1944 júniusának végén a svéd kormány hírét vette, hogy Magyarországról is megkezdődött a zsidók deportálása.

Hazánkat eddig úgy tartották számon, mint ahol az üldözöttek menedékre találhatnak. A német megszállás után már sokan sejtették, hogy katasztrófa közeleg, de még mindig akadt, aki Horthy kormányzó és tanácsadói jó érzésében, védelmező hatalmában reménykedett.

A deportálások hírére a svéd kormány azon töprengett, miféle segítséget adhatna a halálos veszedelembe került magyraországi zsidóságnak. Erősen tartottak azonban attól, hogy bármit is tennének, azt a külföld mindenképpen a svéd semlegesség megsértésének értelmezhetné.

Végül úgy döntöttek, az a legcélszerűbb, ha a király fordul közvetlenül Horthyhoz, akivel szívélyes viszonyban van. Meg is szövegezték a király nevében a francia nyelvű táviratot.

1944. június 29-én V. Gusztáv király bejött a nyaralójából Stockholmba, és rést vett a királyi tanács ülésén. Ennek végeztével őfelsége elé tették a táviratot.

A király meglepődött.

- De miért nem a kormány fordul a magyar kormányhoz? Miért kell közvetlenül nekem táviratoznom?

Per Albin Hansson miniszterelnök elmosolyodott:

- Felség, a kormány szerint ez politikai aktus lenne. A németek esetleg a semlegesség megsértését láthatnák benne.

- Pokolba a németekkel! – legyintett őfelsége. – Nem veszítették-e el a háborút? Látja, aki nem vak!

- Lehet, felség, de Norvégia még a kezükön van, itt a szomszédban.

A király az ajkába harapott. Ha a norvégiai német csapatokkal ujjat kellene húzniuk, rosszul járnának, és – egyedül maradnának.

- Akkor hát? – kérdezte rezignáltan.

- Felséged, mint a világ legidősebb monarchája ír Horthy kormányzónak, akivel baráti viszonyban van. Nem politikai jegyzék, hanem az egyszerű emberi humanitás dokumentuma. Jelentőségét az adja, hogy felséged küldi.

A király bólintott, és aláírta a táviratot. Utána miniszterelnökére mosolygott:

- Úgy gondolod, jobb, ha én blamálom magam, mintha te?