A lengyel származású K. K. Rokosszovszkij marsall háborús emlékirata a többi orosz katonai memoár után olvasva valóságos csemege.

Nem terveztem a sorrendet előre, sejtelmem sem volt, hogy ilyen élményt jelent majd a többi után ez az amúgy igen átlagos, színtelen-szagtalan küllemű, gyenge közepes méretű kötet.

Rokosszovszkij marsall

Rokosszovszkij ugyanúgy a cári lovasság soraiban kezdte katonai pályafutását, ahogy számos más szovjet marsall - Zsukov, Bagramjan, Konyev stb. - az első világháborúban többnyire lovas altisztekként szolgáltak valamelyik cári ezredben.

A szovjet hadseregben fenegyerekként tartották számon. Az ötvenes években egy hadgyakorlaton Grecsko marsall valamelyik kedvence átcsoportosított egy hadsereget - jó száz kilométernyire. A terepasztalon. Rokosszovszkij dühösen tiltakozik, élénk szóváltásba bocsátkozik Grecskóval, sőt az SZKP KB szinte minden jelenlévő tagjával. Ezután - mint a hadgyakorlat felügyelő parancsnoka - példátlan dologra ragadtatja magát: dzsipekre ülteti az egész élenjáró társaságot, és saját parancsnoki terepjárójával az élen az egész konvojt végighurcolja azon a területen, ahol az átcsoportosítás történt. Igazat adnak neki - de ki nem állhatják.

A háború idején Rokosszovszkij amolyan Jolly Joker. Törzsével együtt mindig oda helyezik, ahol a legjobban szorul a kapca. Éppen a Brjanszki Front parancsnoka, amikor Sztálin telefonon megkérdi tőle:

- Nem unatkozik mostanában?

Másnap természetesen már Sztálingrádban ébred - mint a Doni Front parancsnoka.

Rokosszovszkij intelligensen, helyenként pedig nagyon merészen ír.
Nála lehet a sorok között olvasni. Kiderül, hogy korántsem rajong híres kollégájáért, Zsukovért. Ez persze lehet szimplán szakmai féltékenység (is).

Van még valaki, akinek a jelek szerint nem sikerült belopnia magát Rokosszovszkij szívébe: Malinovszkij. Róla - ha a különböző helyeken elhelyezett utalásokat egybe gereblyézzük, a félmondatokat összerakjuk - igen előnytelen jellemrajz áll össze. Ez viszont teljesen egybevág azzal a tömérdek adalékkal, amit az újabb magyar hadtörténetírás állapít meg a 2. Ukrán Front parancsnokáról. Ahogy a Sztálin által sokkal kevésbé kedvelt Tolbuhin jellemrajza is megfelel a magyarországi véleményeknek.

(Tolbuhin Magyarországon is nagyon bátran viselkedett. Nem volt hajlandó parancsot adni a Dél-Dunántúl kiürítésére akkor sem, amikor a német harckocsik másfél kilométerre megközelítették a harcálláspontját. Bátran, higgadtan intézkedett - és igaza lett.)

A moszkvai csatáról olvasva levettem a polcról Zsukov Emlékek, gondolatok című könyvét is, és ettől kezdve egészen a kurszki csatáról szóló beszámolókig párhuzamosan olvastam a két visszaemlékezést.

Rokosszovszkij határozottan megkérdőjelezi Zsukov némelyik utasítását. Megrökönyödök. Zsukov - aki minden lehetséges helyen megírja, hogy számára a legnagyobb parancsnoki élményt a moszkvai csata jelentette, hogy erre emlékszik vissza a legszívesebben - rögtön általánosságokba csap, amikor a Rokosszovszkij által konkrétan megfogalmazott problémák kerülnek terítékre. Terel. 

Hijnye!

