Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Holnap indul.

A KIMTE égisze alatt.

http://lira.kimte.hu

Szerkesztő társaimmal együtt nagy reményeket fűzünk hozzá. A tévedések elkerülése végett: nem újabb amatőr költészeti portált indítunk. Az a célunk, hogy összegyűjtsük a valódi értékeket – mert ezeket a líra terén manapság nagy részben az amatőr költők alkotásai között kell keresnünk.

——–

A beküldött alkotásokat szigorúan rangsoroljuk. Nem kerülhet egymás mellé a gyengébb alkotás és a kimagasló mű – ahogy az amatőr portálok zömén.

Néhány fontos alapelv:

I

Petőfi írta a költészetről:

„Szóval: szentegyház, ahová belépni

Bocskorban sőt mezítláb is szabad”

Itt helye van minden magyarul verselő élő költőnek, tekintet nélkül arra, hol él, mivel foglalkozik, hivatásos tollforgató-e, vagy amatőr.

Az Élő Magyar Líra Csarnokába kizárólag meghívással lehet bekerülni.

Nem tekintjük szempontnak, hogy a szerzőnek jelent, vagy nem jelent meg eddig verseskötete; nyert, vagy nem nyert a verseivel bármilyen díjat; írtak, vagy nem írtak róla bárhol bármilyen rangos fórumban kritikát; tagja, vagy nem tagja bármilyen szakmai szövetségnek vagy egyesületnek.

Az Élő Magyar Líra Csarnoka nincs tekintettel külsődleges szempontokra, és elutasítja az alapvetően esztétikán kívüli tényezők és érdekek esztétikán belüli alkalmazását.

Nem tekinti az érték mércéjének sem a belföldi, sem a külföldi protokolláris megnyilvánulásokat.

Az Élő Magyar Líra Csarnokába való bekerüléssel kapcsolatban semmiféle politikai hovatartozási szempontnak helye nincs.

Az Élő Magyar Líra Csarnoka nincs tekintettel semmiféle brancsbeliségi szempontra, és nem vesz figyelembe szekértábor-hovatartozással kapcsolatos érveket és értékeket.

A csarnokba meghívott szerzők és művek kapcsán másutt közzétett elmarasztaló véleményeket irányadónak nem tekinti.

Nem ismerjük el elitkultúra és tömegkultúra teoretikus kettősségét.

Elutasítjuk a sznob és életidegen nézőpontok primátusát; az élő valóság és a hétköznapok történéseinek, a jelen Magyarországának mély ismeretén alapuló populáris szempontokat ezeknél fontosabbaknak, jelentősebbeknek és igazabbaknak tartjuk.

Az Élő Magyar Líra Csarnokába való meghívásnak egyetlen oka lehet: a minőség.

A korszerűséget a minőség részének tekintjük, és legfontosabb ismérvének a jelen közönségével való kommunikáció képességét tartjuk.

A lírai minőség nehezen megragadható fogalom, a következő összetevőkből áll:

  • A magyar nyelv szép és választékos használata
  • Felismerhető, lehetőleg hibátlan verszene
  • A közönséggel való érdemi kommunikáció képessége. Vers és közönség együtt alkot egészet.
  • Az emberi lényeg szép és érzelemgazdag kifejezése.
  • Autonóm költői világ.
  • Az emberiség morális egysége elvének teljes elfogadása
  • Az egyetemes és a magyar irodalmi kultúra értékeinek tisztelete
  • Az aktuális egyetemes és magyar kérdések lírai eszközökkel történő méltó tükrözése, megjelenítése
  • A líra örök témáinak, kérdéseinek korszerű, de a hagyománytól nem idegen felvetése, kezelése.
  • A magyar lírai hagyományok elfogadása, folytatásuk igénye.
  • Az esztétikai és erkölcsi minőség egységét képviseli.

Kizárást és eltávolítást vonhatnak maguk után a következők:

  • Köztörvényes bűncselekmény miatt kiszabott jogerős ítélet
  • A büntető törvénykönyv által ugyan nem szankcionált, de a hétköznapi erkölcsi érzék számára erkölcstelennek tekintett cselekedet, vagy ilyenek sorozata.
  • Az Élő Magyar Líra Csarnokának erkölcsi és irodalmi eszményeivel való szembefordulás, ezek nyilvános megtagadása, elárulása
  • A magyar irodalmi és kulturális hagyományok megtagadása, elárulása, illetve a hazafiatlanság minden formája.

A vers szekció munkájával kapcsolatban szükséges alaposan meghatározni, mit is tekintünk amatőr, illetve mit tartunk dilettáns költészetnek.

