A könyvtárban robotolt,

Füle belső hangra volt,

Megértette:

Bölcsességre

A belső idő tanít;

Megírta,

Örökül hagyta

Sziriat oszlopai-t.

———

Szekértáborba nem állt,

Inkább a Mecsekbe járt.

——

A végzetet sose hitte,

A Sorsunk-at szerkesztette.

———

Nevére dogma csikorog,

Átkozzák a szkeptikusok

Ócska dühvel, habzó szájjal,

Mert a műve ma is szárnyal.

—–

Az Elveszett paradicsom

Pihen távoli grádicson,

Várkonyi tudta a titkát,

Hol keressük a Múlt nyitját.

———-

Gondolatvilága szentély,

Életműve csupa rejtély.

——-

Szkeptikus világ vadonja

Atlantiszt a mélybe nyomja,

Süket Armageddon után

Száguld velünk üres profán.

——–

Száll a Jövő hamvaira

Genetikus utópia.

———

Nyeglén a szemünkbe köszön

A készülő új vízözön.

——-

A Sziriat oszlopai,

Mint ó templom harangjai

Azt hirdeti méltóképpen:

Volt valami nagyon régen.

——–

Volt valami nagyon régen,

Nyomot hagyott földön-égen.

——-

Földön-égen volt valami,

Nem akarjuk meghallani.

———

Egyszer már elvégeztetett,

És a Föld keresztet vetett.

——–

Most újabb vízözön készül,

De jövőnek menedékül

Senki sem emel oszlopot.

——–

Senki sem emel oszlopot,

A dicsőség már megkopott,

És a legtöbb jogcím lopott.

——–

Néhai Várkonyi Nándor,

Mint varázsló, titkos vándor,

A régmúlton vágott eret,

S talán a jövőbe vezet

A kapu, amit megnyitott.

———

Nyomul a pénz hatalomra,

Jelképek dőlnek halomra.

——-

Vén eresztékek recsegnek,

Hatalmas törpék fecsegnek.

———

Már minden tartalom vitás,

Jobb az üres formalitás.

———

Néhai Várkonyi Nándor

Tudta: az erőszak téved,

Főleg helytállás az élet,

S a Jövőnek dallamait

Vagy Sziriat oszlopait

Mi alkotjuk a jelenben.

——–

Az Ember nem sivár jelen,

Hanem a Véges Végtelen

Egyetlen alteregója.

———

Egyetlen alteregója,

Éltetője, hordozója

A Teremtésnek: az ember.

——-

Ha az utak csavarodnak,

Oligarchák szaporodnak,

S a remények fogyatkoznak;

Ne töltse nihil a szívet,

Buta harsogás a fület,

Mert Isten általunk gondol…

——-

Tudta ezt ott, Pécsen akkor

Néhai Várkonyi Nándor…