Kedvesemmel,

Kéz a kézben,

Mindörökre összetartozván,

A Szentélybe léptem…

——-

A külvilág: magányos hegyorom,

Itt fölénk tornyosult:

A Nyugalom.

——

Mint vak világot a téridő máza,

Úgy fogadott

Az élő Isten háza.

——-

Kezem a szeretet felé kitárván,

Alázatot lehelt belé

A márvány.

—–

Jöttünk nyakig öltözve szenvedélybe,

S a félhomály elvezetett

A fénybe.

——-

Kedvesemmel

Kéz a kézben

Az Isten szemébe néztem.

——-

Világot alkothat egy szalmaszál is,

Ezt példázza e büszke katedrális.

—–

A mennyezet, mint kortalan tekintet,

Őrzi a percet, mikor Isten intett.

———

A méltóságteljes pilléreken

Hullámzik a magyar történelem.

—–

Aranymezőn cikázó fény-telér,

Úgy lüktet, mint az erekben a vér.

—–

Itt kitárt szívvel érezni lehet

A kőbe faragott költészetet.

——–

Hallani a szent térben, odaát

Szent László király léptei zaját.

——–

Egykor a végzet karmait lenyeste,

S valahol alattunk pihen a teste…

——-

Arannyal hímzett freskó-kék egek,

A kupolás Jövő bennük lebeg.

——-

Isten szeretete felénk kitárva,

A világon egyetlen nép sem árva.

——–

Megértjük, ha a Magasságba nézünk;

A boldogság a legfőbb küldetésünk.

——-

Csak így van áldás lelken és a testen;

Minden ember közös hazája:

Isten.

—–

Akadt rajtunk kívül egy másik pár is;

Tán Hozzájuk is szólt a katedrális…