KÉTSZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

 Karen érzékelte, ahogy beléjük hasít a rémület, szinte hallani vélte a reccsenését.

Az ismeretlen régimódi zsakettet viselt keményített nyakú fehér inggel, csokornyakkendővel, díszzsebkendővel. Egészen természetesen hatott volna valami földi öregfiúk klubban, esetleg egy vidéki brit esküvői szertartáson.

Itt azonban riasztó látvány volt.

Főleg azért, mert a vezérlőteremnek az a része, ahol az idegen állt, valamiért teljesen homályba borult, és a férfi furcsán, látomásszerűen állt az egyiptomi sötétség közepében.

Mindenütt égtek a fények, az idegen azonban egy sötét folt közepén állt. Arról, hogy egyáltalán láthassák, az a halovány, sejtelmes fénypászma gondoskodott, ami alulról világította meg a férfi arcát. Ettől agresszívnek tűnt, talán félelmetesnek is. mindenképpen démoninak.

-         Kicsoda maga? – vakkantotta Helmut, és máris pattant volna fel, hogy felelősségre vonja az idegent.

Ki tudja, valóban oda akart-e menni…

-         Maradjanak, ahol vannak! – az idegen hangja úgy vágott közéjük, mint a pisztolylövés.

Helmut ijedten visszahuppant a helyére.

Karen Bozchana Kadlecikova csodálkozva nézte a férfit. Ki ez? Ismernie kellene? Határozottan úgy érezte, hogy igen. De honnan? Még a Földröl? A közelmúltból? Ki a csuda ez?

Ed Philips arca rándult egyet.

-         Morgensohn? – kérdezte váratlanul.

Az idegen nem felelt. Nem is mozdult. Türelmesen várt valamire, de közben az arcizma sem rándult. Karen ettől is viszolygott.

Valóban Morgensohn lenne?

Alaposabban megnézte – amennyire a sajátságos félhomály engedte. Morgensohn lenne? Mintha az ügyvéd egészen más volna, másképpen ráncolná az arcát, más volna a tartása. Ez nem lehet Morgensohn!

És ha mégis? Mégiscsak Mogensohn lenne?

Karen merően nézte az idegent. Morgensohn, de mégsem Morgensohn. Azazhogy: mégis Morgensohn. Van benne valami furcsa merevség, valami természetellenes. Mindazonáltal: kiköpött mOrgensohm, ha nem is tud úgy viselkedni, mint az ügyvéd.

Ha Morgensohn, hogy’ az ördögbe kerülhetett ide?

Karen erre tért magához. Tudta, hogy most ez a legfontosabb kérdés.

-         Admirális a hajónak! – mondta fojtott hangon. – Hogy jutott be ide ez az ember?

Az idegen nem mozdult. Az egyik pillanatban Morgensohn-nak tűnt, a másikban nem.

„Hajó az admirálisnak! Philips és Schellenberg hadnagyokon, valamint önön kívül senki sem tartózkodik a fedélzeten, Karen Bozchana Kadlecikova admirális!”

Folytatása következik.