Ez a történet már a XIX. század elején is igen réginek számított. Főhősét - a derék barátot - az ország különböző részein más és más néven illették. Csak abban egyeztek meg, hogy ferences volt. A néppel együtt élő, barna csuhás cseribarátok közül került ki, annyi más furfangos rendtársával egyetemben.

Szóval a derék barát éppen gyóntat egy legényt. Már korábban feltűnt neki, hogy az illető a legkívánatosabb bögyös-faros helyi leányzó körül sündörög. A lányt a barát is kinézte volna magának, de amaz félreérthetetlen gesztusokkal közölte: egyedül ehhez a legényhez van benne hajlandóság.

A barát nem állja meg. Mikor a legény már tíz perce sorolja csip-csup bűneit, rákérdez:

- Hát ama leányzó?

A legény éktelenül elvörösödik, félrenéz, ötöl-hatol.

- Nem vétkeztél vele, fiam?

- De igen, atyám… - süti le fejét a delikvens.

(Hogy Lucifer rúgna farba, gondolja a barát.)

- És mit műveltél vele, fiam?

- Egyszer, egyszer… egyszer megcsókoltam az arcát, atyám. A szeme alatt. Amikor senki se látta.

(Hej, az apád kárbaveszett férfiasságát, gondolja a barát.)

- Egyebet nem műveltél vele, fiam?

- Nem atyám.

A barát nagyot sóhajt.

- Mondj el tizenöt Miatyánkot, és közben rágcsálj el egy porció szénát, fiam. Ez lesz a penitencia.

A legény döbbenten néz fel.

- Egy porció szénát? Nem vagyok én ökör, atyám!

- Dehogynem, fiam. Dehogynem.

—————

Fejezzem ki magam még érthetőbben?