SZÁZNEGYVENKETTEDIK RÉSZ

Sokan és sokféleképpen kísérelték meg eddig, hogy megfogalmazzák, voltaképpen miben is áll emberi mivoltunk lényege. A definíciók sora várhatóan ezután is folytatódni fog, hiszen minden vélt „fejlettségünk” dacára sem jutottunk még addig, hogy igazi mélységében értsük meg önmagunkat.

Az emberi jelenségnek igazán lényegbe vágó „leíró” értelmezése nem létezik. A XX. századi gondolkodók egy része makacsul kísérletezett azzal, hogy történelméből kiszakítva próbálja értelmezni az embert – az eredménytelenség önmagáért beszél.

Az emberiség keletkezését a tudomány jelenleg az evolúció elméletével magyarázza. Ennek lényege az, hogy lassú és hosszadalmas fejlődéssel jutottunk ki az állatvilágból, és értünk el oda, ahol jelenleg tartunk. A tudomány szerint tehát az ember keletkezett, fejlődött és a fejlődése jelenleg is tart. Az evolúciós tudomány természetesen sohasem mondja azt, hogy az ember fejlődése befejeződött volna.

Ezzel szemben egy amerikai közgazdász, Francis Fukuyama (aki eredetileg éppen úgy klasszika-filológusnak készült, akár Friedrich Nietzsche) hírhedtté vált művében (The End of History and the Last Man) azt bizonygatta, hogy elérkeztük a történelmünk végéhez. Fukuyama ugyan nem jelentette ki azt, hogy jelenkorunk „a létező világok legjobbika”, de a művét a legtöbben mégis így értelmezték.

A későbbi támadások hatására Fukuyama számos részkérdésben visszakozott. A legerősebb támadást Samuel P. Huntington ugyancsak sok vihart kavart írása intézte Fukuyama elképzelései ellen, ebben a bostoni Harvard Egyetem professzora azon nézetének adott hangot, hogy a jövőben egyáltalán nem a „liberális demokrácia” lesz az emberiség civilizációjának legvonzóbb és legerősebb alappillére.

Egy későbbi művében (Our Posthuman Future: Consequences of the Biotechnology Revolution) Fukuyama még inkább elvetette a sulykot.

Itt lényegében azzal hozakodott elő, hogy az emberi fejlődést a biotechnológia fogja irányítani. Ez ma a világot irányító pénzarisztokrácia leghőbb vágya, az emberiség egésze számára pedig rémálom. A pénzügyi emberistenek jövőbeli riasztó antiutópiája.

Nálunk ez leginkább néhány science fiction szerző fantáziáját mozgatta meg, akik őszintén „fejlődésnek” képzelik a hasonló elképzeléseket, sőt meg vannak róla győződve, hogy az emberiség jövője valami ehhez hasonló emberisteni lélekbarkácsolásban rejlik.

Miért ez a bántóan egydimenziós felfogás? Miért feledkeznek meg Fukuyama is a tudományos fantasztikus írók is az emberi jelenség leglényegesebb aspektusairól?

Mi az oka ennek? Puszta technokrata sovinizmus? Nem hinném.

Mielőtt válaszolnék, kissé tovább feszítem a húrt.

Napjaink evolúciótudományának akadnak olyan képviselői, akik a lehető legkomolyabban állítják, hogy a jövőbeli embernek madárcsőre lesz, esetleg csíkos vagy kockás bőre és radioaktív kopoltyúja.

Ez egyáltalán nem tréfa; ha az Olvasó nem hiszi, nézzen utána, miféle habókos nézetek vannak forgalomban ezen a téren.

De nemcsak ezek a nyilvánvalóan problematikus nézetek mutatnak ugyanabba az irányba, hanem azok a látszólag „tudományos” teóriák is, amelyek sokkal visszafogottabban, látszólag nagyon is racionálisan próbálják elhitetni velünk a modern végzetelvet; ide tartoznak a genetikai végzet, a geopolitikai végzet, a külgazdasági, belgazdasági és a többi hasonló fátumok propagátorai is.

A „fejlődés” ilyetén felfogása nem egyéb, mint az emberistenek nagyon is régi tanainak új köntösbe öltöztetése. Ha a „fejlődés” valamiféle abszurd „minőségi ugrást” jelent, úgy a tradíciók valóban nem számítanak semmit. Az erkölcs sem. A kultúra sem.

Hová is vezet az olyan „fejlődési” koncepció, amely a tradícióval ellentétes, az emberi jelenség erkölcsi és kulturális lényegéből nem következő „evolúciós ugrásokkal” számol?

Egyetlen irányba.

Valamiféle „poszthumán” lényhez.

A régi terminológia szerint: az emberfeletti emberhez.

Legyen még világosabb?

Az übermensch világához.

A „felsőbbrendű embernek” nincs szüksége tradíciókra, mert a tradíciók megsemmisüléséből születik.

Vezet-e a „felsőbbrendű ember” irányába emberi út? Szükség van-e egyáltalán a „felsőbbrendű emberre”?

Fél évszázaddal ezelőtt az übermensch híveit fasisztáknak bélyegezték. Nem akarok címkét ragasztani, csak annyit jegyeznék meg, hogy a radikálisan hagyománytagadó nézetek mögött mindig ott lappang valami groteszk embertelenség. Ezeket sohasem érdekli az emberi jelenség lényege, mindig valami „annál fontosabbat” akarnak.

Régebben az „germán árják” világuralmát.

Ma a pénz totális uralmát.

A ma létező legfontosabb filozófiai törésvonal mentén állunk.

Folytatása következik.