Voltaképpen nem tudtam rájönni, honnan eredhet a szólásmondás: Elverte, megrázta, mint Krisztus urunk a vargát.

Pedig írtak róla sokan. Juhász Gyula versében például Ahasvérus, a varga azonos egy másik keresztény mitológiai figurával, a bolygó zsidóval.

Az Ahasvérus név egyébként a híres perzsa uralkodó nevére megy vissza (Khsajársá=Xerxész), Eszter könyvében szerepel ilyen névalakban.

A bolygó zsidó lenne ama bizonyos varga?

Nem hiszem – vagy csak nem tetszik…

———

Inkább egy másik történet, ami szintén “Krisztusról” és a vargáról szól.

———-

A XVIII. századi Magyarországon úrnapján szokásban voltak a passiójátékok. Hasonlóképpen az angliai misztériumjátékokhoz, itt is a különböző céhek (ahol voltak) emberei hagyományosan ugyanazon szerepeket szokták eljátszani.

Az viszont igen sok vitát váltott ki, hogy ki lesz a Megváltó.

Valamelyik évben ez a szerep egy jámbor molnárembernek jutott.

Fel is készült rá tisztességesen: megmosdott, tiszta inget vett, meggyónt és megáldozott, mert hát akárhogyan csak nem alakíthatja Krisztust.

Elérkezett a nagy nap, és a derék molnárt finoman a keresztfához kötözték. Nem feszítették, mint az ókori halálraítélteket, csak szép finoman hozzákötözték, ügyelve rá, hogy ne essen baja. Amíg be nem vitték a színre, kedélyesen eldiskurált a segítőivel.

(Akit valóban keresztre feszítenek, aligha tud megszólalni. A kifeszített testhelyzet éppen a kilégzést gátolja, ettől fullad meg majd hosszú szenvedés után a szerencsétlen, keresztre feszített ember.

A hollywoodi filmek megszokott megszokott jelenete, amikor Spartacus vagy Jézus a keresztről higgadtan filozofál, vigasztal, végrendelkezik, vagy egyszerűen csak osztja az észt, képtelenség.)

Akkoriban még talán nem ismerték a munkavédelem fogalmát, de azért sejtették, hogy a kereszthez kötözött embernek baja eshet, vigyáztak hát.

Amikor az idő elérkezett, bevitték a színre a molnárt, mint keresztre feszített Krisztust, és a forgatókönyv szerint egy csoport szereplő sértegetni kezdte. Városbeliek voltak ezek is, de csak amúgy gondolomformán tanulták meg a szerepüket. Először még nagyjából újtestamentumi – vagy annak vélt – sértések hangzottak el, aztán kénytelenek voltak rögtönözni.

A molnár tűrte mindezt békességgel, jámbor krisztusi belenyugvással. Hanem amikor a dolog mindinkább improvizációba ment át, és elhangzott a “Kódis!”, aztán meg a “Részeges!”, a molnár mocorogni kezdett a kereszten, jelezvén, hogy a béketűrésének megvan a határa.

Ekkor pediglen előállott a varga, és a következő becsületsértést üvöltötte a derék molnár arcába:

- Liszttolvaj!

Ez már végképp tűrhetetlen volt. A molnár olyan képet vágott, mint akin ostorral vertek végig, mindkét karja megrándult, a nyakán kidagadtak az erek:

- Adok én neked, varga! Elagyabugyállak én, csak szálljak le a keresztről!