Szőke nő zűrben az űrben - LXX.: Pete László Miklós blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam

Nem vagy belépve

Regisztráció »

László Miklós ismerősei

Paládi Zsolt

Arató Csilla

László blogja

Szőke nő zűrben az űrben - LXX.

14 éve | 0 hozzászólás

HETVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Satana hadnagyra nézett, és ebben a pillanatban megtört a nyomasztó, brutális varázs. Félnie kellene az albínó nőtől? Ugyan! Satana hadnagy egy nagy-nagy blöff. Méretes, megtermett blöff. Elsőre félelmetes, eláll tőle a lélegzet, másodjára halálos fenyegetést sugall, harmadjára ráül a lélekre a sivár közönye. És negyedszerre? Negyedszerre kiderül, hogy közönséges blöff.

Karen érezte, amint hullámokban fut végig rajta a megkönnyebbülés. Ez az öntelt fráter ostoba feladatot adott neki, és nem biztos benne, hogy ellenőrzése alatt tudja tartani. Ha Morgensohn-t a térmanipulátor segítségével, és a könnyűcirkálóval való konspiráció alapján akarja megkeresni, tűt kutat a szénakazalban, és ezt talán ő is tudja. Ez valószínűleg egy kétségbeesett kísérlet, mert amúgy fogalmuk sincs róla, hol és hogyan keressék meg az ügyvédet. Satana hadnagy szerepe a megfélemlítés. A főnök nyilván zseniálisnak érzi magát, valójában durva hibát vétett. Elsőre mindenki megijedne a hadnagytól, de a puszta megszokás elég hozzá, hogy az ember kivonhassa magát a megfélemlítás hatálya alól.

Karen kísérletképpen rámosolygott Satana hadnagyra, és valóban; mintha a nyers közöny mögött valami kezdődő zavart érzékelt volna.

Üssök a vasat.

- Mikor kell elkezdenem a munkát a térmanipulátorral? – kérdezte gyakorlatiasan a szőke nő. A következő perceken sok múlott.

- Mi az, hogy mikor? – a főnök teljesen gyanútlan volt. – Mi az, hogy mikor? Természetesen most azonnal! Máris indulnak.

Karen bólintott. Pontosan erre számított. Minél gyorsabban és minél nagyobb kapkodás közepette szembesül a feladat nehézségeivel, annál több rá az esély, hogy elveszítse a fejét, vagy teljesen alárendelje magát a főnök céljainak.

- Ez nem célszerű, uram.

A főnök szeme tágra nyílt.

- Micsoda? Mi nem célszerű?

- Hogy azonnal a térmanipulátorhoz menjek. Ha azt akarjuk, hogy a küldetésem eredményes legyen, mindenképpen ki kellene pihennem magam.

A fickó arca elvörösödött, nyaka lilult a dühtől.

- Na még mit nem! Ne szórakozzon velem, maga ribanc! – akkorát csapott az asztalra, hogy a tábornok ijedten nézett fel a számítógép képernyőjéről. – Azonnal indul! Méghogy pihenni! Mit képzel, hol van, és ki maga?

Karen nem engedhetett. Nem igazán hitt a sikerben, de indulás előtt mégis fel kellett lazítania, amit csak lehetett. El kell bizonytalanítania ezt a fickót, különben nem tudja majd kezelni Satana hadnagyot.

- Szerintem pihennem kéne. – felelte határozottan.

Olyan helyről kapott támogatást, ahonnan nem várta.

- Teljesen igaza van. – mondta kimért hangon a tábornok. A főnök kétségbeeset kifejezéssel fordította arra a tekintetét. A tábornok rendületlenül folytatta. – Ha valóban meg akarjuk találni Morgensohnt, pihennie kell.

A rózsaszín nyakkendős atyaisten olyan képet vágott, mintha citromba nyalt volna.

- Rendben van, - mondta kelletlenül. – mit ért maga pihenés alatt, Miss Kadlecikova?

A szőke nő minden igyekezetével azon volt, hogy ne lássák rajta a váratlan siker feletti örömöt.

- Természetesen bőséges étkezést és alvást, - felelte mosolyogva, aztán még némileg gúnyos tónusban hozzátette: - uram.

A főnök fanyar orcával bólogatott, és már nyitotta a száját a válaszra. Karen erőteljesen koncentrált, és előre megértette, mit akar mondani a fickó: Hadnagy, leléphet! Azt már nem! Ki kell használnia a sikert.

- Szerintem Satana hadnagy is éhes. Esetleg ő is fáradt. Ha úgyis egy csapat leszünk, együtt kellene pihennünk, ismerkednünk egymással.

A főnök meglepetésében akkorára nyitotta a száját, hogy szinte recsegett-ropogott az állkapcsa, de egy hang sem jött ki a torkán.

Karen azonban most nem rá figyelt. A halk sóhaj hallatán boldogn állapította meg: Satana hadnagy emberi lény.

- Ebben is igaza van. – dörmögte a tábornok.

Negyedóra múlva ketten ültek egy kihalt ebédlőteremben, és egy aaptikus konyhai alkalmazott hatalmas adag ételt tett Karen elé. A sokféle ízletes falatot látva a szőke nőnek összefutott a nyál a szájában, de még nem vetette magát a táplálékra.

- Satana hadnagy is éhes! Kérem, hozzon neki is ugyanilyen bőségesen.

- Igenis asszonyom!

Három perc múlva az albínó nő elé is roppant adag ennivaló került. Satana hitetlenkedve nézte a tányérrengeteget.

- Miért csinálja ezt? – szalad ki a száján.

Karen magában elmosolyodott. Végre! Megszólalt a háziasítandó bölömbika.

- Meg tud bennünket védeni? – fordult Satanához. A másik nem volt felkészülve, buta képet vágott, Karen nem is hagyta, hogy megszólaljon. – Láttam, hogy bőségesen van fegyvere. Vajon fel van készülve hatalmas szörnyek támadására? Mert a térmanipulátor járta világok némelyikében akkora teremtmények is vannak, mint húsz elefánt négyes sorokba egymásra helyezve. Fel van erre készülve?

- A könnyűcirkáló… - hebegte az albínó.

- Mi van vele? A cirkáló belsejébe nem mehetünk a térmanipulátorral, nem tudta?

Satana elvörösödött. Jó jel, gondolta Karen, és folytatta:

- Komoly ellenséges fegyveres erő védelmezheti a könnyűcirkálót. Mit tesz több tucat, vagy akár több száz fegyveres ellen?

- A parancs szerint, - magyarázkodott nehézkesen Satana hadnagy. – tudja, a parancs szerint…

Karen úgy mosolygott rá, hogy beléfagyott a további mondandó.

- Van magának keresztneve, kedvesem?

- Én, szóval…

- Azt kérdeztem, van-e keresztneve?

- Izé.

- Izé?

- Szóval izé: Hildegard…