Miután felvette ragyogó, elegáns, hófehér nyári öltönyét, John Reynolds a faliórára nézett. Ragaszkodott az ilyen ódivatú, de ízlésesen készített tárgyakhoz.

2054. augusztus elseje, hét óra tizenhét perc. Ideje indulni.

Megnézte magát a tükörben. Letelt a gyászév, nyugodtan mutatkozhat fehér öltönyben. Már Betty rokonai sem tehetnének szemrehányást – ha ugyan beszélnének vele. Vállat vont. Nincs miért szemrehányást tenniük. Tragédia volt.

Betty repülőszerencsétlenség áldozata lett tavaly júniusban. Reynolds vállat vont. Nem tehetett mást. Az asszony végleg kizárta magát az életből; az ostoba szeretőjével, egy közönséges autókereskedővel, egy jöttment csóróval New Yorkba indult, hogy ott telepedjen le. Elperelte volna a Reynolds-vagyon jelentős részét. Nem tehetett mást. A Reynolds dinasztiában még sohasem fordult elő válás. Tragédia volt. Betty kapott tőle egy Pazar síremléket – sokkal szebbet, mint amilyent érdemelt.

Reynolds a homlokát ráncolta. Szegény Betty! Hát kellett ez neki?

Eszébe jutott valaki más. Ingeborg Neumann. Nem, még ne, majd később. Az lesz a nap fénypontja. Addig még rengeteg dolga van.

Szokása szerint kinézett egy pillanatra a tengerre, elbocsátotta a szobalányt, és elindult a földszintre.

Nagyapja, a IV. John Reynolds, a világhírű építész arra oktatta, hogy mindig az első emeleten lakjék.

„Bármekkora felhőkarcolóban élj is, az igazi urak szállása mindig az első emeleten van. Az olaszok ezt úgy mondják: piano nobile; a nemes emelet. Ugyanitt legyen a legfontosabb fogadószobád és az irodád is. Ha magánszínházat vagy mozit tartasz, az se kerüljön máshová. Ehhez mindig ragaszkodj, hiszen te egy John Reynolds vagy, te már sohasem lehetsz parvenü.

A VI. John Reynolds nagyot sóhajtott. Sokkal tartozik az előző John Reynoldsoknak. Mindegyiknek.

Kiért az emeleti bejáróba. Itt volt a John Reynoldsok arcképcsarnoka. A ház viszonylag zárt, intim része, a házigazda hálószobájának közvetlen előterében. Illetéktelenek nem juthattak ide. Itt sorakoztak a kiváló olajfestmények – csupa neves arcképfestő alkotása. A Reynolds-dinasztia. Kötelező volt reggeli után, munkába indulás előtt két-három percet szentelni nekik – hogy utána tudja a dolgát a világban.

A viselet, a haj, a szőrzet különféle, de ezek az arcok egyformák. Sasorrok, magas homlokok, acélosan kék, hideg szemek, kemény, szigorú tekintetek. Csupa John Reynolds.

Tüstént az első. Őszbe csavarodó, dús szakáll, ritkás haj, brutális áll. Az első John Reynolds. Az egykori aranyozott kor idején ő alapozta meg a családi vagyont. Kezében puska. Azzal állítólag személyesen lőtt le néhány indiánt. Meg másokat is, gondolta a hatodik John Reynolds, de az nem tartozik a világra. Kemény tekintetű ősének könnyen eljárt a keze, és még könnyebben sült el a fegyvere. A vasúttársaság embereként kezdte, aztán telkekkel spekulált, érclelőhelyeket vásárolt fel, bányászokat és pályamunkásokat toborzott. Ő irányította az elsőnek idehozott, hihetetlenül olcsón dolgozó kínai kulikat. Időnként seriff volt, sőt békebíró. Banditákkal csatázott, lótolvajokat akasztatott fel, de sok békés farmert is elűzött a földjéről. Dollárral megrakodva tért vissza Philadelphiába, ott Harvey-lányt vett feleségül, a fiát a legdrágább iskolákban neveltette.

A második John Reynolds. Reynolds szenátor, Teddy Roosevelt közeli barátja. Megtízszerezte a ráhagyott vagyont.

