Tán messze még a célszalag,

Az Idő vén batár,

S ha valamit nem teljesít,

Majd újra sorba áll.

—

Tán messze még Utópia,

Bolond a ráció,

S ha késni tűnnek napjaink,

Nincs kompenzáció.

—–

Tán messze még a szebb jövő,

Talán csak most fogan,

Megszokta már a vén Idő,

Hogy nélküle rohan.

—–

Tán messze még a rossz gödör,

A végelszámolás,

S a rezgő-mozgó vén anyag

Talán csak látomás.

——-

Tán messze még a dús siker,

A vigyortagozat,

S ha vén kaszás elé kerül,

Már úgysem ér sokat.

—-

Tán messze még, hogy eljöhet

Az Élet ritmusa,

Dúl pesszimista színpadon

A szomorú tusa.

——

Tán messze még a tiszta sor,

Börtönben a Remény,

Míg visszavívja Ritmusát

A Szó, s a Költemény.

—–

Tán messze még a jó rege,

Csüggedt káosz dadog,

Soká tart, míg a vén Mese

Majd újra felragyog.

—–

Tán messze még a Holnap is,

Vagy tán el is marad,

S lemondó könnyet ejteni

Csak egyedül szabad.

—-

Tán messze még a Kikötő,

Hová a Lét szalad,

S ahol a szótlan Gazda majd

Mosoly nélkül fogad.

—

Ha pedig nincsen messzeség,

S a mennybolt elborít,

Az édes, végső jó rokon

Majd mindent elsimít.