Nem árulom el, ki mondta. Évtizedek óta halott.

——

Szóval, valamikor a nyolcvanas évek vége felé egy köztiszteletben álló író kezébe került egy ifjú titán posztmodern verseskötete.

Az író olvassa, olvassa…

Elhúzza a száját…

Hümmög, nem tudni, elismerően-e, vagy vészjóslóan.

- Hogy’ tetszik? – kérdik tőle.

- A költő lehet hormonzavaros – dörmögi. – Ezt elfogadom. De: nem lehet képzavaros!