ÖTVENHATODIK RÉSZ

A védők eddig erőn felül kitartottak, lelkesedésük nem apadt el. Nem csüggedtek, nem ijedtek meg, folytatni akarták az ellenállást. Tudták azonban, hogy a helyzetük egyre nehezebb.

A török tábor harci kedve az esőzés után helyreállt. Az egyszerű katonák is úgy érezték, van esély a vár gyors bevételére. Kit a zsákmány reménye tüzelt, kit meg a bosszúvágy. Éjszakai támadásról kezdtek fecsegni.

Zrínyi Miklósnak kémei voltak a török táborban, és ezek rendszeresen hírekkel látták el a vár sorsáért aggódó horvát bánt. Most, július elején ezt jelentették:

„hogy az fát akarja az palánk mellé faggyúval és hájjal rakni és puskaporral meghinteni, hogy úgy megégessék az palánkját az várnak”.

Zrínyi ebből megértette, hogy a török nagyon közel áll az általános rohamhoz. Talán napok, talán órák kérdése. Közben a vár szünet nélkül tűz alatt áll, a védők súlyos veszteségeket szenvedtek, fogytán az élelmük, a lőszerük.

A vár felmentését sürgető leveleiben Zrínyi Miklós többször is gyors cselekvést követel, mert a szigetvári védelem nehéz helyzetben van. Ki tudja, képesek-e megbirkózni az általános rohammal, amikor pihenni sem tudnak, hiszen a várat a most már egyértelmű tüzérségi fölényben lévő ostromlók három oldalról is

„igen lövik” .

Horváth Márk azonban tapasztalt katona volt. Higgadt maradt, és az ő nyugalma jótékony hatást gyakorolt a katonáira is. Úgy látta, korántsem annyira eredményes a török eddig tevékenysége, amilyennek azt a pasa láttatni szeretné. Azt jelentette, hogy

„semmit eddég nem tehettek nekik, hogy csak poroz a golyóbis a falon…”.

Zrínyi sietett továbbadni az értesülést, de továbbra is elengedhetetlenül sürgősnek tartotta a vár felmentését.

A várkapitány azt is jelentette, hogy van megfelelő terve a török ostromtöltéseinek megsemmisítésére.

Az utóbbit a szigetváriak végre is hajtották. Hidegvérrel kivárták, hogy a töltések a várfalig jussanak. A július ötödikére, vasárnapra virradó éjszaka elpusztították a 25 ezer kocsirakomány fából emelt óriási keleti ostromtöltést.

Pribék Lázár, a fogolyból lett tüzértiszt volt az akció irányítója, a végrehajtó pedig néhány tucat önkéntes. Éjszaka kilopakodtak, a töltés réseibe a Pribék Lázár által készített gyúlékony elegyet dugdostak. Ez utóbbi avas szalonnából, száraz hájból és puskaporból állt. Amikor végeztek, felgyújtották, és visszaosontak a várba.

Lobogva, hatalmas lánggal égett a török ostrommű. A kétségbeesetten oltani érkező oszmán harcosokat a jó előre készenlétbe helyezett lövészek puskatüze fogadta. Amikor szaporábban érkezett a török, megszólaltak az ágyúk is. Egész éjjel tüzeltek a lövegek.

Másnap a megsemmisített hatalmas ostromtöltés romjai mellett hétszáz halott török hevert. A pasa dührohamot kapott. őrjöngött, utána bűnbakot keresett.

„Az basa panaszolkodik Dervis (pécsi) bégre, ilyen képpen: hogy az ő panasza miatt indította volna a császár (szultán) ez hadat Sziget alá…”

Úgy tűnik, a budai pasa talán már nem bízott a sikerben. Számot vetett a kudarc lehetőségével, és azt nézte, kire háríthatja majd a felelősséget.

A vezérek patvarkodtak, egymást okolták. Súlyos hibát követtek el. A védők könyörtelenül kihasználták. Hetedikére virradó éjszaka a valamivel kisebb nyugati töltés ellen léptek akcióba. Reggel a pasát ennek a töltésének a romjai, és újabb négyszáz katonájának holtteste fogadta.

A védők felégették mindkét ostromsáncot. Teljes sikerrel jártak, és azt is meg tudták akadályozni, hogy a lángoló ostromművek tüze a vár palánkjára átterjedjen.

Erre még az ostromot eddig nagy szekértelemmel és elszántsággal irányító pasa is elszontyolodott. Az elpusztított töltések helyébe nem tud ripsz-ropsz másikat emelni. Verbális háborúba kezdett, újra meg újra megadásra szólította fel Szigetvár védőit. Talán maga is sejtette, hogy ez fölösleges, de nem akart tétlen maradni.

A török tüzérség közben fékevesztetten lőtte a várat.

Ali pasa kommunikálni próbált a védőkkel. Hol fenyegetőzött, hol ígérgetett. Választ sohasem kapott.

„Az törökek az várak kérik vala,
Ígéretet nagy gyakran tesznek vala,
Horváth Markót igen kiáltyák vala,
Nagy sok kinccsel őtet usztonlyák vala.”

A védők ekkor már Kappan Alinak nevezték a pasát, akinek több emlékezetes dührohama is volt ekkortájt. Talán sejtette, hogy most már valóban készülődik a felmentő sereg.

Folytatása következik.