SZÁZEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Körülnézett. A pusztaság legfeljebb néhány száz méteren szomorkodott, utána olyasvalami kezdődött, amit leginkább a „bozót” kifejezéssel lehetett megtisztelni. Hogy növényzet volt, az nyilvánvaló, csupán a színe zavarta a szőke nőt; ez a fura mélyzöld mesterkéltnek tűnt a számára. Sűrű bozót – selyemből.

Nem volt azonban idő különösebb fontolgatásra. Magához intette az egyest:

- Harci üzemmód. – a könnyűcirkálón az utolsó félóra alatt gyorstalpaló módszerrel számos ilyesféle szakkifejezést sajátított el. Némelyik kikívánkozott. – Rajtaütés. Fogolyszabadítás.

- Igen, kapitány. Mi a célpont?

- A bozót közepén fegyveresek által őrzött bázis. A foglyok kivégzésére készülnek, amit meg kell akadályozni.

- Igen, Kadlecikova kapitány.

Karennek hirtelen eszébe jutott valami.

- Van-e a felderítésnek specialistája?

- Igen, kapitány. A hetes.

Máris elébe perdült a jelzett számú robotharcos.

- Azonnali felderítést kérek a bozót mélyén található fegyveresek őrizte objektumról.

A robot már el is tűnt. Az egyes állt Karen elé.

- Harci üzemmódba helyezhetem az alakulatot, kapitány?

- Micsoda? Ja, igen! Már régen abban kellene lennünk.

Jelet adott a robotok szétbontakoztak, és átlopakodtak a nyílt pusztaságon. Az egyes számú visszatért Karen mellé.

- Vihetem, kapitány? Akkor hamarabb átjutunk.

Karen nem tiltakozott, mire a robot egyszerűen felkapta, és gyorsan átszaladt vele a többiek nyomában a pusztán keresztül a bozótosba. Egy perc alatt odaértek.

A robot letette a szőke nőt, aztán apró monitort húzott elő.

- A hetes jelentése, kapitány.

Karen a képernyőre meredt. Élő videófelvétel volt, hatalmas, komor épület, körbezárt, lebetonozott udvar, néhány katona tereferél az egyik fal tövében. Mind koszos zubbonyban, fegyver egyiknél sincs.

Közben elindultak, az előttük haladó egyik robot tört utat számukra a furcsa, vad indákkal, tekergőző liánokkal zsúfolt, buja növényzeten át. A növények nem voltak annyira idegenszerűek, mint azt Karen korábban vélte, inkább valamiféle földi növényzettípus itteni adaptációjának tűntek. A talaj nagyon kedvező lehetett a számukra, mert az egész bozót hatalas, agresszív, elvadult burjánzás volt, némelyik cserje négy-öt méterre nőtt a föld fölé.

- Összesen ötvenhét fegyveres katona és három tiszt. Nincs komoly harci készültség. Viszont készülnek valamire.

Utóbbiból a képernyőn semmi sem látszott.

Karen megpróbált közben a méregzöldnél is sötétebb árnyalatú növényzet résein előrelesni.

- A következő tervet javaslom, kapitány.

Karen bólintott, mire a robot gépiesen előadott valamilyen rajtaütési elképzelést, amiből a szőke nő alig értett valamit. Olyan kifejezések jutottak el a tudatáig, hogy „őrség lefegyverzése”, „falbontás”, meg „robbantás”.

Közben a bozót mélyén valami szürke villant. Karen tudta, hogy ez semmi egyéb sem lehet, mint a bázis, ahol Ed Philips és Erich Schellenberg sínylődik.

Ha még élnek.

Gyorsabban.

Igazából a robotokat nem kellett nógatni, azok szinte kíméletlenül gyorsak voltak. Neki magának kell szaporábban szednie a lábát.

Most már nem volt messze az épület, legfeljebb kétszáz méter lehetett addig a bozótból.

- Jóváhagyja a tervet, Kadlecikova kapitány?

Fura zaj hallatszott. Mi ez, valami zene? Egyáltalán, honnan jön?

Karen ijedten nézett szét. A monitor!

Odakapta a fejét. Ez bizony dobszó! Az egyik épületből méltóságteljes menet vonult kifelé. Elöl három dobos, utána tisztek, aztán egy szakasz katona. Veszettül dübörögnek azok a dobok!

A katonák után pedig…

Jézusom!

Ed Philipset rángatják, a férfi arca elgyötört, keze blilncsbe verve. Mögötte feltűnik Erich szőke feje, őt is rángatják.

Most viszik a két fiút kivégezni…

Na, nem!

- Egyes!

- Parancs, kapitány!

- Hogy álltok?

Az egyes halkan duruzsolt valamit beépített telefonján a többinek, csak azután válaszolt.

- Készen állunk az akcióra, kapitány, az a kérésem, hogy ön maradjon itt, nehogy megzavarja az akciót.

Ha férfi lennék, ettől meg kellene sértődnöm, futott át Karen agyán. Nem volt idő ezen rágódni.

- Azonnal végrehajtani!

Az egyes a szőke nő kezébe nyomta az apró monitort, és távozott.

Karen torkát összeszorította az izgalom. Gyerünk, vágjunk bele! Gyerünk, kínai robotharcosok, mutassátok meg!

A földi szkeptikusok hajítófát se adnának egy ilyen akció sikeréért, de ezzel most nem szabad törődni. A szkeptikus a leghasználhatatlanabb embertípus, a sikerben hinni kötelező. Különösen most.

Gyerünk, robotok!

Fülsiketítő robbanás reszkettette meg a levegőt.

Folytatása következik.