A közelmúlt publikációi a társadalom mélyebb rétegeiben gyakorlatilag a legkevesebb befolyással sem rendelkező kanonizált líra önigazolása érdekében szeretik összemosni egymással az amatőr és a dilettáns költészetet.

Álláspontunk szerint az esztétikai érték nem előzmények és fokozatok nélkül keletkezik a semmiből. Az oda vezető úton megjelennek az esztétikai érték előjelei, korlátozott mivoltában a még nem teljes értékű mű képes az emberi lényeg nem teljes értékű kifejezésére, és ebben a formájában akár esztétikai örömöt is szerezhet. Az amatőr költészet számos darabja áll ezen a szinten, arról nem is beszélve, hogy nézetünk szerint bármelyik amatőr költő képes valódi érték létrehozására akkor is, ha a költeményeinek többsége egyelőre még nem minősülhet értékesnek.

Az irodalomtörténet is arról tanúskodik, hogy számos másod- és harmadrendű költő is képes volt időnként kiemelkedő értékű művet alkotni.

Nézetünk szerint akár egy gyermek is írhat alkalomadtán jelentős értékű lírai művet, aminek akkor is a legjobbak között a helye, ha a szerző többi verseiben egyelőre nem képes tartani az itt elért színvonalat.

Álláspontunk szerint elkoptatott és közhelyes tartalmak, szó- vagy szószerkezet-használatok, banális kifejezések, édeskés jelzőhasználatok, modoros és rossz nyelvi megoldások minden korban akadnak, elkoptatott és közhelyes lírai témák azonban nincsenek.

Az emberi lényeg minden korban ugyanazon érzelmi és erkölcsi tényezők alapján áll, fejlődése fokozatos, és nem egyes lelki tényezők „túlhaladása”, hanem azok mélyülése, bővülése mentén halad. Az emberré válás folyamata még korántsem fejeződött be, de az emberi közösség alapjai:

  • a szerelem,
  • a szeretet,
  • a család,
  • a szülői
  • és gyermeki érzelmek,
  • a barátság,
  • az öröm,
  • az ünnepnapokhoz,
  • a bánathoz
  • a félelemhez
  • és a halálhoz való viszony,
  • a hazaszeretet,
  • a nemzeti
  • és regionális hagyományok tisztelete,
  • valamint a világ soha meg nem oldható, nagy kérdései

az emberiség olyan sajátos tulajdonai, amelyek az embert minden korban elkísérik.

Ezek a líra örök témái, amelyeket minden korban újra meg kell a líra nyelvén fogalmazni, szinte újra kell definiálni.

A líra örök témái minden korban aktuálisak maradnak, ami változik: a kornak megfelelő kifejezésmód. Utóbbi azonban nem divat és nem egyedül egyéni újítás kérdése, hanem a közönséggel folytatott kommunikáció során lépésről lépésre kialakuló kommunikációs modell.

Amatőr és dilettáns költészet egybemosása súlyos fogalomzavart takar, mert a két fogalom korántsem fedi egymást. Nem is egy dimenzióhoz tartoznak: az egyik státusz, a másik szemléletmód. Mindenféle egybemosásukat, vagy ennek kísérletét manipulációs törekvésnek tekintjük, és elutasítjuk.

Az amatőr költészet az irodalmi élet hagyományos és minden korban megbecsült formája, ez képezi a költészet első vonalai mögött a tartalékot, illetve a költészet hátországát.

Nem hisszük, hogy az amatőr költészet ne hordozna semmiféle esztétikai értéket.

Viszont biztosak vagyunk abban, hogy a dilettáns költészet teljes mértékben értékhiányos. Az amatőr költészettel szemben a dilettáns költészet értéktelen, öncélú és veszélyes.

Dilettáns költészeten azt értjük, amelyben az alább felsorolt jellemzők bármelyike, illetve ezek bármilyen kombinációja megvalósul:

  • Alapvetően költészeten és irodalmon kívüli; anyagi, hatalmi vagy politikai célokat követ.
  • A költészetet anyagi, hatalmi vagy politikai céloknak rendeli alá.
  • Személyes és presztízsszempontokat akar érvényesíteni a költészet segítségével
  • Személyes és presztízsszempontokat akar érvényesíteni költészetének értékelését illetően.
  • A költészetben irodalmon kívüli célok és törekvések vezérlik.
  • Költészetének általános és érvényes üzenete nincs, vagy csupán hézagos és töredékes.
  • Verstani és irodalmi fogyatékosságait a társadalmi hierarchia felhasználásával véli kiegyenlíteni.
  • Költészete agresszív, uszító, vagy a nemzeti érdekeinket semmibe vevő ideológia szolgálatában áll, írásai jelentős részben ennek kifejtését szolgálják.

