SZÁZHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen Bozchana Kadlecikova kezdte elveszíteni a türelmét.

-         Át tudod őket programozni vagy nem?

-         Át tudom, persze, hogy át tudom, – tért magához az ifjabbik Schellenberg. – de az némi időt igényel.

-         Mennyi időt?

-         Hát, nem is tudom. Talán egy órát. Lényegében elég egyetlenegyet átprogramozni közülük, aztán a program továbbítására utasítani. Az úgy már gyorsan megy. Technikailag nem túlságosan nehéz, csak időigényes. Ritkán csinál ilyesmit az ember.

-         Negyedóra alatt meg tudnád csinálni?

-         Negyedóra alatt…?

-         Igen. Ennyi időd lesz rá!

Erich Schellenberg levegő után kapkodott.

„Hajó a kapitánynak! Ellenséges kutter dokkol.”

-         Ed! Te mennyit értesz a csatahajókhoz?

-         Elvileg keveset, de annak idején tanulnom kellett róluk elég sokat.

-         Mit tudsz róluk?

-         Amit mindenki.

Karen megcsóválta a fejét.

-         Egy-egy ilyen dögnek a kezeléséhez huszonnégyezer ember kellett.

-         Annyi nem – rázta a fejét Philips. – a fedélzeten több ezer deszantkatona is tartózkodott.

-         Egészen pontosan nyolcezer – mondta fel a nemrég tanult leckét a szőke nő. – a fegyverrendszereket kétezer fő kezelte.

Ed Philips meglepetten nézett rá.

-         Lehet, hogy te többet tudsz nálam – motyogta.

-         Nem hinném – Karen a férfi vállára tette a kezét. – Te kém vagy, Ed. Kémkedj. Itt van ez a csatahajó. Mindent tudni akarok róla. Miért éppen ez maradt meg? Mi történt vele korábban? Most kik birtokolják? Ülj le, használd a számítógépet, nyomozz, következtess. Deríts ki róla annyit, amennyit csak tudsz.

Ed Philips szó nélkül a vezérlőpult bal oldalához ült – a kommunikációs tiszt helyére. Közben hitetlenkedő pillantásokat lövellt a szőke nő felé.

„Hajó a kapitánynak! Az ellenség most zsilipel.”

Karen bólintott, és feszülten figyelt. Ha a robotok terve nem sikerül, talán azonnal a másik kutterbe kell menekülniük, és a térmanipulátor segítségével minél gyorsabban el kell hagyniuk a hajót. Kérdés hová menjenek akkor?

Karen nem bírta sokáig a feszültséget:

-         Kapitány a hajónak! Jelentést kérek!

„Hajó a kapitánynak! Az ellenség lefegyverzése és foglyul ejtése folyamatban!”

Karen bólintott. Erre számított.

-         Kapitány a hajónak! Megvan a táblázat?

„Hajó a kapitánynak! Grafikusan szemléltetem a panorámaképernyőn.”

Karen csak egy pillantást vetett a képernyőre. Robert szavai jártak a fejében. Percek óta azon gondolkodott, mit is magyarázott neki a férfi a térugrással kapcsolatban. Említett egy szót. Egy nagyon fontos szót. Mi is volt az?

Megérkezett az egyes számú robot. Mindkét férfi elképedt, amikor vigyázzba vágta magát Karen előtt.

-         Jelentenivalóm van, kapitány!

-         Halljam!

-         Tizennégy embert és negyvenhárom robotot elfogtunk. Az élőerő elkábítva, a roboterő hatástalanítva, kapitány.

-         Köszönöm! – Karen Erich felé fordult. – Indulhatsz, Erich. Negyedórád van, hogy átprogramozd a robotokat. Ők mostantól a mi katonáink! Egyes számú!

-         Parancs, kapitány!

-         Kérlek, segítsetek Mr. Schellenbergnek. Az ő feladata: átprogramozni és a saját erőbe sorozni a robotokat!

Az egyes számú ismét vigyázzba vágta magát.

-         Teljesítem a parancsot, kapitány!

Erich a robottal ment.

Karen szeme felragyogott. Eszébe jutott, mit mondott Robert: félbeszakítás. A térugrás félbeszakítása. Robert egészen pontosan azt mondta:

Mint amikor egy feladat végrehajtása közben a MÉGSE gombra ütsz.

Mégse.

Folytatása következik.