Reynolds gyorsan továbblépett. Csupa kiváló ős. Az utolsó előtti arckép láttán a homlokát ráncolta. Az apja. Az ötödik John Reynolds. Inkább herdált, mint szerzett. Olajtankerekből szervezett flottát, és meghalt az egyik hajója fedélzetén, amikor John tizenegy éves volt. Szerencsétlen flótás. A John Reynoldsok elnyűhetetlenek, korátlaguk nyolcvankilenc év.

Saját magára ügyet sem vetett, de az utolsó kép előtt elkomorodott. A fia. A hetedik John Reynolds. Mindegy, majd megbékél. Ostoba. Közönséges kutatóorvosként dolgozik Washington DC-ben, egy olyan intézményben, amit fontra megvásárolhatna. Marha. Őt vádolja az anyja halála miatt. Rendben, a John Reynolds-ok nem szoktak egymásnak hazudni, legfeljebb egymás előtt beszédesen hallgatni. Rájöhetne a marha, hogy nem volt más megoldás. Mit képzel? Majd benő a feje lágya egyszer. Későn érő típus.

Megint eszébe jutott Ingeborg. Vajon ő milyen fiút szülne neki? Ha kiderül, kitagadhatja a hetediket. Minden joga megvan hozzá a családi hagyományok alapján. Az ősei is megtették ezt néha, a John Reynoldsok soha többé nem várják haza a tékozló fiúkat.

Ahogy ellépett a képek sora előtt, eszébe jutott még valaki.

George Wolenski. A szerencsétlen. Őt valóban sajnálta. Enyhe migrén fogta el, ahányszor csak rá gondolt. Kényszerhelyzet volt, nem tehetett mást. Kár azért a fiúért. Wolenski lengyel volt, és katolikus. Semmiképpen sem kerülhetett volna be a Reynolds család vállalkozásainak vezérkarába, pedig ha tovább él, ott lett volna a helye. Ő juttatta oda őt, ahol most van. Senki sem sejti, de valójában mindkét találmány az övé volt.

Wolenski megjelenése előtt a Reynolds-iroda csupán egy volt a számos klónlaboratórium között, a hetedik John Reynolds meg csupán egy közepes tudású klónkészítő. Egy a sok közül. Aztán megjelent a lengyel fiú a találmányaival.

A memória-regresszió.

Ez és a másik:

A revolúciós időkapszula.

Ezekkel sikerült minden konkurenciát túlszárnyalni, és a Reynolds-iroda nem szolgáltatja ki a titkait. Ezekkel valósulhatott meg a Reynolds-iroda: célkitűzése: a tökéletes másolat.

A két eljárás nem eladó senki számára. Világmonopólium. Ezek tették azzá a Reynolds-irodát, ami. Pedig mennyien igyekeznek megszerezni…

Persze, előbb vagy utóbb másutt is rájönnek majd, semmi kétség. Csak találniuk kell egy olyan zseniális elmét, amilyen George Wolenski volt.

Szegény lengyel fiú. Kapott tőle egymilliárd dollárt. Milyen boldog volt, azt hitte, övé a világ. Pedig csak engedélyt kapott, hogy tombolhasson egyet a siralomházban. Ő, John Reynolds tudta ezt, és furdalta is a lelkiismerete. Emiatt volt olyan kitüntetően kedves a fiatalemberrel, mint rajta kívül soha senkivel.

Wolenski álma egy Cadillac volt. Kapott egyet tőle. Meg három napot. Nem volt szíve hamarabb.

Wolenski írt a szüleinek, és a Cadillac-kal akart hazamenni Chicagóba. Három napig tombolt, élvezte az életet. Megérdemelte. Vágyott egy formás, telt szőkére. John Reynolds maga választotta ki a számára. Kapott vele két remek éjszakát. Aztán vasárnap a szőke tyúk elcsalta egy illegális játékterembe, ahol persze verekedés tört ki, és George Wolenskit megölték. John Reynolds torka összeszorult, valahányszor eszébe jutott. Nem tehetett mást.

Reynolds személyesen látogatta meg a fiú családját. Szülei voltak és két testvére. Meghagyta nekik az egymilliárd dollárt. Még most is a jótevőjüknek tekintik. Azt is tisztázta, hogy ezért a pénzért a szabadalom őt illeti. Eszükbe sem jutott kifogásolni, tudták a dolgukat. Megértették, hogy ennél többet George évtizedek alatt sem kereshetett volna, ha ugyan meg tudja egyáltalán valósítani az elképzeléseit.

