ÖTÖDIK RÉSZ

Az előző részben arról szóltam, hogy Szigetvár hosszadalmas és véres ostroma nélkül Bécs elfoglalása a török főerő számára 1566-ban korántsem volt lehetetlen. Hamarosan alaposabban elemezni fogom, miféle változások állhattak volna elő az európai politikai helyzetben, milyen szükségszerű és elkerülhetetlen átrendeződésekre kerülhetett volna sor Bécs bevétele után.

Vessünk egy pillantást a helyszínre.

A belső várat 1420. körül kezdték építeni, megerősített kapuja keletre nézett. Az erődből akkor lett belső vár, amikor délről és nyugatról egy másik várat – a középső várat is felépítették, ami három irányból közrefogta. Ennek emeletes kapuja délre nyílt. Itt, a kapu közelében volt a várnagy szállása. Gróf Zrínyi Miklós is itt lakott.

A belső várat a külső várral a vizesárkon átvezető fahíd kötötte össze A külső vár sarokbástyái között földfal emelkedett.

A külső vár kapujától mintegy 80 m hosszú, középen védőtoronnyal ellátott, cölöpökön nyugvó fahíd vezetett az Óvárosba.

A vártól délre fekvő Óváros északi oldalán zsindelyes boronapalánk, a többi oldalán 7 méter magas és 4-5 méter széles, sövénnyel fonott, sárral tapasztott faszerkezetű földtöltés állt. Ezt kettős, körülbelül 10-12 méter széles vizesárok kerítette. Négy kapu volt rajta, minden égtáj felé egy.

Szigetvár az első nagyobb ostromot 1530-ban állta ki, amikor Szapolyai János csapataival szemben Török Bálint sikeresen védelmezte.

Buda 1541-ben történt eleste után a fogságba esett Török Bálint felesége 1543-ban Szigetvárat Ferdinánd királynak adta át, aki Segesdi Györgyöt nevezte ki várkapitánynak. A királyi fennhatóság alatt a várat megerősítették, és állandó katonaságot helyeztek el benne.

1554-ben a későbbi gyulai várkapitány, Kerecsényi László került a vár élére.

Tujgon budai pasa 1554-ben körülzárta a várat, de ostromba nem fogott. A következő évben Horvát Stancsics Márk lett a várkapitány, aki 1556-ban Ali pasa 25 000 főnyi seregének 41 napi ostromát sikerrel állta ki. A török nem boldogult a falakkal, majd Nádasdy Tamás és Zrínyi Miklós felmentő seregének jövetelére elkotródott.

Az ostrom során súlyosan sérült falak és bástyák helyreállításához Kerecsényi a királytól kért pénzt, és mivel támogatást nem kapott, lemondott tisztségéről.

Ferdinánd 1561. október 3-án Zrínyi Miklóst nevezte ki a vár parancsnokának. Zrínyi a sérült falakat és bástyákat helyreállíttatta, de miután további segítséget a királytól ő is hiába kért, lemondott a várkapitányságról, melyet azonban a török közeledtének hírére 1566-ban újra elvállalt.

Szigetvár már a maga korában sem számított különösebben erős várnak, még a hazai viszonyok között sem. A komoly és nagyobb létszámú őrségekkel rendelkező erősségek egyikének tartották, de nem bevehetetlennek.

Aktív őrsége azonban zavarta a törököt, elhelyezkedése pedig lehetővé tette, hogy a szigetvári vitézek komoly problémákat okozzanak a stratégiai fontosságú Buda ellátásában.

A korabeli várépítészet akkoriban már messze túljárt a Szigetvárat jellemző kisméretű bástyákon, cölöpökkel vagy vesszőfonadékkal erősített palánk-és földfalakon. A korabeli itáliai erődök keményen feladták a leckét az ostromlóknak. Ilyen volt például Sabbioneta vára.

Az olaszbástyás rendszer a vár védelmét a tüzérségre alapozta, a falak zömökebbek és vaskosabbak lettek, hegyesszögben hátrafelé dőltek, a védelmet ágyútermek, kazamaták, aknafigyelő folyosók, fedett közlekedő utak segítették. Az erődök több száz nagy kaliberű löveggel rendelkeztek. Az olaszbástyák egyre nagyobbak, a kurtinák mind rövidebbek lettek.

Ehhez képest Szigetvár védelmi potenciálja egészen nyugodtan nevezhető akár szánalmasnak is. A belső váron kisméretű olaszbástyák, hosszú kurtinák…

Ha egy pillantást vetünk Szigetvárra, azonnal megértjük: a vár sikeres védelmének kulcsa a falakat övező vizek és mocsarak állította akadály ellenállása. Ha ezeket eltávolítják, senki sem fogadna többé a védők sikerére. A közeledő török sereg pedig bőven rendelkezik munkaerővel.

A török várostromról olvastam már néhány lekicsinylő megjegyzést. Azonnal leszögezem: minden olyan vélemény téves, amely a török parancsnokság hozzá nem értését akarja alapnak tekinteni. Való igaz, hogy Magyarországon egyik-másik várostrom során a törökök kapitális baklövéseket követtek el. Az is, hogy a gyógyíthatatlanul elavult magyar várak sokkal több török ostromot vertek vissza, mint azt az ostromszakértők meggyőződése alapján várni lehetett volna. De a sikertelen várostromok zömében nem a szultán személyes vezetése alatt álló török főerők szenvedtek fiaskót.

Ami a török ostrommódszereit illeti, a hadtudományhoz keveset konyító helyi bégek és pasák valóban sokat hibáztak, de az uralkodó seregében mindenkor kiváló szakértők akadtak. Ismerték és alkalmazták a legfejlettebb módszereket is.

A török várostromot kiállni nem volt tréfadolog. Az elavult magyar várak sokszor remekül helytálltak – viszont a viszonylag korszerű erődök néha könnyedén török kézre jutottak, mert elmenekült belőlük a külföldi őrség.

A török Bécs ellen készült. A szultán vezérkara úgy vélte, rövid ostrommal elfoglalhatják Szigetvárt, utána elmehetnek és megostromolhatnak egy sokkal komolyabb és fontosabb erődöt, Bécset.

Senki sem hitte, hogy Szigetvár komoly akadály lehet a török útjában.

De egyáltalán, mi vitte rá a szultánt az ostromra?

Folytatása következik.