Állítólag Bodajkon esett meg valamikor az 1870-es években.

Választás idején a szemben álló politikai pártok helyi vezetői és azok hívei között valami nagyon komoly konfliktus támadt. Tömeget alkottak kormánypártiak is, ellenzékiek is, előkerültek a fütykösök, sétapálcák, lovagló ostorok.

Iszonyú sértéseket vágtak egymás fejéhez, üvöltve szidták egymás felmenőit, köpködtek, dühödten rázták a fegyvereiket.

Tomboltak, mint aki ölni készül.

Miért nem ugrottak egymásnak?

A két egymást felaprítani készülő politikai csoportosulás között egy huszárszázad állt, kivont szablyával, gyalog.

A két csoprt acsarkodott, fenekedett, dühöngött, de –  egyik sem tudott a másikhoz férni.

A huszárok egykedvű arccal ácsorogtak, ősz hajú őrmestereik időnként sercintettek.

A két párt tovább őrjöngött, de a huszárok kutyába se vették őket.

Hanem a huszárok parancsnoka egy fiatal hadnagy volt, ráadásul ő volt éppen a századnál az egyedüli tiszt. A kapitánynak Bécsben akadt sürgős dolga, a helyettese beteget jelentett, a többiek szabadságot vettek ki. Maradt a kellemetlen feladatra – a legifjabb. A sok közömbös huszár között a parancsnok volt az egyetlen, akinek félelem szorongatta a torkát.

Csaknem egy órája álltak már a két veszekedő csoport között. Azok egyre dühödtebben szapulták egymást.

A hadnagy ideges volt. Magához intette a legöregebb őrmestert.

A vén hadfi hanyagul tisztelgett, és megállt a parancsnok előtt. Barázdált arcú, vén parasztivadék volt, már ’48-ban is forgatta a kardját, fel is aprított a császár ármádiájából néhány dragonyost és svalizsért.

- Adjon kend tanácsot! Félek, még emberhalál lesz.

A vén katona a fejét csóválta.

- Nem a’!

- Agyonverik egymást!

- Itt vagyunk, hadnagy úr.

- Előbb-utóbb baj lesz!

A vén őrmester erre avalamit a parancsnok fülébe súgott. A hadnagy hitetlenkedve nézett fel.

- Komolyan mondja kend?

- A legkomolyabban. Ezek csak politikusok, hadnagy úr. Garázdák mindegyik pártban vannak, de azok már elunták a szócséplést,  már nincsenek itt.

A hadnagy gondolkodott néhány pillanatig. A két csoport civil eszelős dühvel gyalázta egymást.

- Rendben van! Kend mondta!

A vén őrmester visszalépett a helyére. Felharsant a hadnagy vezényszava:

- Vigyázz! Jobbra át! Lépés, indulj!

A huszárszázad se szó, se beszéd, egyszerűen kivonult a két vadul dühöngő csoport közül.

A két banda immár egymásnak eshetett, … volna…

Hanem…

Úgy meglepődtek, hogy mindkét fél csöndben maradt. Csak bámultak egymásra.

Néhány szórványos, kelletlen szitok még elhangzott, aztán hátat fordítottak egymásnak, és csöndben kétfelé elkullogtak.