Kerecsényi várkapitány márciusban azt panaszolja, hogy Szigetvár őrsége kicsi, a várat védő tüzérség silány, kevés az ágyú, ami van, keveset ér, a zöménél még egy szakállas puska is jobb. Nem hinném, hogy nagyon túlozná a védelem nehézségeit.

„Én még ez Karácsontúl fogva írtam meg ez mostani török dolgot királ őfelségének és mind az uraknak... de nem használa, mert senki nem hinné.” 

A hasonló szólamok sűrűn ismétlődnek majd a következő évszázadban. Kissé még tovább is. súlyosabb probléma is akadt:

Az őrség nyolc hónapja nem látott zsoldot. A kapitány elszánt:

„„Én is itt, ha az Úr Isten kegyelmes akarattya lészen, halálig akarok szolgálnok a kereszténységnek.” 

Egy várható ostrom előtt katasztrofálisnak tűnő helyzet, legalábbis minden nyugat-európai országban az lenne. Nálunk? Szinte ez a megszokott helyzetkép. Elhanyagolt falak, a szükségesnél csekélyebb számú őrség, kevés és elégtelen fegyverzet, szűkös készletek, zsoldhátralék. Ennek ellenére a harci szellem töretlen.

„Ím értjük, hogy az terek ránk jő. Azt megvárjuk és halálunkig híven akarunk szolgálni!”

Így fest „a legmagyarabb század” magyar katonáinak alapfilozófiája.

A tavasz folyamán több jel is arra utalt, hogy Szigetvárt újabb támadás fogja érni. Kerecsényi kapitány már áprilisban úgy tudja, hogy Dervis bég aratáskor Sziget ellen tör majd, és hogy erre maga Szulejmán adott parancsot.

Elképzelhető, hogy valóban személyesen a szultán erőltette Szigetvár bevételét?

Nagyon is. Szulejmán is rendelkezett térképekkel. Pontosan lemérhette belőle, miféle veszedelmet jelenthet tervezett további hódításaira, sőt a magyarországi hódoltság jövőjére nézve ez a vár. Ne feledjük: élete utolsó hadjárata során maga fogja megostromolni Szigetvárt.

Ekkor még aligha hihette azt, hogy az alvezérei kudarcot vallanak, hogy tíz évig sem tudják bevenni ezt a várat.

A hónap végén a török erősíteni kezdi Somogyvárt. Ez mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, mi lehet a célja. Egy ottani vár az adott helyzetben semmi egyébre sem való, mint bázisnak Szigetvár ellen.

Zrínyi a tavasz végén már Horvátországot védelmezi a boszniai pasa portyázóitól. Ellentámadásra is futotta az erejéből, egyik alvezére egészen a török kézen lévő dalmáciai Sebenico térségéig portyázott.

Ez a portya különösen csípte a török szemét. A támadás komoly sokkot okozhatott, mert a török krónikás perverz elégtétellel meséli el, hogy „a Zrinszki nevű átkozott gyaurnak kethudája”, az „ördöngös piszkos” végül alulmaradt az őt minden irányból bekerítő török hadakkal szemben.

Erről azonban más adat nem beszél, ezért egyáltalán nem biztos, hogy a Zrínyi megbízásából portyázó csapatot valóban vereség érte. A török krónikásoktól nem volt idegen a tények hamisítása. Legkényelmetlenebb vereségeik elbeszélését gyakran fűszerezik holmi kitalált végső győzelmekkel. Akad török forrás, amelyik Hunyadi legsikeresebb hadjáratai végére is odabiggyeszt egy döntő oszmán győzelmet.

A török hadjárat augusztusban indult.

Folytatása következik.