Nem is tudom, miről jutott az eszembe…

——

(A kegyes Olvasót csak arra kérem, a történet olvastán ne csak jobbra integessen, és ne csak balra integessen; ez pártatlan történet – jobbra-balra igaz.)

—-

Háború volt. A hadsereg az ellenség legfontosabb várát ostromolta. A dicsőségre sóvárgó hadvezér harci díszbe öltözött, aranyozott mellvértben, remekmívű fegyverekkel a kezében készült a rohamra.

Amikor azonban az ellenség kemény védekezését meglátta, úgy döntött, tisztes lőtávolban marad. Elvégre az anyja nem harcosnak szülte, hanem hadvezérnek, az ő élete fontos, vesszen csak az értéktelen közkatona.

De – mivel azok az értéktelen közkatonák is kezdték félteni a bőrüket – nem haladt az ostrom.

Mit tegyen hadvezérünk?

Magad uram, ha szolgád nincsen…

Valami kis hadvezéri propagandát ki kellene fejteni.

Hadvezérünk odasétált egy nemrég megfutamodott alakulat elé. Szerencsére a tisztek már rendbe szedték a zászlóaljat, így nem taposták le figyelmetlenül a hadvezért.

- Katonák! – kezdte a beszédet.

A tisztek lepisszegték (vagy elkussoltatták) a bakákat, a hadvezér beszélhetett.

- Katonák! Aki ma elesik, odaát a mennyek országában Szent Péterrel fog vacsorázni, méghozzá válogatott finomságokat. Ezt biztosan tudom, Isten jelt adott.

A ritka nagy ökörségre ritka mérges csönd támadt.

Persze, Therszitész minden hadseregben van. Itt is akadt egy, nagy fülű, retkes, kövérkés fickó volt.

- Tábornok úr miért nem jön velünk a mennyei lakomára?

A hadvezér mérgesen nézett a bakára. Ki ez a hülye?

- Azért fiam, – recsegte bosszúsan. – mert ma böjtölök.