Eddig csak egyetlen olyan orosz katonai vezetővel találkoztam, aki nyíltan bírálta volna Zsukovot, ez pedig Csujkov volt a későbbi marsall, a sztálingrádi csatában a 62. hadsereg parancsnoka. Csujkovval amúgy Zsukov - főleg kisebb jelentőségű dolgokban el-elpolemizál, de Rokosszovszkij ellenvéleményét szemérmes hallgatással mellőzi. Vagy mesterséges ködbe burkolózik, mint valami menekülő cirkáló.
A sztálingrádi csatáról az a kép rögzült az agyunkba, hogy - miközben a várost védő 62. hadsereg a Volga partjára szorítva emberfeletti hősiességgel védekezett - a szovjet parancsnokság a tervezés és végrehajtás magasiskoláját mutatta be. Hatalmas tartalékokat koncentráltak, létrehoztak egy teljes új frontot, remekül szervezett és jól időzített ellentámadással bekerítették a 6. német hadsereget, valamint a 2. páncéloshadsereg részeit, legalább kétszázezer embert.

Nos, Rokosszovszkij elbeszélésében - aki egyébként az ellentámadás egyik frontjának parancsnoka volt - egy kicsit más a kép. Kiderül, hogy részben nagyon is ad hoc fejlődött ki ez a zseniális ellentámadás, és igen nagy mértékben támaszkodtak a németek baklövéseire is.

Egy dologban Rokosszovszkij hajthatatlan maradt: a könyvben is azt állítja, hogy Malinovszkij gárdahadseregét nem a legoptimálisabb módon használták fel.

Ezt a kérdést érdemes volna egyszer komoly elemzés tárgyává tenni. A következőről van szó:

Rokosszovszkij kidolgozta a bekerített német erők gyors megsemmisítésének  tervét. Ehhez szüksége lett volna a hátországból most érkezett, teljesen feltöltött Malinovszkij-féle hadseregre.

A vitára még Sztálin is emlékezett. Zsukovval és Vaszilevszkijjel együtt megpróbálták meggyőzni Rokosszovszkijt, adja át a gárdahadsereget a német felmentési kísérletek elhárítására. Rokosszovszkij nem enged, ő inkább a - korábban a védekezésben nagyon is jeleskedő, de nagy veszteségeket szenvedett - 21. hadsereg arcvonalát fordítaná meg, és mindent a saját terve szerint végezne el.

Elvették tőle a gárdahadsereget, és a Sztálingrádnál körülzárt német csoportosítás felszámolása még csaknem két hónapig tartott.
Rokosszovszkij azt mondja, az ő elképzelése volt a jobb. Szerinte a sztálingrádi hadművelet igazából félsiker volt, a német hadsereg nem roppant meg olyan mértékben, mint megroppanhatott volna, és a háború még hosszú évekig elhúzódott.

Rokosszovszkij egyféle mega-Sztálingrádot képzelt el, Paulus csapatainak felszámolása után még a Kaukázusban harcoló német erőket is be akarta keríteni, és még a tél folyamán tönkre szerette volna verni Hitlernek a front déli részén összpontosuló fő erőit.

——-

Ma már bajos megállapítani, kinek volt igaza…

—–

Rokosszovszkij számos olyan problémára is utal, amiről az orosz emlékiratok általában szemérmesen hallgatnak.

Kevés a gyalogság.

Igen, valóban visszaküldték a sebesülteket az arcvonalba. A gőzhenger-taktika miatt irtózatosak voltak a veszteségek.

(A siralmasan felfegyverzett 2. magyar hadsereg elleni szovjet támadás kapcsán minden visszaemlékező “orosz hullahegyek”-ről beszél. Vajon mi vérbe kerülhetett a Rokosszovszkij által oly plasztikusan leírt sztálingrádi német védőállások bevétele?)

A könyv legszomorúbb és legkiábrándítóbb része a Varsó előtti harcok felidézése. Mintha a szerző is rezignáltabb lenne.

A lengyel származású Rokoszovszkij parancsnokolta hadsereg tétlenül áll Varsó előtt, és nem segít a felkelőknek…

Rokosszovszkij itt bizony a hivatalos orosz nótát fújja: felelőtlenül (stb.) robbantották ki, stb…

Vajon ezt is gondolta?

Vagy lakatot kellett tennie a szájára?

Hja igen, a rang kötelez, ha már valaki a Szovjetunió marsallja…

Vesszen Varsó, ha nem a kommunisták kerülnének hatalomra…

Ez lehet a marsallság meg a vödörnyi kitüntetés ára…