Nem nyomoztak a fiú halála után. Volt egy akadékoskodó FBI-ügynök, őt hetvenezer dollárral vette meg John Reynolds. Néhány hónap elteltével az ügyet lezárták, John Reynolds neve a nyomozás egyetlen iratában sem szerepel.

Reynolds hálát érzett Wolenski családja iránt. Félreálltak, mindent megértettek, és örültek a pénznek. Nem kellett lőnie. Bár mindenki így viselkedne, nyugodtabb volna az élet.

Volt azonban olyan eset is, amikor lőnie kellett. Hogy is hívták azt az ostoba macát? Jessica Mitchell. Kétszer megdugta. Egészen egyszerűen megunta Bettyt, kellett már helyette valaki más. A nő jelentkezett, hogy terhes. Félmillió dollárt ajánlott neki, ha örökre eltűnik a kölykével együtt. Ma is élhetné a világát, ha elfogadta volna. De nem, győzött a parvenü mohóság. A nő pasija – valami felfuvalkodott latin – vérszemet kapott, és megzsarolta őt a tyúk nevében. Felbéreltek segítségül néhány harmadosztályú gengsztert. Húszmillió dollárt követeltek.

Igazából kifizethette volna, ha azok nyugton maradnak. De nem, teljesen világos volt, hogy újra és újra meg fogják zsarolni, fejőstehénnek akarták használni egy életen keresztül. Nagyképűek voltak, azt hitték, megfogták az Isten lábát.

„A John Reynoldsok kénytelenek agyoncsapni a tolakodó férgeket.”

Ez a harmadik John Reynolds, John Reynolds tábornok mondása volt. A vén hadfinak teljesen igaza van. Nem szabad tűrni, hogy semmirekellő, jöttment paraziták tegyék tönkre mindazt, amit a John Reynoldsok építettek.

Félmilliót ígért a buta tyúknak – nem kellett. Százezerbe sem került, hogy megszabaduljon tőlük.

Megkötözve hozatta őket a Sepulveda-hágó egy elhagyatott pontjára. Bezzeg akkor már könyörögtek. Késő volt. Célba lőtt rájuk. Tízlépésnyi távolságból elsőre homlokon lőtte mindet. Gipszcsizmát kaptak, és a tenger lett a temetőjük. Már az a cápageneráció is kihalt, amelyik esetleg evett belőlük.

Kinyúlt, és megérintette a falban az egyik pisztoly rejtekhelyét. Sohasem hordott fegyvert magánál, de mindenütt elrejtett néhányat. A házban összesen négyet, mindegyik autójában egyet-egyet. Az irodájában is volt. Hátha szükség lesz rá.

A WASP-korszak lejártával bármikor szükség lehet a fegyverekre. Ebben a nyomorult országban annyi gyanús egzisztencia kerül előtérbe.

Azóta persze a cég magas beosztású alkalmazottai közt is akadnak másfélék, például ír katolikusok. Az első két John Reynoldsnak könnyű dolga volt: az ő működésük még a WASP-korszakra esett.

Egy ír katolikus a munkálatok egyik legfőbb irányítója lett. Az átkozott, rossz modorú, nagyszájú Lyam O’Hara. Sajnos, most nincs erre a posztra alkalmas embere. Ha lesz, tüstént eltávolítja az írt.

Reynolds a fejét csóválta. WASP. White Anglo-Saxon Protestant… Hát igen. Szép idők voltak. Ők tették naggyá Amerikát. Most meg? Mindenféle gyanús népség tolakszik mindenhová. Mexikóiak, ázsiaiak, niggerek, meg még a jó ég tudja, miféle nációk. Előbb-utóbb majd kénytelen lesz ezek közül valamelyiket vezetővé kinevezni. Micsoda dilemma. Degenerálódik a világ…

Betty is. Képes volt szóba állni egy parvenüvel. Egy közönséges autóvigéccel, aki ráadásul anyai ágon indonéz. Egy Reynolds-feleség! Nemhiába az apja választotta, az ötödik John Reynolds ízlése és ítélete komoly kívánnivalókat hagyott maga után.

