Hetvenhetedik rész

Ebben a részben megvizsgálom, miféle „eszményt” is állít elénk a napjaink önmagát felvilágosultnak képzelő globalizációs ideológiája, hogy tisztán láthassuk, mit is szolgál valójában a globalizáció jelenlegi szisztémáját erőltető nagytőke által fenntartott kanonizált költészet, hogy megértsük, miért is vált olyanná, amilyen.

A „szent” liberális eszmék zöme mára puszta verbalizmussá degenerálódott, azok se veszik komolyan, akik teli torokból hirdetik. Már Derrida jelezte, hogy a kelet-európai szocializmusok felbomlása átmenetileg újra megerősíti ugyan a már lényegében levitézlett liberalizmus hitelét, de nem állítja vissza annak korábbi tekintélyét, sőt ellenségkép hiányában a tömegek szemében a liberális ideológia további devalválódása feltartóztathatatlanná válik.

Azóta évtizedek teltek el. Az új ellenség a világterrorizmus, és az iszlám szent háborút lihegő fanatikusai. Az egykori szovjet világhatalomhoz képest szánalmas. A démonikus vezérekről sorra kiderül, hogy valamelyik kémszolgálat ügynökei voltak, vagy éppen ma is azok.  Különféle háborús kalandokhoz szolgáltattak kézenfekvő ürügyet, de a „szabadság” fegyveres terjesztése bántóan hasonlít az egykori gyarmatosításhoz.

A „nagypolitikában” persze önmagát leplezi le a globalizáció, senkit sem téveszthet meg az elnyomott nép szabadságáért „önzetlenül” síkra szálló higt-tech haderő, amely „mellesleg” az olajlelőhelyeket is pártfogásába veszi. Meg sem lepődünk, hogy feldúlják a régészeti objektumokat, vagy brutálisan megkínozzák a hadifoglyokat.

Mit kínál a globalizált liberalizmus a mindennapi életben? Milyen példát állít az emberek elé?

Hagyjuk a szónoklatokat és az álszent politikai meg jogi propagandát. A tananyagot. Ezeknek csak igen csekély befolyásuk van. Milyen eszményképet sugall a „szabadelvű” világpropaganda – ténylegesen?

A korunk embere elé állított követendő cél: a celeb.

A celeb a zseni romantikus ideáljának groteszk paródiája. Valóságos tudatipar keletkezett körülötte, amelynek objektumai főleg énekesek, színészek és sportolók. Politikus, tudós és költő egyelőre ritkán akadt közöttük, de már erre is van példa, a művészvilág alsóbb régióinak celebbé válásával megindult az „elit” jelentős részének integrálódása ebbe a kategóriába.

 A celeb a globalizációs liberalizmus Isten nélküli vallásának profán szentje. Életmód-modell, vágyálom, követendő cél; milliók elé vetített eleven eszménykép. Imádat, rajongás tárgya. Világszerte milliók képesek monumentálisan bárgyú, vagy egészen kisstílű módon gügye procedúrákban részt venni, pénz áldozni akár igen rövid időre szóló celeb-lét érdekében is. A celeb-vallás profán szertartásai a valóságshow-k, „tehetségkutató” műsorok és az ezekhez hasonló együgyű cécók.

Ha azonban lehántjuk a celebség díszcsomagolását – az anyagi javak és az utazás kultuszát – csupán végtelen, savanyú sivárságot és kiábrándító emberi jelentéktelenséget találunk.

A celeb életmód az állandósult krízis modellje, a szellemi, érzelmi és erkölcsi fogyatékosság eredménye. A celebek világa az állandósult kiskamaszkor univerzuma. Esztelen pazarlás, örökös partnerváltó szexualitás egyre gusztustalanabb megnyilvánulásokkal, tivornyák, házasságok, válások, megcsalások, hányingert keltő kilengések soha meg nem szűnő színpadias körforgása. Kicsapongás, céltalanság, kisszerűség. Alkoholizmus, drog, siralmasan üres, bárgyú gesztusok unalmas körforgása. A szabadság tartalmatlan utánzata a szakralitásától megfosztott emberi lét céltalanságának keretében. Életpótlék.

A globalizált liberalizmus lényegében a celeb életmód külsőségeit kínálja a tömegek számára – annak anyagi dimenziói nélkül. Ennek útja lefelé tekeredő spirál. Már nem egyszerűen „atlanti elhülyülés” – ahogy néhány évtizede vélték a franciák – hanem világprogram. A butaság értékké vált, a kreativitás kevesek kiváltsága, az élménypótló egyen-bulik „szellemisége” a világ minden részén ugyanaz. Már nincsenek ünnepek, hiszen azok csupán ürügyek az újabb meg újabb lerészegedésre. Karácsony, szilveszter, születésnap, névnap – mind csak az ivásról szól.

Születőben az újfajta tömeg-ember. Az identitással nem rendelkező „korszerű” rabszolga, aki még csak nem is érzékeli a saját státuszát. Nem is akarja, hogy világos pillanatai legyenek, mindig akad olcsó alkohol, megoldani az ilyesféle problémát.

Kialakulóban van a bármikor bárhová, más kontinensre, más nemzetbe, más családba, más szexuális kapcsolatba – akár másik „szexuális irányultságba” könnyűszerrel áthelyezhető tömeg-ember. A globalizáció alanya és tárgya. A jövő embere.

A tömeg-ember az egyik véglet – a kanonizált mai költészet a másik. Ugyanazon célt szolgálják.

Ne higgyük, hogy a globalizációt elutasító erők maguktól szellemi fölényben volnának ezzel a nihillel szemben. Egyáltalán nem. Nem elég nemzeti értékeket emlegetni, kiüresedett jelszavakat szajkózni, dzsentroid gesztusokat tenni. Sőt ezek oly mértékben tartalmatlanok és nevetségesek, hogy mellettük olykor még a celeb-erkölcs alapján álló celeb művészet is felsőbbrendűnek tűnik. A celebséget nem verbálisan, hanem erkölcsi értelemben kell meghaladnunk.

Újra kell fogalmaznunk önmagunkat, értékeinket. Kíméletlenül szakítanunk kell mindennel, ami túlhaladott. Akkor is, ha szépnek tűnik.

Teljesen új költészetre van szükség, olyanra, ami őrzi és ápolja a múlt minden követhető hagyományát, de a régi lírát nem feltámasztja, hanem folytat mindent, ami folytatható, és újjáteremti a költészetet.

Újra kell fogalmaznunk a szerelmet is.

Magasabb szinten.

Folytatása következik.