Kondul a hajnali szürke, sivár köd;

Lomha a tétova égbolt,

Reszket a távoli fényfolt.

—–

Fonnyad a reggel a kései télies őszben,

Köd puha könnye szivárog,

Lucskos az út meg az árok.

——

Távoli ködtakaró ül a Létre, Jövőre;

Hámlik a szó, s a fakéreg,

Fáznak a régi Remények.