Mégiscsak a sarkára kellett volna állnia annak idején. Ingeborg mennyivel lett volna rosszabb feleség, mint Betty?

Ami meg a niggereket illeti, egy niggerrel hamarosan találkozni fog.

Visszalépett, úgy döntött, mégiscsak megnézi a saját arcképét is. a hatodik John Reynolds. A festményen mindössze harmincéves, huszonnégy évvel ezelőtt festette a new yorki olasz piktor. Istenem, micsoda göndör, szőkés vörös hajam volt – önkéntelenül megtapogatta a koponyáját, ritkás haját, a hatalmas tar foltot a feje tetején. Száll az idő.

Lentről jelzett a gondnok.

- A rendőrmotorosok megérkeztek, uram!

- Rendben van, Scott, azonnal megyek!

Fürgén leszaladt a lépcsőn.

A három Rolls Royce a nagy beton parkolóban várakozott. Hajszálra egyforma ezüstszürke országúti batár volt mind a három sötét ablakokkal, a Reynolds-iroda piros emblémájával. A napi menetben az autók helye állandó volt, de John Reynoldsról mindenki tudta, hogy hol ebben, hol abban a kocsiban foglal helyet, mert meg akarja nehezíteni az esetleges terroristák dolgát. Most a középsőbe szállt.

A Reynolds-konvoj minden munkanapon rendőri felvezetéssel száguldott végig a hosszú Santa Monica Boulevard-on. John Reynolds már megszokta a sebességet, nyugodtan hátradőlt, telefonált, szervezte a napot.

- A nigger megérkezett?

- Hét óra óta itt várakozik, uram.

Reynolds mosolygott. Az egy nagyon okos nigger. Nem akármit bíz majd rá. Élete egyik legfontosabb problémáját kell megoldania. Csak ne hibázzon.

Felhívta Roy Prescott-ot, a titkárt:

- Hányan lesznek ma?

- Az előjegyzés szerint pontosan nyolcvanan, uram.

John Reynolds magában számolt. Nyolcvan eset egyenként hatmillió dollárral számolva az négyszáznyolcvan-millió. Ennyit fog ma keresni. Meglehetősen közepes bevételű nap.

- Más senki?

- De igen, uram. Tizenhét rendkívüli státuszú ügyfél, uram.

Reynolds számolt. A rendkívüli státusz tízmilliót kóstál. Ez újabb tizenhét millió dollár.

- Ezek közül hányan kértek sürgősséget?

- Mind a tizenhét, uram!

Reynolds felvillanyozódott. A sürgősségi azt jelenti, hogy egy héten belül. Díja minden esetben húszmillió dollár. Az újabb tizenhétmillió. Mégiscsak meglesz a félmilliárdos bevétel ma is. A hatodik John Reynolds azokat a napokat tartotta igazán eredményesnek, ahol a bevétel elérte vagy meg is haladta a bruttó félmilliárd dollárt. A költségek persze gigantikusak, különösen a revolúciós időkapszula emészt fel hallatlan összegeket. Nagyjából a bevétel nyolcvan százalékát kell költségnek tekinteni. Ténylegesen a Reynolds-iroda haszna ebben az esetben napi százmillió dollár. Reynolds elmosolyodott. Büszke volt. Sokkal többet keresett, mint bármelyik korábbi John Reynolds – a bankárokat is beleértve.

- Mondja csak, Prescott! Az előjegyzésesek közül hányan kértek sürgősségi eljárást?

- Eddig tízen, uram. De többen is fontolgatják!

- Rendben van, Prescott. Kiválogatta a VIP-ügyfeleket?

- Igen, uram. Ön ma egy wisconsini szenátor lányával kezd, utána következik a brit nagykövet felesége.

- Hány VIP-ügyfél lesz?

- Huszonhét, uram.

Reynolds elhúzta a száját. Sok. Nagyon sok. Huszonhét emberrel kell bájolognia. Zömmel nők, és neki az összes hisztérikával elbűvölőnek kell majd lennie, bármilyen hülyének is nézi őket. Az jó, ha ilyen ostobán pazarlóak a gazdag emberek, ő ebből él, de gyűlöli vesztegetni az idejét. Miféle emberek ezek? Azazhogy micsoda idióta papucs lehet a férjük vagy az apjuk? Minden józan ésszel ellentétes, hogy eljönnek ide hatmillióért feltámasztatni a döglődő kutyát vagy macskát ahelyett, hogy néhány dollárért vásárolnának egy másikat.

