Constance ragyogó jelenség volt. Ha végigvonult a bulváron, kigúvadtak a férfiszemek. A hosszú combok selymesen villogó, férfikezek után kiabáló bőre, a szűk szoknyán áthullámzó, ingerlően domborodó fenék, a dekoltázsból csaknem kibuggyanó gyönyörű feszes mellek mindenütt felkorbácsolták a szenvedélyeket.

—–

Constance a távoli Vancouverből jött, korábban senki sem ismerte. Valami milliomos lánya lehetett - legalábbis ezt rebesgették róla. A gyönyörű lány Miami tomboló napsütésében kivirult, úgy mozgott, mintha mindig is itt élt volna.

Ő volt a Szépek Szépe.

———-

De a férfiak rendre kudarcot vallottak nála.

Frigid ez a nő? Szomorú volna, mert nagyon szép.

A Szépek Szépe.

—————

Marcel hat hónapig hajtott a nőre.  Októbertől márciusig.

Constance nehezen megközelíthető nő volt, meghódítása teljesen lekötötte a férfi energiáit. Hónapokig tartott, amíg sikerült elhívnia moziba, színházba.

Április végén a nő már úgy mutatta be valamelyik munkatársának Marcelt, hogy “A barátom.” A férfi majd kicsattant a büszkeségtől.
Közben folyamatosan résen kellett lennie, hogy elharapja a nő közeléből a vetélytársakat.

Májusban megcsókolhatta.

Utána hetekig ujjheggyel sem érhetett hozzá.

—————–

Szenvedélyévé vált a nő. Semmi egyébre sem tudott gondolni, csak arra: érinteni, birtokolni. Az egész testét. Azokat a csodálatos domborulatokat. Kell ez a nő! Nem lehet nélküle élni.

A Szépek Szépe!

———–

Constance-nak volt néhány különös szokása, amelyekkel Marcel nehezen birkózott meg. A nő negyven-ötven perceket töltött a mosdóban. Gyönyörű testével helyenként rettenetesen ügyetlenül mozgott.
Sebaj.

A Szépek Szépe.

———-

Constance amellett, mint személyiség, verejtékesen unalmas volt. Marcel ezt nagy nehezen vallotta be magának. Pocsékul érezte magát a nő társaságában.

Nem baj! Még ez sem baj! A csodálatos idomok mindenért kárpótolnak.

Ha a keze szabadon bejárhatja azokat az utolérhetetlenül kívánatos, lankás tájakat,  talán feloldhatja a Constance lelkének legmélyén rejtőző gátlásokat; és a lány nem marad ilyen reménytelenül ostoba.

Aki valóban szép, nem lehet buta.

Constance nagyon szép.

A Szépek Szépe.

———

Nem baj! Még ez sem baj! Semmi sem baj! A csodálatos idomok mindenért kárpótolnak.A Szépek Szépe!

-

Júniusban Constance magával vitte a fiút Vancouverbe.

- Bemutatlak apámnak!

——–
Nem baj! Még ez sem baj! A csodálatos idomok mindenért kárpótolnak.

A Szépek Szépe!

———
Constance édesapja fanyar mosolyú öregúr volt. Vastag keretes szemüveget viselt, ás olyan mélyen behúzódott a szoba sötét, árnyékos sarkába, hogy alig látszott belőle valami.

- Valóban feleségül akarja venni a lányomat?

- Valóban szereti?

- Valóban őt szereti?

——

Marcel a fejét vakargatta. Micsoda kérdések ezek? Amikor azonban az apósjelölt mesélni kezdett, még furábbá vált a szituáció:

- Tudja, az anyja valami különös és ritka betegségben szenvedett. Én meg genetikai alapon vagyok púpos. Attól olyan…

- Milyen?

———-

Constance édesapja valószínűleg elmebeteg.  Mi az, hogy olyan? Mi baja van ennek a gyönyörű teremtésnek? Hát nem látja az ütődött, púpos vénember, hogy az Isten is világszépének teremtette? Ugyan mi köze lenne ehhez egy púpos apa, meg egy Isten tudja, miféle betegségben szenvedő anya genetikai örökségéhez? Constance esetében Isten kiválogatta a megfelelő géneket.

Pokolba a szülőkkel.

Constance gyönyörű.

A Szépek Szépe.

——–

Alig várta a nászéjszakát. Az álmok végre valóra várnak! Annyira vágyott a csodás testre, hogy az már fájt. Ha csak elképzelte, mit fog vele művelni, szenvedélyre az elviselhetetlenségig korbácsolódott.

Constance

A Szépek Szépe.

———–

Eljött a pillanat. Marcel ráfordította a kulcsot. Végre kettesben. Nekieshet végre a gyönyörű testnek. Úgy érezte, hegyeket hordott el érte.

Constance az ágyon kuporgott.

- Még szűz vagyok… - suttogta tétován.

Marcel ebben biztos volt.

- Nagyon gyengéd leszek, kedves. - felelte sóvár hiúzmosollyal az arcán.

Na épp ideje.

Megtorpant. Valami furcsát látott. Constance lába mintha valahol boka felett egyszerűen megszűnt volna, és a csonkból valami vézna madárkarom, vagy lábkezdemény kandikált elő.

Mi van itt?
-Várj! - felelte fakó hangon a gyönyörű Constance, és kibújt a gyönyörű fejéből.

Lecsatolta, mint valami bukósisakot. Marcel döbbenten nézett. A remek fej alól ványadt, beesett, nyúlszájú arc bukkant elő.

- Bocsáss meg, drágám.  Testprotézis. Egy zseniális dél-koreai tudós találmánya. Meglehetősen drága. Még nem tökéletes, anyagcserére és  szexre még alkalmatlan. Majd a mi lányunk.

Közben fürgén lecsatolta a melleit, a hátát, a vállát.

Marcel konyulva-lelohadva, sóbálvánnyá merevedve nézte. Aztán hirtelen előrelendült. Az utolsó remény…

- A feneked! - üvöltötte kétségbe esve. - A feneked!  Nem adom a fenekedet!

-  Muszáj, drágám, nem férnél hozzám! - a csodaszép domborulatok puffanva hulltak a földre, hogy egy egy vézna-szögletes, csúf szederjés bőrű alsótest bukkanjon alóluk elő.

- Gyere, drágám! Tégy az asszonyoddá!

Marcel millió éves rémülettel szemlélte a ritka csúf jelensége.

Constance.

Az igazi Constance.

A felesége.

A Szépek Szépe.