A magyar politikusok általában távlatokban gondolkodnak. A gond eme távlatok hosszával szokott lenni…

Másutt is jellemző időnként, hogy távlattalan terveket készítenek, hogy a köztolvajlás céljain kívül semmi egyebet nem tűznek ki maguk elé. Másutt is vannak vitatható hasznosságú elképzelések.

Másutt is hoznak haszontalan és betarthatatlan törvényeket, és másutt sem mindig gondolják végig ezek következményeit.

Másutt is..

De nem ilyen gyakran.

Másutt is követnek el hibákat – ha nem is ekkorákat…

—-

Mindez nem új keletű.

A felelőtlenség, távlattalanság, koncepciótlanság, kisstílűség, a primitív nyereségvágy, a korrupció, a külföldiekhez való sunyi törleszkedés…

—–

Valaha Pest vármegye gyűlése a pesti Lánchíd ügyét tárgyalta. Mármint, hogy szükség van-e rá.

Kell-e nekünk állandó Duna-híd a két főváros között.

Abban egyetértettek a derék nemesurak, hogy nem költenek rá egy fityinget se. Nem gazdaságos.

De kell-e híd egyáltalán?

Folyt a vita igen hevesen.

Akadt egy vén táblabíró – neve a fennmaradt jegyzőkönyvben – egyszer csak az asztalra csapott:

- Nem kell a híd! Hetvenéves vagyok, és azt mondom, nem kell a híd!

- Miért ne kellene, bátya?

- Meddig élek én még? Minek híd erre a rövid időre?

——

Fejezzem ki magam még érthetőbben?