Na, jó, sóhajtott. Ne bántsuk az ügyfelet, az hozza a bevételt. Igyekszem majd terepszínű képet vágni, és megértőnek mutatkozni.

Csak annak a niggernek így nagyon sokat kell várakoznia.

Hátradőlt és maga elé idézte Ingeborg Neumann hajdani hófehér bőrét, csodálatos domborulatait. Csaknem szétfeszítette a kínzó vágy. Csak minél hamarabb beszélhessen végre azzal a niggerrel.

Amikor az autókonvoj bekanyarodott a roppant épület tulajdonosi parkolójába, a hatodik John Reynolds kedvtelve vette szemügyre a hatalmas feliratot:

REYNOLDS-IRODA

A tökéletes másolat

Félóra múlva szólították az első ügyfelet.

A kormányzó lánya kellemetlen, elkényeztetett némber volt. Nyilvánvalóan keményen kábítószerezett. Reynolds szeretetre méltó, nagypapás stílust vett fel, de így sem ment könnyen a dolog.

- Mennyi idős most Fido, kedves hölgyem?

- Tízéves, uram. És haldoklik. – a lefittyedt ajak sírásra görbült. Könnyes puszit lehelt az ölében tartott petyhüdt és ronda kutya fejére.

- Mennyi idős legyen, amikor felkeltjük?

- Kicsi legyen és aranyos!

- Pici korában került önhöz?

- Nem. A nagynéném halála után vettük magunkhoz. Legalább kétéves volt már.

- Kedves hölgyem, én mindig azt javaslom, abba a korba vigyük vissza kedvencünket, amikor már ismert bennünket, és mindent megtanult, amit tudnia kell. Az ön számára is, Fidó számára is nagy megrázkódtatás lenne, ha a kutya még nem ismerné önt.

- Úgy gondolja, professzor úr?

- Biztos vagyok benne, kedves hölgyem.

Kemény félóráig tartott. John Reynolds arcáról egy pillanatra sem fagyott le a bájvigyor, bár a pokolba kívánta közben a nőt.

A memória-regresszió azt jelentette, hogy a Reynolds-iroda munkatársai Wolenski módszerével képesek voltak az állatok memóriáját visszamenőleg helyreállítani, egy bármilyen, előre meghatározott állapotában rögzíteni és lemásolni.

Ehhez járult a revolúciós időkapszula. Szintén Wolenski módszerével az embrió állapotában lévő klónt egy részecskegyorsítóhoz hasonló hatalmas szerkezet mélyén helyezték el, egy sajátos téridő-dimenzióban, ahol az állat számára másképpen, sokkal gyorsabban telt az idő. Ez volt a világ csodája: megérkezik a megrendelő, hoz egy végelgyengülés szélén álló vagy nagybeteg háziállatot, aztán három hét elteltével – vagy sürgősségi esetben négy-öt nap múlva – kap egy teljesen egészséges, 1-2 éves kutyát vagy macskát.

Késő délután lett, mire Reynolds végzett a VIP-ügyfelekkel. Pokolian fáradtnak érezte magát.

- A nigger?

- Türelmesen várakozik önre, uram.

- Ebédelt?

- Az ön utasítására meghívtuk ebédre, uram.

John Reynolds biccentett.

- Rendben van. Kérem, készítsenek elő egy lakosztályt a számára, mert feltehetőleg nálunk alszik majd.

- Milyen típusú lakosztályt, uram?

Reynolds néhány pillanatig gondolkodott.

- Legyen osztályon felüli. Kapjon meg a fickó mindent, amit szeme-szája kívánhat. Meg az egyéb testrészei. Három-négy sötét bőrű nő is álljon készenlétben.

A hatodik John Reynolds úgy döntött, munka után megfürdik és átöltözik. Kéjesen nagyot zuhanyozott a fejedelmi módon berendezett, hatalmas fürdőszobában.

Közben újra és újra eszébe jutott Ingeborg. Micsoda nő volt! Hófehér a bőre, csodálatosan teltek az idomai. Reynoldsot elöntötte a vágy, ha csak arra a testre gondolt. Élete legszebb élménye volt.

