Mogorva, ólmos fellegek

Takarják be az eget,

Könyörtelen Jövőnk újabb

Gond-esőkkel fenyeget.

Rég felázott már a talaj,

Hangosan cuppog a sár,

Hullt levélraj száll a szélben,

Mint barantáló tatár.

Tovatűnt a néhai Nyár,

Fonnyad lelkünkben a Múlt,

Előbb-utóbb hamuvá lesz

Minden, ami lángra gyúlt.

Károgással adják hírül

Népes varjú-seregek,

Hogy győz a zsarnoki önkény,

És a Tél-Úr közeleg.

Hajnalonta már a vén Fagy

Kőcipellője kopog,

Az éjjelek hosszabbodnak,

Csonkulnak a nappalok.

Vénülő Ősz – öreg holló

Szárnyát kiterjeszti ránk.

Téli ködbe, téli gyászba

Öregedik a Hazánk.

Jövő Tavasz ígérete

Ma még csak hitegetés,

És ha hagyjuk, Istentől is

Elválaszt a csüggedés.

Mogorva, ólmos fellegek

Hirdetik már a Telet,

Kályha, Bizalom, Szerelem

Adhat elég meleget.