Fájdalmasan szól

Szeptember harangja;

Elmúlást hoz

Távoli,

Tompa hangja.

Hangja búsan, fájón dobban,

Vén, panaszos alkonyatban.

Szeptember ködkönnye csordul,

Idő cammog,

Harang kondul.

Alkony mélyén köd szendereg,

Vigyázzák távoli hegyek.

Nyár tükre már homályba hullt,

Nézi benne magát a múlt.

Minden Jelen csak átmenet,

Él az Ember,

Hogyha szeret.

Jelen Akarat a Jövőt faragja,

Távolban kondul

Szeptember harangja.