Őszi falevél;

A Vén Idő

Nyárból Őszbe

Őszből Télbe

Közönyösen

Mendegél.

Gyűlölködő, béklyózott akarat

Himnuszt gyaláz a Kárpátok alatt.

Betondzsungel lett az ősi vadon,

Szemünk közé vigyorog Trianon.

Múlt-töredékek közt süvít a szél,

És egyre hull az őszi falevél.

Őszi falevél,

Az Ember

Érzelmeiben

Álmaiban él.

Szolga-sznobizmus dollárhoz simul,

S a Történelem darabokra hull.

A globál-légvárak ritkán lakottak,

S a rossz magyarok embernek se jobbak.

Géphangzavar hazug regét mesél,

Lebegve hull az őszi falevél.

Őszi falevél;

Közömbös a szél,

Az ásatag pesszimizmust

Ellepi

A Dér.

A gazdasági végzet csak makog;

Most mi vagyunk az élő magyarok.

Elődeink a múltban…

Azt hiszem,

“Az nem lehet, hogy annyi szív – ma sem…

Jövőre is visszatér majd a gólya,

S ha jó vers van,

Majd akad

Olvasója.

Őszi falevél,

Az Élet remél;

Mindig marad

Hit,

Szeretet,

Amíg ember él.