Barátai nagyon meglepődtek, amikor Királyhegyi Pál 1941-ben hazatért Londonból.

- Miért nem maradtál odakint?

- Nem hallottál a zsidótörvényekről?

- Többé nem közölnek tőled semmit!

Királyhegyi nagyot sóhajtott:

- Ne is folytassátok, mert pánikba esem!

- Minek jöttél haza?

Az író kezdett valóban pánikba esni. Jobb lesz mindent azonnal tisztázni. Az új zsidótörvények értelmében nem publikáljon. Miből fog élni? Menjen trógerolni, mint sok ismerőse?

Zsidó író művei ekkor már a Nyugatban sem jelenhettek meg. Vajon miképpen reagál a Nyugat ősrégi ellenlábasa, az Új Idők?

Királyhegyinek nem volt tétovázni valója. Elment az Új Idők szerkesztőségébe. Leginkább ehhez a laphoz tartozott, számos írása jelent meg itt.

A szerkesztőségében először örvendező arcok fogadták, aztán a tekintetek sorra elkomorultak.

- Hajaj…

A helyzet semmi jót se ígért. Csupa sajnálkozó mosoly.

- Tudod, mi nem tehetünk róla…

- Sajnálom, Pali, de…

Királyhegyi egyre csüggedtebben nézett.

- Hát senki sem tud segíteni?

- Segíteni? Talán a kegyelmes úr – nyögte ki az egyik szerkesztősegéd.

Királyhegyi vállat vont. Mit veszíthet. Bekopogtatott “a kegyelmes úr”, azaz Herczeg Ferenc irodájába.

Herczeg már a Monarchia idején is képviselő volt, nagy tekintély, leginkább azért ragaszkodott a neobarokk címhierarchia csúcsán álló megszólításhoz, hogy a kor politikusai kellőképpen respektálják.

- Királyhegyi úr? – nézett fel. – Mi újság?

A Királyhegyi kíséretében érkező szerkesztőségi munkatársak gyorsan elmagyarázták Herczegnek a tragikus problémát. Királyhegyi nem írhat semmiféle lapba, mert a törvény definíciója értelmében – zsidó.

- Úgy – mondta Herczeg. – Tehát Királyhegyi nem írhat nekünk?

- Nem, kegyelmes uram.

Herczeg egy pillanatra elgondolkodott. Kezével az asztal lapján dobolt.

Herczeg Ferenc a délvidéki Versec városában született, és eredetileg német anyanyelvű volt. Magyar íróvá, irodalmi életünk meghatározó tagjává, afféle irodalmi arisztokratává vált. A magyar kultúra elszánt híve és formálója volt, magát magyar hazafinak tekintette. A fasizmust megvetette.

- Nem hinném, hogy bármit is tehetnénk, kegyelmes uram – tördelte kezeit az egyik munkatárs.

- Királyhegyi írásait nem közölhetjük, mert zsidó – kontrázott a másik.

- Tehát zsidó nem jelenhet meg nálunk? – kérdezte álnaiv tónusban Herczeg.

- Nem, kegyelmes uram!

Herczeg a fejét csóválta.

- De író megjelenhet, vagy nem?

- Hogy’ mondtad, kegyelmes uram?

- Azt kérdeztem, író megjelenhet-e?

- Nem értelek, kegyelmes uram.

- Író megjelenhet? Megjelenhet, vagy nem jelenhet meg?

- Hogyne, kegyelmes, uram, az író megjelenhet, de…

-Na, erről van szó – bólintott Herczeg.

- Attól tartok, nem értelek, kegyelmes uram.

Herczeg arisztokratikus modorban járatta körbe a tekintetét. Amikor csend lett, így folytatta:

- Őfelsége, Dánia királya azt mondta, egyik alattvalója éppen olyan, mint  a másik. Ezért maga is kitűzte a sárga csillagot.

A  munkatársak döbbenten meredtek Herczeg Ferencre.

- Könnyű neki, – folytatta a kegyelmes úr. – ő uralkodó. Én nem engedhetek meg magamnak hasonló gesztust.

- De kegyelmes uram! – nyivákolta siránkozva a munkatárs.

Herczeg szivarra gyújtott, pöfékelve folytatta:

- Tehetek azonban mást.

- Mit, kegyelmes uram?

- Úgy gondolom, Királyhegyi Pál – író.

- Igen, kegyelmes uram, de…

- Ha pedig író – ezután is megjelenik nálunk.

Így is lett. Az Új Idők fittyet hányt a zsidótörvényekre. Királyhegyi Pál munkái továbbra is megjelentek.