Egy római szenátornak volt egy rettentően csúnya lánya. Sehogy sem sikerült férjre találnia.

Az apja óriási hozományt, készpénzt és tucatnyi értékes ingatlant helyezett kilátásba. Ez rövid időre felkeltette az érdeklődést.

Kiderült azonban, hogy a lány hisztériás, fennhéjázó és ostoba. Sőt. Nyilvánosa agyba-főbe verte a rabszolgalányait. Ez még a nem túlságosan finnyás római hozományvadászokat is elriasztotta.

A lány már közel járt a harminchoz, minden tekintetben vénlánynak minősült. Lasszóval sem lehetett neki férjet találni. Ráadásul szinte napról napra lett egyre csúfabb.

Az apja kezdett kétségbe esni. Mit tehetne?

Egy alkalommal nem más látogatta meg, mint a legnagyobb római költő, Quintus Horatius Flaccus. A házigazda tőle is tanácsot kért.

- Kihez adjam a lányomat?

Horatius ránézett a csúfságra, és ezt felelte:

- Olyan férjet keress neki, aki vak is, süket is!