Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

Eső szitál.

A nyirkos, néma ködben

Átsejlenek a múlt árnyékai.

Ott integetnek a régi nyarak,

A régi fények felparázslanak,

Régi városok,

Régi autók,

Amíg a ködgomolyag tekereg,

Ott néznek rám

A régi emberek.

Gyermekkorom hatvanas évei

Néznek kopottan és otthonosan,

A múlt suhan,

És néha nehézkesen elpöfög

Egy Moszkvics,

Trabant,

Vagy egy Warszawa.

Aki abban a kocsmában mulat,

Mind halott;

Lepecsételt hangulat,

S az időtlenség néz

A semmiből.

Az idő akkor lassan kocogott,

És sokkal kisebb volt még a világ.

Földes szobák,

Kopottas házsorok;

A Múlt vén kampósbottal

Támolyog.

Ósdi játékok,

Régimódi dal,

Régi illatok,

Anyám fiatal;

Este az utcán két tehén üget,

A tévében hétfőn

Adásszünet.

Rég halott tárgyak mosolyogva néznek,

S közöttünk állanak

Rossz álmokból ismert szellemfalak;

Ha értük nyúlok,

Szertefoszlanak.

A Múlt, mint puha pamutgombolyag,

Ezer irányban szerteszét szalad,

Nyomában marad

A tompa

Hiány.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

A régi kívánatos miniszoknyák

Rongynak se jók már,

És a régi combok

Súlyosan hordják visszereiket.

Jelen fennsíkján régi fészek áll,

S a Múlt,

Mint ritka költöző madár,

Talán egyszer majd

Hazatalál.

A vén Idő szalad,

A gond marad,

S vele az Élet.

A gondok, mint dúló tatár hadak

Örömünk zsúpfedelét égetik,

S naponta újjáépítjük magunkat.

Mi vagyunk a meghitt

Jelen-vidék;

Másoknak leszünk Múlt

És Menedék.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

Mindig a Jelen

Isten helytartója,

Ha tisztét meghitten, jól látja el,

Gondok dacára újra visszatér

A Jövőt teremtő, mosolygó

Béke,

Akár a gólya minden új tavasszal.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.

A gond marad,

Akár a Szerelem;

Lelkünk falán szent emlék-cserepek;

Az Idő fut,

A bánat csepereg -

Múltunk által lehetünk

Emberek.

Eső siratja a tűnő nyarat,

A gond marad;

Jelen-tócsából az idő-patak

Elhömpölyög jövő-árok felé.