Húszévesen megszökött otthonról és az egyetemről, és néhány hétig a Középnyugaton csavargott. Akkor találkozott a német lánnyal. Kettejüknél együttvéve nem volt tíz dollár. Öt fergeteges éjszakát szeretkeztek végig, közben gyümölcsöt loptak, egy étteremben hamis csekkel fizettek, amikor meg a zsaruk üldözőbe vették őket, elloptak egy kopott Chevyt. Két állam rendőrsége üldözte őket.

Arról ábrándoztak, hogy biztonságba kerülnek, és összeházasodnak.

- Megváltoztatjuk a nevünket. – nevetett a lány. – Engem úgy hívnak majd, Mary Ann Williams. Neked mi lesz a neved?

A nagyapja kopói találtak rájuk. A negyedik John Reynolds.

- Megadom neked, fiam, amit apád elmulasztott.

Négy-öt markos fickó tódult a szobába, megragadták, és a régi angolszász iskolákban szokott módon kegyetlenül eldöngették. Összerezzent még az emléktől is.

Visszavitték az egyetemre, és állandó testőrök vigyáztak rá, amíg meg nem szerezte az orvosi diplomáját. Aztán a nagyapja parancsára engedelmesen feleségül vette Bettyt.

Az utóbbi hónapokban kereste és kerestette Ingeborgot. Az emberei bukkantak rá, utána maga is megtalálta az interneten. Döbbenten szemlélte, mennyire megcsúnyult a nő. Aszott bőrű, táskás szemű, elgyötört, szomorú tekintetű vénasszony lett a ragyogó Ingeborgból. Szült négy gyereket valami alkoholistának. Nagy nehezen elvált, aztán egy vasúti pályamunkás nyakába varrta magát. Újabb két gyerek. Nehezen, egyik napról a másikra éltek egy Isten háta mögötti lyukban valahol a távoli északnyugaton, Washington államban, Tacoma környékén.

Reynolds savanyú képet vágott. Semmi kétség, könnyedén el tudná hódítani a nőt attól a James nevű valakitől, akinek az asszonya lett. De ennek semmi értelme. Neki ez az Ingeborg már nem kell. Neki az a másik kell, aki valaha volt.

Átöltözött, tiszta fehér selyeminget és makulátlan, hófehér nyári öltönyt vett fel.

- Jöhet a nigger!

Amíg várta, azon kapta magát, hogy izgul, akár kölyökkorában. Nem, ezt nem engedheti meg magának. Vissza kell rázódni a fegyelembe.

Az afrikai férfi szokatlanul szép, szabályos arcú, sudár termetű ember volt. Reynolds kedvtelve nézte. Igazuk van azoknak, akik szerint a niggerek gyönyörűek lehetnek. Itt az eleven bizonyíték. Káprázatos példány.

- Louis-Philip Wolokumba! – mutatkozott be a vendég. – Kenyából.

A hatodik John Reynolds mély lélegzetet vett.

- Döntöttem az együttműködésünk ügyében, Mr. Wolokumba. Apropó, szólíthatom Louis-Philip-nek?

- Megtisztel vele, uram.

- Remek. Ön pedig szólítson John-nak.

Megvárták, amíg a titkárnő kávét tölt mindkettőjüknek, süteményt tesz az asztalra, és távozik.

- Szóval döntöttem az együttműködésünk ügyében, Louis-Philip. Anyagi támogatásban részesítem az ön intézményét hárommilliárd dollár értékben.

Látta, hogy a nigger szeme felragyog. Jó jel.

- Átadom önnek a memória-regresszió és a revolúciós időkapszula teljes dokumentációját, és vállalom a hozzájuk szükséges berendezések felépítésének teljes költségét.

A kenyai csaknem lefordult a székről. Ekkora engedékenységre és jóindulatra igazán nem számított. Minden vita nélkül. Ez sokkal több, mint amit legmerészebb álmaiban is remélhetett.

Reynolds látta és mosolygott. Szükség van erre a nigger fiúra, és az összes közül, akiről csak hallott, kétségtelenül ő a legjobb szakember. És nem vásárolta meg a konkurencia. Ezután nem is fogja.

- Cserébe elvárom, hogy az ön intézménye a Reynolds-irodával együttműködve továbbra is őrizze meg ezen eljárások világmonopóliumát.

