Kr. e. 331. október elsején Gaugamela mellett aratta legnagyobb győzelmét a perzsák felett a világhódító makedóniai Nagy Sándor .

Az ütközet előtt Alexandrosz és hadvezérei elnézték a sötét éjszakában feléjük pislákoló roppant tábortűz-rengeteget. Az ellenség lidérces sokaságának tudata olyan tiszteket is megrettentett, akik eddig sohasem mutattak gyengeséget. A perzsák roppant serege a végeérhetetlen pusztaságon táborozott. Hogyan győzik le a megszámlálhatatlan perzsa lovassereget a végtelen síkságon?

A perzsa király, III. Dareiosz azonban nem volt biztos a dolgában, mert a csata előtt nagyon kedvezőnek tűnő békeajánlatot tett a makedón hódítónak.

A megszeppent Achaimenida felajánlotta Sándornak a már elfoglalt, Eufrátesztől nyugatra eső területeket, roppant összegű (10 ezer arany tálentum) hadisarcot, sőt a lánya kezét is.

Bár a törzskar és a király barátainak egy része gondolkodóba esett az ajánlaton, Sándor kapásból elutasította.

Most azonban – az ellenséges sereg tábortűz-rengetegét szemlélve – még az öreg katonák egy része is elbizonytalanodott.

Például Parménión, Sándor egykori katonai nevelője.

A fáklyák fényében nem látszott, hogy a korosodó generális mennyire sápadt. Hosszan szemlélte a perzsa tábortüzek rengetegét, aztán a királyhoz lépett.

- Túlerőben az ellenség.

- Túlerőben – hagyta rá Sándor.

Parménión néhány pillanatig a sötétbe bámult.

- Ha Sándor lennék, elfogadnám a békeajánlatot, és visszavonulnék innen.

- Én is ezt tenném, ha Parménión volnék.