KÉTSZÁZHATVANÖTÖDIK RÉSZ 

Helmut dühösen csóválta a fejét. Még Ed Philips szándékosan rezzenéstelen arcára is árnyék futott. A szőke nő azonban fanyarul elmosolyodott. Úgy vélte, kezdi érteni.

-         Kedves Mr. Morgenson – mondta szarkasztikusan. – Ha én a gazdaállat vagyok, ön nyilván az élősködőm.

Morgensohn újra elvigyorodott.

- Ez kétségtelenül így van, Miss Kadlecikova. Az ön szemszögéből voltaképpen parazita vagyok.

Karen Bozchana Kadlecikova csaknem elnevette magát.

-         És meddig élősködik rajtam, kedves Mr. Morgensohn?

-         Amíg végre nem hajtja a feladatát. Utána azonnal visszatérek a bázisra, és önt többé nem háborgatom.

-         És mi az a feladat? – kérdezte Helmut.

Morgensohn megcsóválta a fejét:

-         Azt hittem, már mindnyájan rájöttek.

Helmut dühösen fakadt ki:

-         Ha annyira az útjában van az Ultenberg csoportnak Williams admirális és a törzskara, miért nem semmisítik meg a csatahajót úgy, ahogy van? Nem hinném, hogy ne lennének erre képesek! Nincs olyan eszköz, amelyet egy másikkal ne lehetne megsemmisíteni!

Morgensohn vigyorgott.

-         Ezt a kérdést már mi is számtalanszor feltettük.

-         És? – szaladt ki Ed Philips száján.

Mindannyian mohón lesték a választ.

Folytatása következik.