Halovány fényű alkonyatban

A szürke égbolt nyűgösen dalol,

Eső hull valahol,

Panaszkodik a szél,

Közeleg a tél.

—-

Néhány tucatnyi álmos csillag

Hideg ködben fázósan hunyorog,

Holdsarló andalog,

Bús nótát zúg a szél,

Közeleg a tél.

—–

Az öregedő fáradt, őszi föld

A Tavasz ifjító csókjára vár,

Szunnyad a határ,

Zörög a sok levél,

Közeleg a tél.

—-

Sok telet megél,

Aki fél,

Kedvetlen őszi dél,

Közeleg a tél,

Közeleg a tél.

—-

Vajon hová tűnt el a nyár?

Hová?

Az Idő torkán csúszdázott alá,

Tán elutazott,

El-alagutazott,

Mint egykor tán a Világegyetem.

Elhullt,

Elnyelte a múlt,

De:

A Lét titkait serényen követve

Itt vagyunk

Helyette.

——–

Elmúlt nyarunk a múlttal

Frigyre lépett,

És múlt-szerelem végett,

Lelépett.

Az ingerlő idomú Nyár helyett,

Várjuk immár a zsémbes, vén Telet,

Már közeleg.

—–

Idei nyarunk

Régen

Semmivé lett;

De lesz még majd

A tél után is

Élet.