A másik buzgón bólogatott.

- Ez magától értetődik, Mr. Reynolds.

- John.

- Elnézést. Ez magától értetődik, John.

Reynolds mély lélegzetet vett. Most jön a lényeg. Szükség van a niggerre. Itt pillanatok alatt kiderítenék, de ha Kenyában történik…

- Csupán egy kérésem van önhöz, Louis-Philip.

A kenyai fiatalember aggódva figyelt fel. Reynolds látta, és elhárító mozdulatot tett.

- Kérem, ne ijedjen meg. A kérésem nem gazdasági, és főleg nem politikai jellegű. Csupán személyes természetű. Az ön intézménye klónozza majd az első embert, én pedig szeretném meghatározni a személyt, és azt kérni, hogy ez a legnagyobb titokban történjen.

A hatodik John Reynolds már gondoskodott róla, hogy egykori szerelmét valami ürüggyel teljes körű orvosi vizsgálatra rendeljék Seattle-be. A költségeket ő fedezte, az asszonynak sejtelme sem volt, mi áll a vizsgálat mögött.

Ingeborg elhasználódott testének ezerféle nyavalyája volt, nem volt nehéz okot találni rá, hogy tíz napra kórházba fektessék. Azalatt Reynolds megbízottai levették a nő teljes memóriaképét.

Reynolds elvigyorodott. A vénasszony se járt rosszul; megpihent, ráadásul ingyen meg is gyógyították.

Ő lesz a világ legújabb, egyben legtitkosabb csodája…

Másfél év elteltével a bennfentesek azt mesélték, Reynoldsnak barátnője van; hófehér bőrű, húsos, telt idomú nőszemély, aligha lehet huszonöt évesnél több.

- Baleset ért, és csak most tudtalak feltámasztani. Este lesz az esküvőnk, drágám!

Minden megérte! A hatodik John Reynolds határtalanul boldog volt. Legalábbis az első napokban. Aztán egyre kevésbé.

Mary Ann Williams, azaz most már Mary Ann Reynolds elnézte a mellette fekvő férfit. Ez lenne az ő egykori Johny-ja? Ez a könyörtelen és visszataszító hústömeg? Ez a pöffeszkedő pénzeszsák?

Senki sem vette észre, amikor az ifjú feleség először lopakodott ki a közös hálószobából.

Két hónap múlva, egy téli hajnalon megkérdezte a mellette fekvő Lyam O’Harát:

- Igaz, hogy engem Afrikában készítettek? Ti nem tudnátok hasonlót véghezvinni?

Másfél év múlva, egy borús novemberi reggelen a hatodik John Reynolds éppen egy konferenciáról érkezett vissza New Yorkból. A köd miatt a gép nem tudott leszállni, szinte egész éjszaka a levegőben körözött. John Reynolds a reptérről érkezett haza, és ahogy volt, piszkosan és borostásan lépett a lakosztályába.

A felesége egy idegen férfi ölében ült.

Reynolds a meglepetéstől sóbálvánnyá merevedett. A nő azonban nem zavartatta magát.

- Nagy nap ez a mai, drágám. – mondta csevegő hangnemben. – Sikerült újjá teremtened önmagad!

Reynolds arcából kifutott a vér. Kezdte érteni.

Ösztönösen a szekrény felé kapott, ahol az egyik pisztolyát tartotta.

- Ne fáradj vele! – kiáltott rá egy nagyon ismerős férfihang.

Mary Ann kibontakozott az ölelésből, és a hatodik John Reynolds végre láthatta az ismeretlen arcát. A torka is összeszorult a döbbenettől.

Szőkés vörös, göndör hajú fickó nézett vele farkasszemet. Igazi, kegyetlen John Reynolds-arc. Most felemeli a kezét. Benne a pisztoly, ami itt volt elrejtve.

Hát persze, gondolta a hatodik John Reynolds, már fiatal koromban is ilyen helyen rejtegettem a fegyvereimet.

Úristen!

Ha ez valóban azonos velem, akkor lőni fog. Lőni fog, meg fog ölni. Nem téveszti el a célt.

Szakadt róla az izzadság. Behunyta a szemét.

A tökéletes másolat

A fegyver eldördült.