Általában véve dilettánsnak tekinthetjük azt, aki valódi emberi érzések kifejezése helyett irodalmon kívüli szempontok érvényesítésére törekedve, vagy irodalmon kívüli jelenségekre és intézményekre támaszkodva próbálja a maga érdekében befolyásolni vagy felhasználni az irodalmi értékrendet.

Az amatőr költészetet a nemzeti költészet részének, a dilettáns költészetet azonban minden tekintetben esztétikán kívüli jelenségnek tekintjük.

A dilettáns költészet hosszú története azt bizonyítja, hogy – a tiszta és valódi amatőr költészettel ellentétben – a dilettáns költészet jelentős hatalmat birtokolhat, káros befolyását viszonylag hosszan és tartósan érvényesítheti, irodalmon és társadalmon belül hatalmi helyzetbe juthat, elismeréseket zsebelhet be, jelentős díjakat kaparinthat meg. Ezért ezek egyikét sem tekinthetjük az esztétikai értékelést befolyásoló jelenségnek.

Amatőr költészet

Az amatőr költészetre minden korban szükség van. Az amatőr költők nem, vagy csak igen ritkán tévesztik össze magukat a költészet óriásaival. Ha beilleszkednek az irodalmi életbe, annak hasznos és nélkülözhetetlen tagjaivá válhatnak; ahogy a magyar irodalom eddigi története is mutatja.

Az amatőr költők jogos és lényeges igényt elégítenek ki. Versre, az érzelmek kötött szöveggel megformált, tömör összegzésére minden korban, mindenkinek szüksége van. Ezt régen a népdalok és a falusi meg kisvárosi fűzfapoéták töltötték be.

Régebben sokkal több helyzetben volt igény verses szövegre, ezért még sok helyen a középiskolák is rendelkeztek úgynevezett poétikai osztályokkal.

Manapság a társadalom gyakran híjával van a versnek, és ezt onnan elégíti ki, ahonnan tudja: dalszövegekből, reklámversikékből, és hasonlóan kétes eredetű, zömmel a költészeten kívüli célokat követő szövegművekből.

Ezért úgy érezzük, érdemes felkarolni az amatőr költészetet, ahová a szárnyaikat próbálgató fiatal költők és verseket író gyermekek zöme is sorolható.

Ezért létrehozzuk az amatőr költészet számára a Magyar Parnasszust, ami hat lépcsőből álló, az ókori keleti toronytemplomokhoz hasonló épület.

Nem vehető fel azonban ide sem olyan, amely

  • Formailag tökéletesen silány
  • A tartalmában nem üti meg az ízléshatárt
  • Abszolút közhelyes utánérzés
  • Nyelvhelyességi problémákkal terhelt, képzavaros
  • Közönséges politikai vagy egyéb agitáció

Nem tekintjük értéknek azokat a verseket, amelyeket az alább felsoroltak jellemeznek:

  • Abszolút formátlanság. A beküldő közönséges prózát tördel versszerű
    sorokba, a műnek semmiféle zenéje sincs; esetleg még egyes szavakat is
    elválasztva tördel, hogy ránézésre vershez hasonlítson. Ezen kívül
    azonban semmiféle szabályos váltakozás, semmilyen ritmus sincs a
    versben. Sem zenei, sem tartalmi, még gondolatritmusra emlékeztető
    alakzatot sem találunk benne
  • Nem fogadjuk el a versnek álcázott próza egyéb formáit sem.
  • Egymás mellé hányt értelmetlenségek asszociatív halmaza.
  • Riasztó és önkényes képrendszer, ahol nem fedezhető fel sem
    kitapintható vezérfonal, sem ép érzelmi alapállás, sem bármiféle
    versforma
  • Érzelmi feloldás nélküli szörnyűségek monoton felsorolása
  • Kitapintható erkölcsi értékrendszer nélküli üres csapongás
  • Az emberi értékeket a közönséges argó módjára kétségbevonó tartalom.
  • Magyar értékek gyalázkodó, koncepció nélküli semmibe vétele.
  • Uszító, erőszakosságra buzdító tartalom.
  • Az emésztés és szaporodás tárgykörében való céltalan vájkálás, üresØ
    naturalizmus.
  • Öncélú trágárság
  • Üres közhelyesség, érzelmi és tartalmi üzenet nélküli formalizmus.
  • Öncélú szójátékok és bármiféle üres formakultusz.
  • Ismert művek puszta utánérzése.
  • Puszta „belső utalásokra” épülő, lényegében perspektíva
    nélküli kisszerűség.

Nyelvünk megerőszakolása, a magyar nyelvvel történő öncélú, dilettáns játszadozás

Az ilyen műveket udvariasan visszautasítjuk.

Címkék: költészet közélet munkáim vox populi

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu