Zrínyi Miklós koncepciója, életcélja – a török kiűzése, Magyarország területi integritásának helyreállítása –nyilvánvalóan ellenkezett annak a bécsi hivatali arisztokráciának az érdekeivel, amelyik a birodalmat ténylegesen irányította. Ez a társaság időnként meglehetősen hathatós eszközökkel nyilvánította ki, hogy nem akar eredményes háborút a török ellen.

Felsorolnék a teljesség igénye nélkül néhány kirívó példát arra nézve, miféle ténykedés jellemezte őket csak az éppen most véget ért 1663-64-es török háborúban.

Francia csapatok jöttek harcolni Magyarországra a török ellen Coligny tábornok vezetésével. Franciaország és a császár szerződésben állapodott meg, hogy a francia segédhadak számára a bécsi Hadiszertár készít ágyúkat, ne kelljen tüzérségi löveganyagot magukkal cipelniük a hazájukból. A tüzérségi legénység Magyarországra érkezett, ágyúkkal az osztrák szövetségesnek kellett (volna) ellátnia a franciákat.

Nos, a dolog roppant kellemetlen…

A bécsi Hadiszertár elfelejtkezett az ígéretéről – semmivé tette a császára által aláírt szerződést.

A franciák a hadjáratot tüzérség nélkül harcolták végig. Ennek ellenére helytálltak, nem szenvedtek megsemmisítő vereséget, nem demoralizálódtak, sőt döntő részük volt a török szentgotthárdi legyőzésében. De nem tettek lakatot a szájukra, és egész Európában hangot adtak az osztrák szerződésszegés miatti felháborodásuknak.

Az eset nagyon kínos volt, magát a császárt tette nevetségessé.

Tisztességes magyarázat máig nincs a kínos incidensre. Bécsben nem tört ki tűzvész, nem volt földrengés, sem járvány, sem egyéb tömegkatasztrófa. A katonai hatóságok működését semmiféle rendkívüli esemény nem akadályozta.

Lipót császár erre aligha adott parancsot. Valakik azonban úgy döntöttek, hogy a tőlük telhető legnagyobb mértékben akadályozzák a legtekintélyesebb szövetséges küldte, a török fegyveres erőkre nézve egyértelműen legveszedelmesebb kontingens sikeres harcát.

Amikor látták, hogy semmit sem érnek el, fokozták a tevékenységüket; a francia gyalogság is használhatatlan lőszert kapott. A franciákat ez sem rendítette meg; kértek lőszert a Rajnai Szövetségtől, ami meg még kellett, elvették az ellenségtől.

Amíg a franciák lőszerutánpótlása minősíthetetlen volt, ugyanaz a hivatali szervezet kifogástalanul látta el a Montecuccoli parancsnoksága alá tartozó osztrák birodalmi hadakat ágyúval is, lőszerrel is.

Lehet ezt egyszerű hanyagságnak felfogni? Aligha. Sokkal jobban hasonlít az árulásra.

Ha a korabeli Európa legerősebb hatalma által küldött katonákkal ilyet merészeltek, mit engedtek meg maguknak Zrínyi Miklóssal szemben?

Nem keveset.

A téli hadjáratot érdemlegesen nem zavarták meg, nyilván azt képzelték, istenkísértő vállalkozás januárban a törökre támadni, Zrínyi és a szövetséges csapatok a vesztükbe rohannak.

Hanem aztán utána…

Zrínyi terveinek következő láncszeme Kanizsa elfoglalása lett volna. Részben ezt szolgálta a téli hadjárat. A Dunántúl jelentős részét uraló fontos török vár kiszolgáltatott helyzetbe került, bevétele alapjaiban rendítette volna meg a török dunántúli uralmát. Az ember azt gondolná, ki kell használni az időt, hiszen török felmentő had a tavasz dereka előtt nem érkezhet, és Kanizsa védtelen.

Ehelyett azonban:

• Egy teljes hónapig akadályozták az ostrom elkezdését.
• Nem küldtek ostromágyúkat.
• Nem adtak megfelelő lőszert.
• Amikor végre adtak ágyúkat, azok néhány lövés után tönkrementek.

Hiába kezdődött biztatóan az ostrom, a silány lövegekkel nem lehetett eredményesen támadni a várat.

Addig tartott a huzavona, amíg a török felmentő sereg végül meg nem jelent.

Ez közönséges hanyagság?

Esetleg „objektív” akadály?

Vagy valami egyéb?

Osztrák történetíráson nevelkedett tudományunk ezt is bagatellizálja. Pedig a tendencia teljesen világos.

Kezd már tisztulni a kép?

Folytatása következik.