fogja hagyni Szigetvár ostromát.

Ha mégsem?

Folytatása következik.